Tegnap este értem haza Ausztriából. Habár az volt az első szabadnapom, mégis ma volt az első IGAZI, teljes. Szokás szerint tele programmal, intézni valóval. 6-kor keltem (órára), hogy mindenhova időben odaérjek. Délben hazajöttem, ettem.
Aztán aludtam egyet, enélkül kipurcantam volna háromra. Alvás után ettem a maradék sütiből, aztán vissza a városba.
V-val volt találkozóm. Sétáltunk egy nagyot, aztán beültünk a Madisonba. Vagyis ki, mert egész tűrhető idő volt.
A vacsimat vittem, ott ettem meg.
R: -
E: sült bacon, keretes tojás
Du.: sajtos rúd, szezám snack
V: sült mangalica szalonna
7km
...
A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket. Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre. A próba nem vár. Az élet nem néz hátra.
Paulo Coelho
Tavaly előtt szeptemberben fordult egy nagyot az életem. Felmondtam az osztrák munkahelyemen.
Tavaly kalandosan indult az év, aztán áprilisban ismét fordult egy nagyot. Németország után megpróbálkoztam itthon boldogulni. Nem jött össze. Visszamentem külföldre, Ausztriába. Szeptember végén ettem először emberi módon, tudtam tankolni, anyut meghívni a megígértekre.
A kalandok folytatódtak. Külföldön is: Siztendorf, temetés Ausztriában. Kaland itthon is. Kis nyaralás, Kis pihenő után új munka, Unternalb. Alig egy hét pihenő után megint új hely: Hetzmannsdorf. Az első naptól nem akartam visszamenni ide, aztán közben lehúztam 7 etapot A-val.
Tavaly tavasszal totális kilátástalanság jellemzett: egyszerűen nem találtam munkát.
Idén tavasszal totál hirtelen kaptam két lehetőséget is (amellett, hogy várnak vissza Hetzmannsdorfba). Az egyik: masszázs tanfolyam elvégzése, utána dolgozhatnék A. mellett, helyben. A másik most csütörtökön pottyant be: G-ra hívtak az év végéig tanítani. Döntenem hétfőn kell.
A sorsunk azért állít minket mindenféle jó vagy rossz helyzetbe, hogy tanuljunk belőle.
Koncz Erzsébet
Régebben, történhetett velem bármi is, mindig beleragadtam a szituációba, nem láttam a fától az erdőt, nem láttam tovább az orromnál. Pedig utólag rájöttem, hogy ami történt, az nem tönkretenni akart, lehetett bármilyen rossz is, hanem segíteni. Egy leckét megtanítani. Elterelni egy bizonyos irányból. Segíteni abban, hogy változtatni tudjak, kilépjek olyan helyzetből, amiben nem volt jó nekem. Hetzmannsdorf -nekem- nagyon kemény hely. Viszont rengeteget tanultam ott. De tényleg az első naptól kezdve tudtam: nem akarok oda többet visszamenni. Csak éppen -mivel egyelőre- nincs új/másik hely, fogalmam sem volt, hogy tudnék eljönni onnan (hiszen az anyagi biztonságot a tavalyi ilyenkori helyzetem után nagyon tudom értékelni). És most hirtelen, szinte derült égből villámcsapásként állást ajánlanak (még ha egyelőre csak két hónapra is). itthon. A saját szakmámban. Olyan helyről, ahol már évekig dolgoztam. És a másik is itthon van, ráadásul helyben.
A kihívások azért vannak, hogy tanítsanak nekünk valamit, erősebbé tegyenek és megingassák azzal kapcsolatos hiedelmeinket, hogy mit vagyunk képesek legyőzni és mit nem. Amikor megértjük, milyen célt szolgál az előttünk álló kihívás, akkor feltárul előttünk az igazság: akadályok nem léteznek, csak lehetőségek, melyek által fejlődni tudunk.
Yehuda Berg
Amit biztosan akartam eddig is: kicsit itthon maradni, nem állandóan csomagolni. Nem akartam visszamenni A-hoz és két heteket egy demens emberrel tölteni, kevés szabadidővel, sokszor 2 napig bezárva vele a betonudvaros lakásba. A tanítás sem egyszerű, főleg ennyi év kihagyás után, de másfél hónapról van szó. Tehát lehetőség arra, hogy itthon maradjak úgy, hogy van munkám, ráadásul azért a fizetések is sokat változtak jó irányba azóta, hogy nem tanítok. És akkor a spórolt pénzem még mindig megmarad, tehát utána 3 hónapig még itthon tudok lenni fizetés nélkül. Az idő alatt találhatok itthon munkát, de az ügynököm akár találhat nekem kint is egy jó helyet, ahova nem szenvedni, hanem szívesen mennék vissza.
Döntenem hétfőig kell. Ha igent mondok, kezdés szerdán.
Úgy érzem, itt nincs olyan, hogy esetleg rosszul döntök. Semmi nem végleges, semmi nem visszafordíthatatlan. Azt érzem, hogy tálcán kaptam egy lehetőséget Hetzmannsdorf elhagyására. És arra, hogy egy másik helyzetben megnézhessem, mennyit tanultam magamról A. mellett. A fontossági sorrendről, a lényegesről-lényegtelenről, a munkához való -túlzó- hozzáállásról, mennyire megy "az egyik fülön be, a másikon ki" módszer... És hát gyerekekkel dolgozni merőben más (fejlődés, élet...) egy demenssel való munkával (hanyatlás, inkontinencia...) szemben.
Úgyhogy döntésre/kalandra fel!
Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése