2015. november 3., kedd

Kedd, Magyarország 17.

Tegnap írtam a lejtmenetemről és a kisebb kálváriámról. Az ügyintézés folytatódott, ma Pécsett. Mert nem hagytam annyiban a tegnapiakat. Jól tettem. Érdekes módon minden tisztázható, mindenre van megoldás, csak meg kell keresni a hozzáértő, segítőkész, szakmáját ismerő, naprakész ügyfélszolgálatost. Minden kérdésemre kaptam választ, kiderült, mi miért történt, és sajnos az is, hogy bizony itt, a helyi kirendeltségben vétett hatalmas szakmai hibát a hölgy (az én káromra) és ezt csak ő javíthatja. Így a hazajövetel után volt még egy köröm... (Ezelőtt még napfürdőztem kicsit, november 3-án ilyen gyönyörű időt!)


Ha már bent voltam a megyeszékhelyen, voltam egy másik szolgáltatónál is, ugyanis egy céget  az én számomon keresve kapok szinte napi szinten telefonokat. Kiderült, hogy a számom korábban két másik cégé is volt, és hiába már 2009-től nem az én számom a cég száma, valahol még mindig az lehet megadva, így engem találnak meg. Itt is kaptam a megoldásra tippeket. S ha már ott voltam, volt néhány technikai kérdésem is, itt is mindre egyértelmű és határozott választ kaptam, itt is maximális kedvességgel és szakmai hátértudással találkoztam.

Ha már Pécs, ha már -a nem két napja tartó- ügyintézés, akkor jöhetett a harmadik hely is, ahova már évekkel ezelőtt be kellett volna jelentkeznem és akkor megspórolhattam volna magamnak sok bosszúságot. Csak ugye az ember -én- képes halogatni: á, most nem; ó, majd legközelebb; á, ez még nem olyan égető probléma; talán majd magától rendbe jön... Persze, hogy így csak toltam magam előtt a dolgot, ami ugye nem javult meg magától, ami egyre gyakrabban előfordult, ami odáig fajult, hogy szombaton az történt, ami. Gyakorlatilag magamnak köszönhetem, hogy így alakult. G. már évekkel ezelőtt mondta, hogy intézkedjek Pécsett és akkor az egészről le van a gond, de hát nagy művésze voltam én a halogatásnak. No és azt hittem, spórolok vele. Nem így lett, majd most megfizetem a tanulópénzt, busásan...

Viszont ahhoz, hogy megoldjam ezt a dolgot, először itthon kellett hozzá infó és -újabb- intézkedés, ott jött oda hozzám Z-ék macskusza. Szeretem a cicákat, ez gyönyörű, hízelgős, meg is dögönyöztem (látom magam előtt és hallom: a húgom a képet látva már sipítja is tuti, hogy "Cíííícaaaa!, ő igazi macskás és bármerre is jár, mindig talál cicát és le is fotózza; ezt is neki fotóztam ;)). Szóval előkészítve minden, és ha az Égiek is mellém állnak (már pedig miért is ne tennék), csütörtökön már sokkal okosabb leszek.

Sikerült kiderítenem a WKO-aggodalmamat is (osztrák gazdasági kamara), az SVA (kinti TB) ügy is 
sínen (K. kolleganőm elintézi nekem kint, itt is köszönöm!), és telefonáltam munka ügyben is, ami szintén folyamatban.

Este leültem konkrét "könyvelést" csinálni. Két hatalmas kiadás és egy nagyon nagy, emellett a szokásos havi albérlet+rezsi díjak. Áldom azt a spórolós-tervezős agyamat, amiért idén minden hónapban következetesen félretettem egy bizonyos összeget. (Pedig jaj, de szerettem volna egy igazán meleg téli lábbelit venni! És nagyon-nagyon szeretnék egy NOIR parfümöt...) Az egyik részét az első hatalmas, de tervezett befizetésre (éves életbiztosítási díj), a másik részét a "Nem nyúlhatok hozzá, csak végszükség esetén!" címmel láttam el, és ez az, ami most megment. A "nagyon nagy" kiadásról csak annyit tudok, hogy az lesz, pontos méretei remélem, hogy csütörtökön kiderülnek. Szóval gyakorlatilag van egy takaróm, ami ér valameddig, én pedig pontosan addig fogok nyújtózkodni.

"Nincsenek reménytelen helyzetek, csak reményt vesztett emberek." 

Clare Boothe Luce




Reggeli: rántotta, sült szalonna, krémsajt magokkal.
Ebéd: rántotta sült bacon kockákkal, saláta, marék mogyoró.
Vacsora: 2 lenmag kenyérkém vajjal.
Mozgás: pihenőnap (4 km séta)


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Motiváció és bölcs



"Az instant levesek, gyorséttermek, plasztikai műtétek és hétperces fitnessedzések korát éljük. Mindenki gyors, sőt azonnali eredményeket akar, de csak kevesek hajlandóak befektetni az ehhez szükséges időt és energiát. Amikor a színpadon egy gyönyörű hangú énekesnőt, vagy a pályán egy világcsúcsot döngető ünneplő atlétát látsz, mit gondolsz? A legtöbben legyintenek: szerencsés, tehetséges, jókor volt jó helyen. A csúcsteljesítmények és a kimagasló sikerek rengeteg gyakorlatnak köszönhetőek. Senki nem válik azonnal mesterré. Hosszú évek kitartó munkája szükséges hozzá: a terület tanulmányozása, égető vágy a mélyebb megértésre, és sok sok gyakorlás. Az emberek többsége akarja ugyan az eredményt, de a hozzá vezető utat nem. Nincs rövid út a mesteri szinthez, csak pillanatok hosszú sora amit gyakorlással töltesz el, legyen szó autóvezetésről, hangszeren való zenélésről, tárgyalásról, sportteljesítményről, meditációról vagy bármilyen cél eléréséről. Bele kell tenned a fókuszt, az órákat, a szíved-lelked!"

Darren Hardy






LCHF sztori: Frida


"Hi!

Thought I’d brag a little about my weight loss. First I lost a lot of weight, then I got sloppy in the summer/fall, suffered a sugar relapse and gained some back, and now I’ve lost it all again. And then some. This has to be the easiest weight loss ever. No calorie-counting, no weighing of food, no hunger or self-starvation. A lot of energy, and I’m stronger than ever. I’ve broken personal records in ALL exercises at the gym, in the running track, in fact everything I’ve tried. This despite the fact that I used to exercise double the amount when I ate a high-carbohydrate diet, but didn’t come close to where I am now in strength and good shape.

I guess I was born with a good appetite, and have always been a little bigger than the other kids. But as I grew the nurse began to comment on my weight, talked about the My Plate model, and that I should move more and eat less. This sounds so easy, but it wasn’t. I worked hard on food and exercise. Sometimes I exercised several times a day, and sometimes I’d eat nothing, only to go face down in food later just because I was so hungry. It didn’t work. It was almost inhumanely difficult for me to maintain a reasonable weight. As soon as I lost weight, the pounds piled up on me again. Then add the food they served at school and you have a real challenge.

After the nurse had pointed out a million times that I needed to lose X amount of weight, I finally snapped. I tried diet shakes (and everything else in the same category), all kinds of detoxes, lived on fruit and crisp bread. But no, the weight came right back again. Finally it pushed me into an eating disorder where I learned that hunger was my friend. In 9th grade I competed with myself to see how long I could go without eating. The record was 10 days, I think (I agonized if I accidentally swallowed tooth paste). The only thing I ate was fat-burning pills, and I exercised several times a day. When I had to eat, or when I lost it and went face down in candy, I’d stick my fingers down my throat. My entire life revolved around my weight.

When I entered high school I started to eat for emotional reasons. I gave up. “I might as well get fat”, I thought. All other alternatives seemed impossible. I gained 88 lbs (40 kg) in a year, and then I stayed there. I skipped PE (gym class) as I was afraid that people would just stare at my body. Every day, every hour, all I thought about was my body.

LCHF saved me. For the first time in my life I exercise because I want to, not because I want to punish my body. I can eat until satisfied. I don’t do (at least not as often) emotional eating. I eat to give my body what it needs. I’ve never had so much confidence than I have now. It probably saved me from eating myself to death.

Frida Simonsson" forrás



LCHF: Lindha itt
LCHF: Lisa itt
LCHF: Christine Cronau itt

LCHF story: Maria Emmerich itt
LCHF sztori: Rheanna itt
Derek sztorija itt
Telaine története itt
Tony története itt

LCHF story: Zuzka itt
Egy házaspár története itt
Csak a cukor elhagyásával mennyi változás! itt
Egy idősebb házaspár története itt


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Bölcs



Bármihez, amit megtehetsz vagy megálmodsz, fogj hozzá! A merészségben zsenialitás, erő és varázslat rejlik.

Goethe

Facebook oldal: Boszorkánykonyha