2014. március 1., szombat

125. nap

Hosszú nap volt, mivel tegnap éjjel szinte semmit nem aludtunk a busók kolompolásától... Mármint a húgom és én. Mert a két gyerkőc valahogy tudomást sem vett a zajról :-)

Hosszú nap, rövid bejelentkezés, sok fotó.

Minimál reggeli az albérletben. Minimál, mert üres a lakás, csak azok a holmik vannak itt még, amik a vendégeknek szükségesek. Így én a csomagolásból reggeliztem:

Reggeli: kakaós piskóta, kávé.


Tízórai: 1 alma, útközben. Délelőtt 3 órát mentünk.








Majd elsétáltunk az új helyre, itt megfőztem az ebédet. Kompromisszumos ebéd született, olyan ételt kerestünk, amit megeszik a nagyjából hagyományosan étkező K, a háromszor evő húgom, a fényevő lánya, én, és amit megehet és ami könnyen CH-számítható a cukorbeteg M-nak. Sajtos fitt tészta lett így, nekem lakt.mentes jogival, a többieknek tejföllel és sajt.





Ebéd:

Uzsonna1: répa, mandula.


Az örökmozgó P. megtalálta a lasztimat, használta is. Jó fél óráig, egyfolytában.


Uzsonna2: szendvics, már az albérletben. K. elvitte a gyerekeket autózni, a húgom -szegény- leült és elaludt, én gépre másoltam a fénylépeket.


Aztán újra útra keltünk, este 2 órát mentünk. Előtte benyomtam a vacsorát, az előre dobozolt tonhal salátát.

Vacsora:


Jó volt a hangulat, P. életében először ült körhintán, a fiúk a cicás kocsit választották, volt koncert, táncház...






Nagyon örülök, hogy eljöttek a húgomék, hogy M. cukra rendben (fantasztikusan jól kezeli a betegségét, fegyelmezetten mér, szúr, eszik, le a kalappal előtte). Hamar elrepült ez a nap, holnap már utaznak haza. Holnap délután jön anyu, segít rendbe tenni az albérletet. Itt alszik, holnapután -amikor én már Ausztriában leszek- K-val elintézik a kulcsátadást.

Kolompolásmentes szép álmokat kívánok! :)

Bölcs

Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy a mit mond, megtörténik, meg lesz néki, a mit mondott.

 Biblia


Motiváció