2024. augusztus 11., vasárnap

Csütörtöktől vasárnapig

A mindenféle ügyintézés, a rengeteg telefon, email, időpont, találkozó, kitöltendő, bediktálandó, elmagyarázandó, eladandó (...) dolog után csütörtökön megkezdhettem a szabadságom kazettájának/lemezének másik:  a nyaralás, pihenés oldalát.

A csütörtök nagyjából azzal telt, hogy tudtam, hogy szeretnék egy szilvás sütit enni, házit, így azt is tudtam: ehhez az kell, hogy süssek. Szóval órákig készülgettem rá lélekben (mert olyan fáradt voltam, hogy csak...). Estére aztán meglett, és állítom, hogy én még életemben ilyen finomat nem sütöttem. (Péntek reggelre be is vágtuk M-val.)


Csütörtök este beszélgettük M-val, hogy most három napig itthon lesz, menjünk el valahova. De ne túl messze, legyen jó a klíma a szobában, legyen strand, wellness és jó kaja. Én Gunarast javasoltam, mert imádom azt a szállodát, strandot, a kaja mennyei, ahogy a gyógyvíz is, nincs messze, és hozzá tudjuk kötni keresztanyum látogatását Hőgyészen, a tamási és a hőgyészi temetőt is. Másnap reggel foglaltunk is egy szobát.

Minden étel mennyei. Tényleg. Már meg sem próbáljuk végigenni a menüsort, képtelenség. Csak pár kép (nem is fotóztam többet, sőt a telefonommal sem foglalkoztam, az nem pihenés, ha azt nyomkodom és figyelem egész nap).



Első este a szállodával szembeni sörkertben voltunk zenés-táncos mulatságban, ajándékpult is van, ott vettem ezt az angyalkát. Ami ugyanolyan, mint amit anyu lakásában találtam a legvégén (csak ez gipszből).




Nagyon gyorsan vasárnap délelőtt lett. Reggel fél 9-ig aludtam. (Bele tudnék jönni szerintem, de 21-től már dolgozom...) Tamási, majd Hőgyész. Keresztanyum most is isteni ebéddel fogadott, és J-ék is ott voltak, legalább találkozhattunk velük is.

Az angyalka már anyuéknak játszik.

2 megjegyzés:

  1. Jó olvasni arról is, hogy pihensz, kikapcsolódsz. ♥♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Augusztus 7-ig minden nap volt ügyintézés, telefon, időpont, úgyhogy 8-án kezdtem meg a szabit. TÉNYLEG nagyon KELL a pihenés.

      Törlés