Negyvenhatodik napja csinálom az Új fejezet programomat. Kemény, nem mondom, de eredménye is van. Több is, mint amire számítottam. Oké, minusz kábé két és fél kiló. Szuperoké, hogy a centi is minuszkodik. De a legnagyobb változás mégis a fejemben megy végbe.
Kezdem magam jól érezni a bőrömben.
Eljutottam odáig, hogy holt nyugiban TUDOM, hogy lesz olyan a tükörképem, amilyennek látni szeretném. Teljesen egyértelmű, hogy ha az ember nem görcsöl minden egyes percben például azon a hülyeségen (hülyeség, mert totál ideális a súlyom -helyesen testtömegem-), hogy milyen számot fog kidobni a fürdőszobai mérleg, akkor csak megcsinálja az edzést, mert szereti, és betartja az étrendjét, mert megígérte magának. És ha úgy is alakul a kajálás, mint nekem ma, akkor sem pánikol be, nem siránkozik, nem ostorozza magát, mert egyáltalán nem történt katasztrófa. (Persze nem ideális, de hát ki tökéletes?)
No de haladjunk sorjában.
Tegnap elkezdtem Péntek Enikővel tornázni. Az Időzóna 1 rendesen kidöglesztett. Reggelre olyan izomlázam lett, hogy szó szerint úgy kászálódtam ki az ágyból. Ma reggel jött az Időzóna 2. Délre annyira izomlázam volt, hogy a puszta séta is nehezemre esett. És ez estére addig fokozódott, hogy most, ültömben is sajog mindenem :-)
Az edzés után jött a reggeli. Vagyis kicsit később. Ugyanis reggelente általában annyira nem vagyok éhes, hogy képes vagyok elfelejteni enni. De ugye a kajám dobozolva, így amikor benéztem a hűtőbe, láttam: ennem kell.
Tükörtojás, bébi spenót, cukormentes mustár, saját lenmag kenyér.
Elpakoltam, kitakarítottam, a felmosás végén eltört a felmosó nyél, így térden kúszva fejeztem be a konyhát, jó kis nyújtás volt az izomlázra. :-) Jött M., beugrottunk a városba. Induláskor csak kikaptam a hűtőből a feliratozott dobozt, és útközben ettem meg a tízórait, a barackot. Feladtam a teacsomagot Fanninak, befizettem a kocsira a biztosítást, vettem szilikon sprét. Nem, nem a mellemre (hála az égnek a fogyástól nem lett a helyükön pattanás), az autóhoz; kukazsákot szereztem még be, mire hazaértünk, jött az ebéd.
A sült hús dobozolva volt, egy kis hagymát vágtam alá, úgy melegítettem fel. És egy arilepényt ettem még kis eritrittel és fahéjjal megszórva.
A szokásos ebédután irtóéhesleszek ma is megtörtént, fél 3-ig bírtam falkaparással és vízivással, aztán megettem egy marék mandulát. Majd 3-kor az uzsonnát: a másik arilepényt, saját krémtúróval.
Becsomagoltam a ruhákat Ausztriára, aztán nekiálltam kenyeret sütni (szintén Ausztriára). H. ötlete volt, hogy ha zsírtalanított lenmaglisztet használok, csökkenthetem a szeletenkénti zsírtartalmat. Délelőtt vettem hát ilyen lisztet, és indult a nagy próba. Amikor összekevertem az alapanyagokat, egy gitt szerű masszát kaptam. Csak nézegettem, hogy na, ebből mi fog majd kisülni, de hát kenyér sült belőle, méghozzá fenomenálisan szeletelhető, egyáltalán nem morzsálódó, puha, porhanyós, tökéletes kenyérke! :-)
Alig győztem kivárni, hogy hüljön kicsit, mert ezt meg kellett nézni belülről, de nem csalódtam. És akkor ugye muszáj volt megkóstolni. :-) Négy szeletig kóstolgattam, és fullra (de totál fullra) jóllaktam vele, így még most sem vagyok éhes, a lecsós husi lett volna a vacsora, de nem bírom már megenni. :-)
Folyadék: másfél liter, ma ennyire futotta...
Igyekszem ma (is) időben álomba merülni, mert reggel vár Péntek Enikő, és 8-kor már jelenésem van.
Három hét még az Új fejezet első szakaszából. Megcsinálom! :-)
