Haladok a suli(k)ban a rendrakással, szanálással. Vannak még kupacok, de határozottan érezhető a haladás.
Vacsora: spenót, sült hal (köszönet!).
Szendvicsgyár: holnap a b-i sulival egész napos kirándulás.
Viszek 2 liter vizet, ha nem elég, majd veszek ott.
Irtó nagy vihar volt hajnalban, a szuper füldugóm ellenére felébredtem a dörgésre és a villámok becsapódására. Szerencsére volt eső és még nagyobb örömömre hűvös volt ma kint (a termekben nekem melegem volt).
Ma egy sz-i osztálytól kérdeztem meg, milyen volt nekik velem ez a tanév a tantárgyból. Kértem a totális őszinteséget. Kemény volt velük, sokszor éreztem úgy, hogy utálják a tantárgyat, utálnak engem is. A legrosszabb vélemény az volt, hogy lehettem volna szigorúbb és írhattunk volna kevesebb dolgozatot (9 hónap alatt 2 volt, de hát szerintük lehetett volna még kevesebb is :) ). Sokak szerint türelmes vagyok, kedves, "amúgy nagyon jó fej vagy", "sokat segített, vidám, szép zenéket hallgattunk", " a sok nevetés". Nem jó: "az év elején nem voltál".
(Leginkább úgy érzem: nem értek a gyerekekhez. Nem értek a nyelvülön. Elfogytam. Alkalmatlan vagyok. Talán mert túl nagy már a korkülönbség. Mert naggggyon megváltozott a világ. Mert nem ugyanazt képviseljük. Hiszem még mindig, hogy minden gyerek szerethető, mert mindegyik egyéniség, de a mai iskolai formában, amikor egyedül vagyok az SNI-sre, az ADHD-sra, a "normálra", az érzékenyre, az autira, a tehetségesre, (... ... ...), arra én képtelen vagyok.)
Margó:
(A kép forrása is a szöveg forrása, ld. a szöveg után.)
"Ne nevezzünk minden elavult szart hagyománynak – Mit csinálhatnának a gyerekek a hagyományos tanévzáró helyett?
A gyerekek idén júniusban is beleerőltetik a lábukat a kényelmetlen ünneplő cipőbe plusz fekete alj-fehér felső, hogy a 40 fokos forró aszfalton vagy két órán keresztül ájuldozzanak az iskolaudvaron. Közben fejből fel tudnák mondani a napon izzadó igazgató fáradt és elcsépelt körmondatait meg nagyotmondó idézeteit, amit negyven éve megírt valaki, és már akkor is szar volt.
A tanévzáró már akkor is ugyanígy zajlott, mikor én iskolába jártam, és megmondom: senkit nem érdekelt, hogy hány tanulmányi versenyen ért el kiemelkedő eredményt a felső tagozat, miközben rágyógyult az ünneplő a combunkra. De ki mondja, hogy a tanévzárónak kötelező szarnak lennie? Nincs más ötlet? A megszokott, az a biztos, minden más veszélyes? Minden, ami új, az rossz? Vagy az lenne veszélyes, ha esetleg a gyerekek úgy éreznék, hogy az utolsó iskolai nap tényleg róluk szól? Még elszabadulna a pokol az iskolaudvaron, és nevetéssel provokálnák a nyári szünetet?
• Mi lenne, ha egyetlenegyszer kipróbálnánk, és a tanévzáró nem a napon pácolt gyerekek kollektív túlélőgyakorlata lenne, hanem egy közös fagyizás, limonádézás, piknik vagy udvari reggeli, ahol a tanárok és a diákok tényleg elbúcsúzhatnának egymástól, nem csak hivatalosan végigaszalódnák az év végét?
• Mi lenne, ha a bizonyítványosztás nem úgy nézne ki, mint egy bírósági ítélethirdetés, ahol mindenki megszégyenülve várja, hogy egész éves ítéletet mondjanak felette nyilvánosan? Nem járhatna a bizi mellé egy személyes mondat: „Idén ebben lettél bátrabb”, „ebben fejlődtél sokat”, „ezt szeretjük benned”?
• Mi lenne, ha az utolsó napon minden osztály készítene egy saját évzáró újságot vagy plakátot az év legjobb, legfurább, legviccesebb pillanataiból? Nem azt a fos hivatalos beszámolót hallgatnák „az iskolánk tanulóiról, akik méltó módon képviselték intézményünket”! Bullshit. Rendes gyerekemlékeket. Ki borította ki a vizet technikán? Ki mondta a legjobb beszólást? Melyik tanárnak lett legendás mondata?
• Mi lenne, ha a tanévzárón nem csak az kapna tapsot, aki csupa ötösökből épített magának komplett egyetemi jövőt 7 évesen, hanem az is, aki idén először mert jelentkezni, aki kibékült valakivel, aki segített egy osztálytársának, aki túlélte a matekot, aki nem adta fel, pedig lett volna rá oka?
• Mi lenne, ha a gyerekek szavazhatnának az év legjobb pillanatairól? Az év mondata, az év dolgozat előtti pánikja, az év legváratlanabb ötöse, az év legnagyobb röhögése, az év legjobb kirándulós sztorija?
• Mi lenne, ha az osztályok időkapszulát készítenének az iskola végére? Beleírhatnák, mitől féltek, mi sikerült végül, mit üzennek a jövő évi önmaguknak, és mit remélnek a következő évektől. Aztán az utolsó tanévzárón ki lehetne nyitni, és megnézni, ki mennyit változott.
• Mi lenne, ha a tanárok is kapnának bizonyítványt? Na persze nem olyat, amitől valaki még aznap felmond és idegösszeomlással, magzatpózban hintázik a sarokban szeptemberig, csak olyan finoman, enyhe cenzúrával: „türelmes magyarázásból jeles”, „váratlan poénokból kitűnő”, „krétaelhagyás miatt fejlesztésre szorul”. Mennyivel emberibb lenne, ha az év vége nem csak a gyerekek méricskéléséről szólna?
• Mi lenne, ha az utolsó napon minden gyerek tenne és húzna egy kedves üzenetet egy nagy vödörből? Osztálytárstól, tanártól, napközis nevelőtől, portástól, bárkitől, akik együtt voltak év közben. Egyetlen mondat is elég: „Jó volt veled egy padban ülni”, „Köszi, hogy mindig adtál radírt”, „Szeretem, hogy vicces vagy”. Lehet, ezerszer többet érne, mint a mikrofonba olvasott, unalmas statisztika?
• Mi lenne, ha a tanévzáró beszédet egyszer nem az igazgató mondaná, hanem a gyerekek? Ők mesélnék el, milyen volt ez az év valójában. Mit szerettek, mit utáltak, min nevettek, mi volt nehéz, mire büszkék. A tervezett új biciklitárolóról szóló részt pedig el lehetne küldeni e-mailben, pont ott lenne a helye.
• Mi lenne, ha az lenne a cél, hogy a gyerekek ne csak túléljék az utolsó napot, hanem jó érzéssel menjenek haza a bizonyítvánnyal? Hogy ne az legyen az év utolsó iskolai élménye, hogy állnak a betonon, olvad a cipő a lábukra, valaki mögöttük épp kiájul a sorból, miközben elhangzik, hogy „sikeres és eredményes tanévet zárunk”.
Megmondom, mi lenne. Skandalum! A tanévzárón arról kell beszélni, amiről negyven éve is beszéltek. A semmiről. A gyerekek pedig csak ne érezzék jól magukat. Senki nem akar puhány kis szarokat nevelni. Még a végén boldog felnőttek lesznek! Az meg kinek lenne jó?! " forrás

(De sztem ezzel sem sokan értenek egyet...)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése