Napom és cuki(k)

Reggel nyolc. Várom a csapatot.

Fura ének óra, érzem, hogy valami nincs rendben. Oda is megyek, rá is kérdezek, marad a némaság és a szomorú tekintet. Óra végén hárman is a szomorú szmájli alá írják a nevüket, így érezték magukat órán. Újra rákérdezek. És dőlnek a történetek, az érzések, amiknek semmi köze az órához. Indulok kifelé, az egyik gyerkőc (akivel három hónap kellett, hogy úgy-ahogy megtaláljuk a hangot, bár ez nem is olyan sok, volt egy tanítványom, akinek két év (!) kellett, amíg el tudott fogadni, onnan viszont nyert ügyem volt (mindig kivárom ezt az időt, mert előbb-utóbb eljön), szóval jön X:

- Holnap lesz a szülinapom, buli is lesz.

- Jaj, de szuper! Hány éves leszel?

- Kilenc.

- Azti, igazi nagy legény!

- De tudod, mi a rossz?

- Mi?

- Hogy te nem lehetsz ott.

(Hát megöleltem jó szorosan.)

Lyukas óra. Ritka kincs, ilyenkor lehet Krétát írni, készülni, nyomtatni, fénymásolni, tízóraizni, inni, mosdóba menni. A 3. órára is előkészültem: az elsősökkel Sze-ben a konyha-reggeli téma gyakorlásához készítettem nekik egy nyitható hűtőszekrényt, amibe kivételesen bármilyen élelmiszert és konyhai dolgot be lehetett pakolni rajzzal.

(Pöttyöztünk, színeztünk, elmondtuk, új dalt is tanultunk és (sok más mellett) óra végén a kedvenc "bulizós számot" is meghallgattuk - és tényleg diszkó hangulatot tudnak varázsolni, behúzzák a függönyt, L. cipője világít minden lépésnél 😁😂😇-.)

Óra után, amíg gyorsan pakoltam a cuccomat (ilyenkor már órára viszem minden patyerkámat, mert a teremből szaladok az autóba, át kell mennem B-ra) és öltöztem, Y. odajött és csillogó szemmel, fülig érő mosollyal mondta, hogy "A világ legeszlegjobb német tanító nénije vagy!". De ő "szerelmes belém", ahogy én is imádtam az 1.-2.-as tanító nénimet anno.

Szóval inalás B-ra, de most aztán tényleg: szörnyen kellett pisilnem. Az épületben, ahol az elsős órám van, nincs mosdó, időm nincs átmenni a másik szárnyba, így aztán most mindenkit megelőztem (szerencsére volt rá lehetőség, szóltam az Öregnek, hogy most ne packázzaon velem, mert frissen takarított a kocsi, meg amúgy sem szeretnék bele pisi foltot, sőt váltóruhám sincs), rekord idő alatt átértem (csak remélem, hogy nem volt trafi, nem tudtam figyelni) és ha még fél percig tart az út, tényleg bepisilek.

B-on először 1.-2. összevont német. Hát érdekes felállás, haladok velük, de nem a nagy könyv elvei alapján. Nekik vagyok Timcsi néni vagy Timcsíz (Timcheese), de bárhogy hívhatnak, amíg tudok rájuk hatni (nem mindig könnyű). Aztán 3.-4. összevont német. Na, ez mostanában kihívás. A 3. átment kiskamaszba, plusz az egyik gyerkőc nekem kegyettttlenül nagy kihívás. Miután hetek óta nem lehet tőle dolgozni, ma beszéltem vele. Elmondtam, hogy tudom, mi van otthon, bármikor beszélhetünk, de miért engem és a gyerekeket bünteti azzal, hogy szétszed minden órát. Mert ő nem tud jó lenni. Nem várom el, hogy jó legyél, csak egy icipicit nyugodtabb, megpróbálnád? Szerintem te is jobban éreznéd magad. Bólintott. 20 percig dolgozott velünk, és ez szerintem óriási szó. Habár nagyon fárasztó, próbáélkozom nála (is) továbbra is.

Rengeteg óráról jövök úgy kis, hogy bár sose kellene többé tanítanom, ez nem nekem való, öreg vagyok én már ehhez, nem értek a gyerekek nyelvén, kell nekem ez? És ma szembe jött velem ez:

A lényege: emlékeztető: még ha késében is vagy a javítással, megkérdőjelezed a pályaválasztásodat, fáradt vagy és kávéval éled túl a káoszt, van ott kint egy tanuló, aki miattad megy minden nap iskolába.

Figyelem a körülöttem dolgozókat és tanulok. Minden nap. És sok dolgot sikerül magamban átformálni, más nézőpontből megítélni. És ez segít. Sokat. Úgyhogy figyelek továbbra is, változtatok. Hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon.