2014. szeptember 3., szerda

Szerda (Mo. 14/3.)




Család. Egy olyan fogalom, ami ma -szerintem- más jelentéstartalommal bír mint ezelőtt ötven évvel. Én sem vagyok már húsz éves, a magam kis életében is átértékelődött már többször a család fogalma. Sajnos a legtöbb ember sok dolgot magától értetődőnek tekint. A családját is. Én is ilyen voltam. Aztán meghalt apu, a testvére, apai nagyszüleim, dédapám, nagypapám (...), és ekkor döbbentem rá, hogy az élet véges. Mindenkié. Hogy addig kell menni hozzájuk, addig kell szeretni őket, amíg lehetőség adódik rá. Nagyon hálás vagyok érte, amiért ismerhettem a dédapámat, mind a négy nagyszülőmet, és hogy anyai nagymamám még velünk lehet. Nem halogattam hát: ma meglátogattam őket.



Bronnie Ware könyvében olvastam, hogy mekkora öröm volt neki, amikor hosszú évtizedek után édesanyja vega karácsonyt tartott a családnak Bronnie tiszteletére. Én most ugyanezt éltem át, csak a 40. szülinapomon. Anyu ugyanis ketogén tortával lepett meg. Egy nem csak egy kicsit cukros, nem csak egy kevés liszt van benne című eddigi költeménnyel, hanem amit megehetek. Azt hiszem, ez iszonyatosan nagy dolog. Hogy végre nem azzal foglalkozott, hogy mi a szokás, hogy mit szólnak mások, hanem elfogadott engem olyannak, amilyen vagyok (!), IGAZÁN örömet akart szerezni, olyan tortával, amiből végre ehetek is. Ha valaki félre tudja tenni a saját akaratát azért, hogy a másikat meglepje, örömet szerezzen, ha nem foglalkozik a saját egójával, csak a másikra koncentrál, ha nem hátrál meg a nehézségek elől és hajlandó kicsit kreatív lenni, azt hiszem, az a világon az egyik legnagyobb dolog. Ha hiszitek, ha nem, ez a hozzáállás, ez a fajta szeretet volt az egyik legnagyobb ajándék számomra ezen a kerek évfordulón.

Ha nyár vége-ősz eleje van, anyuéktól sosem jövök üres kézzel. Vázába virág, cukkini, gyümölcs, karalábé, hagyma, snidling, petrezselyem zöld... Egy hatalmas táska friss, kerti miegymással jöttem haza :)


R: kávé, vitaminok

E: a tortám, plusz 2 tojásból rántotta, saláta (és ettem anyuék pörköltjéből)

V: indiai csirke, lilahagymás cékla saláta






És megkívántam, hát megettem egy marék mandulát. Tele vagyok rendesen, majd kidurranok. De ez nem az a nehéz, álmosító, ólmos jóllakás, mint ami a szénhidrátos bebögyölések után volt. Ez kellemes, érzem, hogy tele a hasam, de ettől még teljesen jól vagyok. És nem leszek fél óra múltán éhes, sőt! :)

Az internetezés az albérletben még mindig a f.o.s. kategória aranyérmese, de pár óra alatt azért összejön egy-egy bejegyzés...


Dobozolás

Sokszor felmerülnek a kérdések egy életmódváltás kapcsán: mikor készüljek? Mikor főzzek előre? Hogyan csináljam? Aztán jönnek a kifogások: nekem erre nincs időm, de hát ott vannak a gyerekek, de a férjem máshogy eszik...

Egy valamit biztosan tudok: változás nem fog bekövetkezni változtatás nélkül. Ha kitűzted a célt, ha biztos vagy benne, hogy el szeretnéd érni, akkor abban biztos vagyok, hogy hajlandó vagy ezért tenni is.

Leginkább fogyni vágynak emberek, de van, aki allergia, betegség miatt kényszerül életmódváltásra. A kaja alap, így aztán szép lassan nem árt megtanulni dobozolni.

Jómagam már vagy három éve élek dobozokkal. És egyre inkább ragaszkodom hozzájuk. Eleve azért, mert amit én főzök, az nemcsak hogy finom, hanem pontosan tudom, mi van benne: no liszt, no cukor, no maggi kocka, no ízfokozók, no tartósítószerek... Ráadásul az előzetes időbefektetéssel, az előre készüléssel nagyon sok időt, energiát lehet spórolni a rá következő napokban. És aki ennyit jön-megy, utazik, mint én, nagyon örül, ha egy hirtelen jött utazás alkalmával csak meg kell fogni a hűtőszekrényben várakozó dobozokat és indulni.


Még teljesen más étrenden voltam, de dobozoltam munkába (akkor még tanítottam) 2012. októberében.











2013. februárjában már Ausztriában dolgoztam, és már akkor is csomagoltam az útra.











Dobozolás 2013. szeptemberében hétvégi kiruccanáshoz és egy délutáni utazáshoz:


De amikor előre bejelentett vendégek érkeztek, akkor is 2.5 napra előre dobozoltam, hogy ne a saját kajám miatt kelljen aggódnom, hogy tudjak figyelni a vendégekre, hogy jöhessünk-mehessünk.


Azóta is tart ez a dolog. Mert tapasztalatból tudom, hogy megéri. Mert bevált. Mert tudom, mit akarok, és tudom, hogy ezért tennem is kell.

Ez a heti kajám nagyon-nagyon nagy része, tegnap készült.


Recept linkek itt

  

       

Sokan nevetnek rajtam meg a műanyagjaimon. Szívük joga. Sokan hülyeségnek tartják a dobozolást. Legyen. Én csak egyet mondhatok: nézz bele a tükörbe. Ha pontosan azt az Adonist és pontosan azt a bombanőt látod, aki lenni szeretnél, akkor gratulálok. Ha nem, akkor javaslom, hogy töröld le a gúnyos vigyort az arcodról és kezdd el megtervezni és bedobozolni a mai menüd...

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha


Edzéstipp otthonra (video)


Functional Training (video) itt
Cardio interval workout (video) itt
Jump Rope Circuit Workout (ugrókötél) itt
Military Boot Camp itt
30 Minute Full Body Workout (30 perc teljes test) itt
Arms-Legs Circuit itt
Edzéstipp otthonra 33: Melissa Bender 30 Day Challenge (30 napos program videokkal) itt
Edzéstipp otthonra 32: Taralynn McNitt ajánlásásval itt
Edzéstipp otthonra 31 (+30 tipp) itt
Edzéstippek otthonra (26) gyűjtemény itt
Nagy túlsúlyhoz itt
Core challenge itt
Nike itt
Ha nincs időd itt
Shaun T-től itt

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Bölcs

"Bizonyos dolgokhoz nincs már türelmem. Nem azért, mert arrogáns vagyok, hanem egyszerűen azért, mert az életem elért egy pontra, ahol már nem akarom az időmet olyan dolgokra pazarolni, amelyek elszomorítanak vagy fájdalmat okoznak. Nincs türelmem a cinizmushoz, a szélsőséges kritikához és bármiféle elváráshoz. Már nem akarok olyanoknak megfelelni, akik nem kedvelnek engem, olyanokat szeretni, akik nem szeretnek viszont, olyanokra mosolyogni, akik nem mosolyognak vissza rám. Többé egyetlen percet sem pocsékolok azokra, akik hazudnak, vagy manipulálnak. Úgy döntöttem, nem tűröm meg a tettetést, a képmutatást, az őszintétlenséget és az üres gazsulálást. Nem érdekelnek a pletykák. Gyűlölöm a konfliktust és a hasonlítgatást. Egy olyan világban hiszek, ahol az ellentétek megférnek egymás mellett, ezért elkerülöm a konok és rugalmatlan embereket. A barátságban nem állhatom a lojalitás hiányát és az árulást. Nem jövök ki azokkal, akik képtelenek bátorítani és dícsérni. Untatnak a túlzások és nehezen viselem azokat, akik nem szeretik az állatokat. És mindezek felett, nincs többé türelmem azokhoz, akik nem érdemlik meg a türelmemet." 

Meryl Streep, amerikai színész hitvallása, José Micard Teixeira portugál író szavai.

Motiváció


"A sikertelen ember ugyanannyi energiát fektet a kudarcra vezető munkájába, mint amennyi a sikeres embernek meghozza a sikert."


William C. Lengel