Este 3/4 8.
Nem merek a tükörbe nézni, sem belegondolni abba, mennyire fáradt vagyok...
Ma 9 órát voltam a suliban (nagyon töményen, kb 20 perc "nyugalommal", amíg ebédeltem: adminisztráció, 8 gyereknek vers keresés német szavalóra, sulis gépem megmutatása a rendszergazdának, vers kikérdezés, L-vel gyakorlás a német népdaléneklési versenyre, 5 tanóra összevontan (azaz 10), feladatlapok készítése ...), aztán itthon este 6-tól online továbbképzés. A nevemet nem tudom...
Igen, kaptam ma is, és tényleg örülök neki, de elhiheted, ettől nem leszek kevésbé hulla fáradt (és elhavazva, hogy annyi lenne a dolog, hogy szó szerint azt sem tudom, melyikhez kezdjek hozzá... Azért a mai napi 10 munkaóra után már se energiám, se agyam, se hátsóm nincs a folytatáshoz... És aki most azzal jön, hogy a munkámról negatívan vélekedtem, az jöhet velem magyar órára szövegértést gyakorolni: a saját érzéseimet írtam le a munkámmal kapcsolatban, nem a munkahelyemet pocskondiázom. (Csak mert nem egy felszólítást kaptam már a törvény -nem nyilatkozhatok negatívan a munkahelyemről- betartásáról.)
(Közben két napja bedurrant a letört fogam, aztán mára egész jó; a jobb nagy lábujjamon függőlegesen betört a harmadánál a körmöm, ma már gondot okoz a járás, mammográfiára kellene új időpontot kérnem, két hét múlva vissza kellene mennem kontrollra az alvásklinikára, pulmonológia kontroll lenne, de mikor, ha dolgozik az ember... Lassan évek óta már, amióta nem aludtam végig egy éjszakát sem... És mindez nem panasz, csupán tény. És aki csak a nem-alvást nem élte még át, elképzelni nem tudja, mekkora kínlódás így minden egyes nap, minden egyes kis koncentráció, a vezetés, a gyerekekkel érdemben ott lenni... Dolgozom rajta, és dolgoznék rajta többet is, de itt jön megint a kérdés: mikor. Elég nagy vihar dúl bennem. Nehezen élem meg a sokak gép-függőségét és azt, hogy inkább én is menekülnék a netes világba, mert úgy könnyebb. Hiányzik a beszélgetés, a nem-rohanás, a legalább minimális nyugalom, a természet. Nem jó felé megy így a világ, nem jó felé megyek így én sem... Lassan ágyikó, muszáj kicsit legalább csukott szemmel pihennem...)
(Mamikám ma tapsikolt örömében a Holdon túl. Népismereten a nagyokkal elkezdtük a régi öltözködés témát, és bevittem nekik sok pacskert, amiket még mami kötött. Felpróbálták, mászkáltak benne, tetszett nekik, hogy milyen puha, mennyire kényelmes. Egy régi textilpelenkát is vittem, volt nagy csodálkozás, hogy ezt ugyan hogyan használhatták. (Rengeteg dolgom van mamitól, népismereten nagyon jól jön, hogy megfogható, sőt használható, nekem pedig szép emlék.)
