2026. április 3., péntek

"Zöldcsütörtök", Nagypéntek

M. meghívott Bátaszékre a Zona-ba vacsorára. A neten fent az étlap. Mivel napok óta rossz a gyomrom, tudtam, hogy húslevest biztosan eszek.




Másodiknak harcsapaprikást választottam túrós csuszával. Mennyei volt (nem ettem meg az egészet), de a gyomromnak sok.

Már este nyolckor mentem aludni. Péntek reggel 7-kor keltem. Úgy, mint akit megmérgeztek (és ez 1-2 hete így van): szédülés, gyomorfájdalom, fogalmam nincs, hol vagyok, ki vagyok érzet vagy fél-egy óra hosszat... De ma legalább nem kellett dolgozni menni. (Szerdán is ugyanez volt, írtam is a kolléganőmnek, hogy késni fogok -akkor még hasmenésem is volt-, egyszerűen nem mertem kocsiba ülni, nem mertem elindulni.)

Összedobtam az ebédet (brokkoli krémleves, krumplis tészta alap). M. is felkelt, és mintha hallotta volna az esti gondolataimat, hogy mindenképp muszáj picit sétálnom, levegőn, napn lennem, reggeli után megkérdezte: mikor menjünk a Dombay-tóra most vagy ebéd után. A most mellett döntöttem. És mentünk is.










Napos-szeles-felhős (de jó) idő, csodaszép tó, kedves emberek, séta, beszélgetés, nem-rohanás, nyugalom. Nagyon (NAGYON) ritka. És AAAnnyira jó.

Amikor (fél 2 körül) hazaértünk, csak kifőztem a tésztát és összekevertem a felforrósított krumplis alappal, már ehettünk is.



Utána szieszta, vacsi, és hamarosan megint megyek aludni (M. korábban ment, holnap hajnalos...).

Csütörtökön volt a fogászaton időpntom délután, de lemondtam. Mert nem szeretném az egész tavaszi szünetet (azaz a szabadságomat) szétszedett, sajgó foggal tölteni. Pihennem kell, innen tanév végéig nincs lazítás...