Amikor egy álom valóra válik

Volt egyszer egy kislány. Dundi volt, kövér nem, és mivel nem kapott különösebb megjegyzéseket, sőt a családja is szerette így, nem is foglalkozott túlságosan a dologgal. De eljött az az idő, amikor már számított, kin milyen ruha van, amikor strandra kellett volna menni az osztálytársakkal és bizony ekkor már keményen ott volt az összehasonlítás: ha a barátnők olyan soványak, miért vagyok én husi? És elkezdődött egy belső folyamat, egy gyakorlatilag önromboló mechanizmus: a "kövér vagyok, csúnya vagyok, nem vagyok elég jó" című népi játék. Amikorra az első randizásokra került a sor, már totálisan biztos voltam benne, hogy ez az én történetem: kövér vagyok, csúnya vagyok, sosem leszek elég jó senkinek. S ha már ez így van, akkor adjunk is a dolognak: együnk! És én ettem. örömömben, bánatomban, izgalmamban, mindig. Szép lassan a husi kislányból még husibb nagylány lett, aki egyre jobban utálta önmagát. Ahogy gyarapodtak a kilók, ahogy szaporodtak a zsírsejtek, ezzel egyenes arányban nőtt bennem az a tudat, hogy én egy nagy senki vagyok, egy alig látszóan halvány szürke kis egér, aki boldogtalanul fogja leélni az életét. Aztán egyszer csak megjelentek magazinok, amikben olvastam arról, hogy létezik olyan, hogy fogyókúra. Meg valami aerobikról is szó volt. Akadt egy-két kisebb próbálkozásom, de hát annyira rosszul éreztem magam a tornán a többi lány között, akik mind bombázók voltak, fogyni nem fogytam semmit, így hát ettem továbbra is. Voltak napok, amikor a hatalmas mennyiségű hagyományos étel mellett lecsúszott még 2 liter kóla, 2-3 tábla csoki, 3-4-5 szelet kisebb csoki, 2-3 csomag szotyi, és hadd ne soroljam. Ahogy egyre inkább belemerültem az önsajnálatba, úgy gyarapodtak az úszógumik rajtam.

Egy nap a barátom kicsit viccesen megjegyezte, hogy mindketten bálnák vagyunk. Tessééék? Bálna? ÉN... BÁLNAAAA ?????!!!!! Na és ez hatott. Nálam ez volt az a bizonyos kattanás, az utolsó, a végső lökés ahhoz, hogy felfogjam: ez az én életem, amibe igenis van beleszólásom. Igenis eldönthetem, hogyan akarok élni, igenis én vagyok az egyetlen ember a földkerekségen, akinek nem tetszik úgy az életem, amilyen most, és én igenis lefogyok, csakazértis megváltozom! Úgy éreztem, hogy kívülről látom saját magam, olyasmi volt ez, mint amikor Csipkerózsika felébredt a 100 éves álomból. Hirtelen felfogtam, hogy mindig van lehetőség a választásra, a változásra, a változtatásra, és kőkeményen elhatároztam, hogy jó, akkor mostantól, ettől a szent pillanattól kezdve és bizony álmodni fogok, és a 80+ kilós csajból 57 kilós lesz!

Mert mindig van választási lehetőség. Csak el kell indulni!

Sok kezdeti próbálkozás és harc után 2012. júliusában már egy kb. 65 kilós boszi indította el ezt a blogot. Nagy út volt már a hátam mögött, sok még előttem, de úton voltam, csináltam, küzdöttem, megvívtam a magam harcait az alakommal, és érdekes módon a testemen bekövetkezett változások hatalmas mentális fejlődést is hoztak. Rengeteget olvastam, tanultam, kérdeztem. Felvettem emberekkel a kapcsolatot, és egyszer csak mások is elkezdték velem a kommunikációt. Elkezdtem reálisan látni önmagam, mertem változtatni. Gyakorlatilag a fizikai mellett egy belső, spirituális úton is elindultam. És ezen is úton vagyok, nagyon jó irányban.

Volt egy álmom. Hogy 57 kiló legyek. Közben megtanultam, mennyire mellékes dolog az, hogy mit mutat a mérleg kijelzője. De ha már egyszer ez volt az egyik álmom, és ha ilyen közel voltam hozzá, akkor idén úgy határoztam, még 40 éves korom előtt ezt megvalósítom.

Régen álltam már mérlegen. Ma reggel ráugrottam. Megláttam a kijelzőt: 57 kiló. Á, az nem lehet. Újra. 57 kiló. Gyorsan elszaladtam a fényképezőért.

Na jó, akkor egy utolsó ellenőrzés:

Hát, kis Boszi, csak gratulálni tudok. Látod, most, hogy már nem fontos a mérleg, mostanában egyáltalán nem görcsöltél azon, mit fog mutatni, hány kiló vagy (hiszen ez tényleg nem mérvadó, főleg, ha az embernek már régóta nincs túlsúlya), egyszerűen megtörténik. Tény, hogy nem eszel f.o.s.-t, tény, hogy megcsinálod a tervezett edzéseidet, ami azért egyáltalán nem mellékes.

Innen indultam, amikor komolyan gondoltam, ide érkeztem. 2012. január, 2014. március. Szjúpör!

Az utóbbi fél évben is alakultam, még ha nem is túl látványosan. Lement az oldalamról a háj, nincs mi kibuggyanjon a nadrág derekánál. Tónusosabb lett a testem. Faragni-feszesíteni a combomon-fenekemen szeretnék leginkább, mármint ott még látványos az életmódváltás előtti állapot.

Szóval BÁRMIT el lehet érni, ha az ember hajlandó megtenni hozzá mindazt, amit kell.

Úgyhogy izomra fel! :)

Facebook oldal: Boszorkánykonyha