90. nap

Ma edzés pihenőnap volt.

 

itt

Még az este összeírtam a teendők listáját a következő kiutazásig.

 

Nem agyontervezett, nem részletes és gyakorlatilag nem terv ez, csupán egymás után felírtam mindent, ami az eszembe jutott, mindent, ami fontos, aminek mindenképp meg kell lennie. És reggel szépen neki is láttam. És délre a dolgok harmadát sikerült is letudni. Nem volt egyszerű, mert meglátogatott a télapó, és most amolyan na-boszi-emlékszel-még-milyen-rosszul-szoktad-ilyenkor-érezni-magad stílust játszott. Meglepő volt, mert hosszú-hosszú hónapok óta egyáltalán nem volt gond az érkezése, hát most felidéztette velem, milyen, amikor alig van ereje az embernek, fáj-feszít-szűköl belül minden női és más szerve, és gyakorlatilag a mell alatti résztől a combjáig egy hatalmas, keményre felfújt lufi érzéssel vánszorog egész nap, miközben ölni tudna egy kis édes ízért és egy hatalmas tál rágcsálnivalóért.

 

Mivel tudtam, hogy a hétvége körül érkezik, édesre terveztem 1-2 napot -kajaügyileg-, de csúsztam ezzel, így pont ez a nap nem az édességről és a rágcsáról szólt...

 

Ugyanazt ettem, mint tegnap reggelre, tízóraira.

 

Az ebéd a tegnapi spenót másik fele volt 2 tükörtojással.

 

 

És sajt chips.

 

Ettem még 2 marék mandula-mazsolát.

És nem bírtam tovább a strapát, bedőltem az ágyba, aludtam egy kicsit. Addig sem éreztem a lufiásgot és a fájdalmat.

Az uzsonna tonhal saláta volt, mint tegnap.

 

És hogy adjak az édes íznek, kreáltam egy kis csokikrémet.

 

Vacsorára 2 főtt tojást ettem.

 

És vedeltem a vizet, iszonyatosan szomjas voltam.

 

Este -már sötét volt- felöltöztem (alig tudtam felhúzni a cipzárt a kabátomon, annyira fel voltam fújódva) és lementem sétálni. Egy jó órát mászkáltam, néztem a havas házakat és fákat, meseszép minden, és közben egyensúlyoztam a nagyon sok helyen tükörjég járdákon.

 

Amikor hazaértem, édes italra vágytam, így főztem egy teát (déemes guten ábend tea, ez magában is édes, nagyon finom). Bekészítettem egy filmet és bevackolódtam az ágyba.

 

Hiszem, hogy minden okkal történik. Ezt a filmet még karácsony táján mentettem le a netről K-nál (nála iszonyat gyors és korlátlan a net) több másikkal együtt. Nem volt konkrét cél, csak úgy találomra leszedtem pár filmet, hogy Ausztriában, ha esetleg lesz rá időm, megnézek 1-2-t. A tegnapi film gyakorlatilag arról szólt, ami engem foglalkoztat régóta. Hogy annyi mindennel el vagyunk foglalva, annyira bedumáljuk magunknak, hogy felnőttként hogyan "kell" "vislekedni", hogy elfelejtjük-elnyomjuk magunkban a gyerekkori énünket, az álmainkat, a vágyainkat, és inkább beleszürkülünk a hétköznapok fásultságába, nehogy bárki megszóljon minket azért, ha merünk nevetni, álmodozni, bolondozni. Hogy képesek vagyunk egy másik emberré válni, aminek már köze sincs ahhoz, akik valaha voltunk, akik lenni szerettünk volna.

 

Már decemberben, amikor a blogon szedtem össze a legnépszerűbb bejegyzéseket a különböző témákban, és így sok bejegyzést újra is kellett olvasnom, észrevettem, hogy az egész elektronikus naplóm eltolódott affelé, hogy csak az edzésekről és az étkezésekről esett szó. Márpedig van ennek az élet-mód-váltásnak egy 3. pillére is szerintem, amit belső békének, belső csendnek neveztem régebben a blogon. És valahogy úgy érzem: ez az a dolog, amin áll vagy bukik az életmódváltások nagy része. Aki kiegyensúlyozottan él, annak nagy valószínűséggel van önbizalma, elfogadja és szereti önmagát, netán boldog párkapcsolatban-családban él, akkor gyakorlatilag erre rátéve az edzést és a megfelelő étkezést nyílegyenes útja van a célja eléréséhez. A környezetemben azt látom, hogy sokan elhitetik magukkal, hogy a megfelelő társsal élnek, miközben valami totál másra (több tiszteletre, több szeretetre, több közös programra...) vágynak. És edzenek, próbálnak jól étkezni, mégsem jutnak egyről a kettőre. Ők leginkább maguknak akarják bizonygatni, hogy "ha elérem a célom", akkor majd jobb/boldogabb/kiegyensúlyozottabb (...) leszek. Akiknek pedig sínen van a belső békéjük, gyakorlatilag könnyedén, szinte magától változik át a teste. Márpedig az élet itt van, most van, a "majd" szinte megfoghatatlan fogalom. Ezért is kezdtem el újra belső békés bejegyzéseket kreálni és ezzel egyidőben dolgozni azon, hogy sikerüljön az itt és mostban, a jelenben léteznem.

 

Vannak, akik szerint ez az egész belső csend dolog, az idézetek, a képek, amiket felteszek, csak "pszichoszarság". Én ezzel nem óhajtok foglalkozni. Mindenkinek abban kell hinnie, amiben akar, amiben tud. És ha valaki nem kíváncsi ilyen bejegyzésekre, hát nem kell elolvasni, kérem szépen. :-)

 

2014-ben egy óriási feladat számomra az önbizalom erősítése. Utánanéztem már: nem kapható egyetlen üzletben sem, a neten sem rendelhető. De ha bármilyen tipped van az ügyben, nagyon szívesen fogadom! :-)