Mami központi figura volt a család életében. Anyuéban is, a sajátomban is. Mindenki szerette, kedvelte.
Itt anyu kezét fogom:
Itt mamiét:
Mami halálát még fel sem fogom, mégis valahogy "kioltotta" azt a mérhetetlen fájdalmat, amit addig éreztem anyu halála után, amíg mami még élt. Így jutottam el az origoba, egy lelki "nyugodt nihilbe" és felfokozott test-érzetbe. MINDENEM sajog, és BORZALMAS mértékben fáradt vagyok. Éjjelene rettenetesen rosszul alszom, napközben pedig sajnos bármikor el tudnék aludni, kegyetlenül nehéz nyitva tartanom a szememet.
Ma volt még egy kis garázsvásár anyunál (a lakásában) a maradék cuccosokból, de most már nagyon fáradt vagyok ettől is. Konkrétan úgy érzem: az energiáim egy -nagy- részét az viszi el, hogy amit két éve hordtam fel, amikor anyu odaköltözött, most teszem ide-oda, hordom föl-le-át (...). Még valószínű vasárnap, és jövő héten egyszer átmegyek, aztán részemről elég volt.
Itthon van a dolog másik fele. Rengeteg cucc. Kupacok. Szegény M. sem fér már el a gönceimtől. De elég ebből. Volt egy nagy kupac dobozom. A terv vele: ebbe is pakolok, max leviszem a tárolóba. Hát nem. Ami nem fér el, az nem kell, nincs dobozolás. Fogtam a sniccert, kihordtam a dobozokat a teraszra (hogy ne itt bent csináljak koszt) és összevágtam az összeset, mehet a szelektívbe. Terveim szerint holnap a ruhák jönnek. Ami nem jó: megy. Ami egy éve nem volt rajtam, az is. Vannak dolgok, amiket anyutól hoztam át és amikhez még lélekben ragaszkodom, ha nem fogjuk használni, keresek nekik új gazdát.
Túl sok a tárgy, túl sok a munka, túl kevés a tér, túl kevés az idő és az energia a fontos dolgokra....
(Holnap szombat, és délután dolgozom...)
