Anyu, ma egy hónapja, hogy elaludtál. Néha úgy tűnik, ezer éve volt, néha úgy érzem, meg sem történt, mert nem történhetett ilyen. De láttalak, ahogy ott fekszel, nem dobog a szíved, nem veszel levegőt. Éreztem, ahogy kihűlsz, majd teljesen hideg lesz a tested... 11 napja volt a temetésed...
Nincs nap, hogy ne sírnék. Most is potyognak a könnyeim. Rengeteg "rossz" emlékkép ugrik be folyamatosan: amikor nem kaptál levegőt, amikor sírtál mami után, amikor elájultál fektedben a fájdalomtól, amikor fájt még a simogatás is... De azért csinálom az emlékképes "sorozatot", hogy felidézzem a szép emlékeket.
Emlékszel J. lakodalmára? Hőgyészen, még mamival, az unokáid még kicsik voltak. Te csináltad a mennyasszony frizuját, P-ét is. És nagyon jól éreztük magunkat.
Hőgyészen. Otthon. Mamikával.
Bolondozás M-éknál Hőgyészen. Kb 10 éve.
Mami szobájában négy generáció.
Tamási. Ekkor ez még csak apu sírja volt. Most már te is itt pihensz.
Ráadás mamis. Itt (is) tanította, hogyan kell a kötést elkezdeni, szemet felszedni. Rengetegszer megmutatta, de egyszerűen nem tudom megtanulni. Így amikor kötök, horgolok egy sort, ezekkel a szemekkel kezdem el a kötést.
Mielőtt meghalt, sokat szenvedett
És sokszor látom most is betegen
A halántéka sápadt, beesett
S a tekintete riadt, idegen.
De emlékezem, az évek során
A szeme fénylett s hangja nevetett,
Példát mutatott későn és korán -
Megtanított rá, mi a szeretet.
Simonfay Margit
♥♥♥
VálaszTörlés