2012. október 28., vasárnap

Reggeles, tervezős

  • Tegnap egy nap leforgása alatt sikerült két részletben 10.5 órát aludnom. Ilyen nem történt sztem egy éve, de nem bánom. Itthon voltam, minden házi- és egyéb munka megvárt, ha kellett, hát kellett. Az óraállításra kíváncsian várom az álommanóm reagálását, eddig mindig szörnyen bekavart.
  • A hajnali 2-ig tartó ébren maradás nagy előnye volt, hogy elkészült a heti menüterv (itt) és az edzésterv (itt). Ma meglesz hozzá a bolti lista, és meg is ejtem a pár dolog beszerzését, ami szükséges hozzá.
  • Két napja nem volt edzés, nem bánom, nagyon érzem, hogy pihentek az izmaim, az ízületeim. És ugye köztudott, hogy megfelelő mennyiségű pihenés nélkül nem is fejlődik a test.
  • A tegnapi gyalázatos fél liter folyadékomat sikerült estére 1 literre feltornázni.
  • Ma reggeltől egy hétig csinálom a fokhagyma-méz kúrát: reggel kipattanok az ágyból, irány a kis konyhám:
 
(itt)

Összerágok 2 gerezd fokhagymát és egy kiskanál mézet eszek rá. Este ugyanez. Megelőzésre. Nem tudom, mi bújt az anyuéktól kapott fokhagymába, de annyira erős, mint a bűn, patakokban folynak a rágás közben a könnyeim :) Hogy büdös vagyok tőle? Igazán nem érdekel. Inkább vagyok egy hétig fokhagymaszagú, mint tele bacilussal. Mellette megy reggel a C vitamin, és este (ez már évek óta téli időszakban) az Echinacea csepp, amikor az elfogy, a Grapefruit csepp.
 


  •  A héten elfogy a nyeremény krémem, aztán beszámolok a hatásáról.
  • Most pedig előkapom a 007-es készletemet és indulhat az edzés :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése