2024. május 30., csütörtök

Csütörtök


Reggel már 7 óra előtt a kórházban: pulmonológia kontroll. Minden rendben. Második órára már a suliban vagyok.

Lemegy a munkanap, roppant nehezen kínlódom végig magam rajta energiával.

Papírbolt a sulinak, ügyintézés a városban, haza.

Késő van már, amire nagy nehezen ráveszem magam, hogy csináljak is valami értelmeset. Elkezdek pakolni, és sorra kerül az ágynemű. Mamié. Mert hogy anyu mindig otthoni, friss ágyneműt vitt maminak az otthonba, minden látogatáskor. Eleinte még mami maga tudta áthúzni a kis és nagy párnáját, aztán segítséggel. Az utolsó héten, fekvőbetegként már sehogy. Meglátom az ágyneműt és kész. Pont. Megbénulok. Keresem a távolba ellebegett lelkemet. És megnémulok.

Lesz majd jobb.

 

2 megjegyzés:

  1. Drága Timike❣️Jelenleg most sem tudok mást írni: KITARTÁS❣️😢😭🖤🖤

    VálaszTörlés
  2. Mindig lesz jobb Timi! Én ezt már mind átéltem! Néhány unokatestvéren és az öcsémen kívül nincs rokonom! A család mint olyan, számomra már rég értelmezhetetlen fogalom. És most is vannak "akut" bajok - elsősorban egészségügyi vonatkozásban - de én nem hiszek benne hogy jobb lesz. ÉN TUDOM hogy jobb lesz, mert teszek magamért mindent, amit lehet. Nekem hitem nincs. Van egy tudásom, amiben biztos vagyok, amire számíthatok.TUDOM hogy mit tudok, TUDOM mire vagyok képes és kisebb kilengéseket leszámítva tisztában vagyok a teherbíró képességemmel.

    VálaszTörlés