2018. április 3., kedd

64. nap

kép
Tavasz van. És szünet. 

A tavaszi szünet nagyon jó arra, hogy kicsit kialudjam magam. Nem kell minden nap órára kelni. És arra is jó, hogy mindazt elintézzem, amire munkaidőben nincs lehetőség. 

Ez az utolsó alkalom a nyári szünet előtt.

Nem szeretek időre kelni, időre menni, nem kedvencem a határidő, de sok dolog egyszerűen így működik. Vannak helyzetek, amikbe bele kell menni, vannak dolgok, amiket határidőre teljesíteni kell, amik idővel lejárnak és meg kell újítani. Ha szeretném, ha nem.

2018 eddig "nem az én évem". Másképp fogalmazva: tele van feladattal, kihívással, semmi nem megy elsőre, sokszor még második, harmadik nekifutásra sem. Csak kapkodom a fejem, intézkedek, rohanok, tervezek (aztán persze mindig közbejön valami), leginkább nem jutok egyről a kettőre. Valamit nagyon máshogy kellene csinálnom. Hiszen már április van, és én csak rohanok, csinálom, és sehol nem vagyok.

Örülnék, ha bennem is tavasz lenne: új lehetőség, színekbe öltözés, ha hagyni tudnám, hogy csak úgy megtörténjenek a dolgok, és közben békésen nyitogatnám a szirmaimat, állnám a hideget, az esőt, a szikrázó napsütést. Szimplán csak az lennék, ami belém van kódolva. Csak lélegeznék. Csak élnék.

64. nap, kedd

Étek:





Délelőtt: 1 fehérje ital
Délután: pizza

Mozgás:
- Pahla 3.hét/2. gyakorlatsor péntek
- 5 km

Pahla B. Mini challenge 4. hét/1-2. gyakorlatsor

Pahla B. Mini challenge 1. hét/1. gyakorlatsor itt
Pahla B. Mini challenge 1. hét/2. gyakorlatsor itt
Pahla B. Mini challenge 2. hét/1-2. gyakorlatsor itt
Pahla B. Mini challenge 3. hét/1-2. gyakorlatsor itt

Pahla B. Mini challenge 4. hét/1-2. gyakorlatsor


Videók itt, a képre kattintva és ott egyenként a napi gyakorlatok képére kattintva.


Videók itt, a képre kattintva és ott egyenként a napi gyakorlatok képére kattintva.

2018. április 2., hétfő

63. nap, Húsvét hétfő

kép

Őszinteség. Abból is lehet baj, ha nem őszinte szándékkal találkozik.

Emberek vagyunk. Kapunk hideget, meleget. Nem hisznek nekünk, kételkednek bennünk, hamisságot vélnek felfedezni cselekedeteinkben, hazugságot feltételeznek, megkérdőjeleznek, gyanakvóan figyelnek. Minősítenek, furcsállanak.

Itt a tavasz. A terasz előtti arborétumomba elhozta énekükkel a madarakat is. A sarjadó levelek közt szállnak, trilláznak, teli torokból dalolnak. Gyakran figyelem őket. A természetességüket. Ahogy élik a számukra kijelölt sorsot. Mindegy nekik, figyelem-e őket vagy sem. Nem foglalkoznak az emberekkel. Csak teszik, amit tenniük kell. 

Csodálatosak.



63. nap, hétfő



Étek:
R: saját fonott kalács vajjal, habos kávé
E: tojásos hús
V: -

Sok éve élek már Mohácson, de még mindig van felfedezni való. Pár napja néztem ki ezt az útvonalat. Nagyon izgalmas volt olyan helyen járni, ami amúgy a közvetlen közeli környezetemben van, csak valamiért még sosem jártam arra. Ez így egy 3 km-es kör, de szuper jól bővíthető gyakorlatilag bármilyen hosszúra. Engem felvillanyoz, ha új helyeket ismerhetek meg.






Mozgás:
- Pahla Mini challenge 3. hét/ 2. gyakorlatsor csütörtök (a tüdőmet kiköptem és mindenem leszakad... Komolyan mondom, ez a nő -akit egyébként imádok- egy Shaun T.)
- 6.5 km

Sütögetés: kalács, kenyér, zsemle

Húsvétra sütöttem egy fonott kalácsot Szafi gluténmentes csökkentett szénhidrát-tartalmú kenyér és péksütemény lisztkeverékéből a tasakon leírt recept alapján. A liszt ugyan nem olcsó, viszont fantasztikusan egyszerűen és jól lehet vele dolgozni, pikk-pakk elkészül a tészta, csak a sütés, ami konkrétan több idő. Csisszre a (populáris) keto étrendbe is beilleszthető, 1 db ebből a lisztből sütött zsemle 17g CH-ot tartalmaz. Ami nekem fontos: ez a liszt gluténmentes.



9. hét eredmény

Kezdés: 66.6 kg
1. hét után: 64.7 kg
7. hét után: 64.7 kg

És itt váltottam. Előtte az étkezés mindenféle volt, rendszertelen, hol kicsit low carbos, hol kicsit szénhidrátos, de mindenképpen összevissza. Váltottam low carbra, ami lassan átmegy LCHF-be, azaz a keto vonalba. (Ez még mindig a populáris keto, használok magliszteket, nagyon ritkán eszek gyümölcsöt, nem csak hús, hal, tojás.)

9. hét: 63.9 kg



- Nassolás minimalizálva.
- Tornázom, ha van időm. Ha nem vagyok iszonyatosan fáradt, mindig teremtek rá időt.
- Sokat számít, hogy már nem köhögök, nem folyik az orrom. A jobb kezemet edzem itthon, hogy mehessek terembe.

A héten 49 km-t haladtam, idén összesen 485 km-t.

- Az étkezéseket 2-3 napra előre tervezem. Enélkül nem megy.
- Dobozolok munkába, előre főzök.


- De a legfontosabb: nem görcsölök rá erre az egészre. Az elsődleges cél: olyan dolgokat enni, amik nem okoznak gondot. Mondjuk ez nagyon nem egyszerű. De igyekszem. 

Ma rákérdezett a telós program, amin be szoktam pötyögni az aktuális súlyt, hogy mi a súly-célom. Most írjam be azt, hogy 57 kiló, ami az "ideális-ideális" lenne? Voltam 57 kiló, el lehet érni, de nem éreztem jól magam vele. Írjam be, hogy 61-62 kiló? Még az is "ideális", és annyival jól is vagyok. De nincs cél súlyban. A ruháimon tökéletesen érezni, mikor fogyok, mikor hízok. És a tükör is jól megmutatja. Azért kínlódni, hogy a mérleg nevezetű tárgy egy bizonyos számot mutasson? Idő kellett hozzá, de ma már tudom, hogy ez nem sokat számít. Ha az ember minden nap csak egy picit is tesz a változásért, az úgyis bekövetkezik.

0. nap itt
(Low carb)
1. nap itt
2. nap itt
3. nap itt
4. nap itt
5. nap itt
6. nap itt
7. nap itt
1. hét eredménye itt
(Nem low carb)
8. nap itt
9. nap itt
10. nap itt
11. nap itt
14. nap itt
2. hét eredménye itt
(Nem low carb)
15. nap itt
16. nap itt
17. nap itt
18. nap itt
19-20. nap itt
21-22. nap itt
3. hét eredménye itt
(Nem low carb)
23-25. nap itt
26. nap itt
27. nap itt
28. nap itt
29. nap itt
30. nap itt
31. nap itt
32-34. nap itt
35-39. nap itt
40. nap itt
41. nap itt
6. hét eredménye itt
(Nem low carb)
42-43. nap itt44. nap itt
45-46. nap itt
47. nap itt
48. nap itt
49. nap
7. hét eredménye itt
(Nem low carb)
50. nap itt
51-52. nap itt
53-55. nap itt
8. hét eredmény itt
(Low carb, keto)
56-57. nap itt
58. nap itt
59. nap itt
60-61. nap itt

Húsvét 2007-2018

2018.: Mohács, Magyarország

"A legszebb nap? A ma.
A legnagyobb akadály? A félelem.
A legkönnyebb? Tévedni.
Minden rossz gyökere? Az egoizmus, az önzés.
A legszebb szórakozás? A munka.
A legveszedelmesebb vereség? A bátorság hiánya.
A legjobb tanítók? A gyermekek.
A legszükségesebb szükségszerűség? Önmagamat ajándékozni.
Mi boldogít a legteljesebben? A másik embernek hasznára lenni.
A legveszedelmesebb hiba? A rossz kedélyállapot.
A legközönségesebb érzés? A bosszú és a gyűlölet.
A legszebb ajándék? A megértés, az együttérzés.
A nélkülözhetetlen? Az otthon, a valahová tartozás.
A jóleső érzés? A belső béke.
A legjobb megoldás? Az optimizmus.
A legnagyobb megelégedettség? Az elvégzett kötelesség.
A legnagyobb erő a világban? A hit.
A legfontosabb emberek? A szülők.
A legszebb a világon? A SZERETET."
Teréz anya



2017.: Hetsmannsdorf/Ausztria
Húsvéti mocorgó

Húsvét hétfő

2016.: Hőgyész, Magyarország


2016., húsvétra


2015.: Knittelfeld, Ausztria


2014. Mohács, Magyarország


2013.: Knittelfeld, Ausztria, Nagyszombat


Húsvét hétfő: Magyarország


2008.: Sankt Leonhard, Olaszország



2007.: St. Leonhard, Olaszország


2018. április 1., vasárnap

62. nap


62. nap, vasárnap, Húsvét


Étek:
Délelőtt: fél keto kávé
Ebéd: karfiolpüré, tojásos hús, saláta
V: vajas palacsinta




Mozgás:
- Pahla Mini challenge 3. hét/2. gyakorlatsor hétfő, kedd, szerda
- 10 km

Vajas palacsinta

Igen, vajas. Mennyei. És pár perc alatt kész. Az elsőt "nutellásan" ettem, vegán csokis fehérjeport kevertem össze vízzel krémesre, de az botrányos. Aztán jött a vaj töltelékként. Perfekt!




Hozzávalók:

# 4 tojás
# 4 ek vajkrém
# vaj a sütéshez és a tölteléknek

Elkészítés:

# Az alapanyagokat kézi mixerrel elkevertem.
# Forró (kis) serpenyőben vajon palacsintaként megsütöttem.


Nekem 7 palkó lett belőle.


1 db tápértéke: 119 kcal, 5g F, 11g zsír, 0.6g CH

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Pirított karfiol





# A karfiol torzsáját kivágtam.
# Rózsáira bontottam.
# A kis chopperemben ledaráltam.
# Kevés kókuszzsíron átsütöttem.

Karfiolrizsnek is nevezhetjük, akár rizs helyett köretként fogyasztható.


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Tojásos hús




Hozzávalók:

# 400g darált marhahús
# fűszerek ízlés szerint (só, bors, fokhagymapor, natúr vegeta)
# kb 2 ek kókuszzsír
# 3 főtt tojás
# sajtok ízlés szerint (mozzarella, cheddar, kékpenészes sajt)

Elkészítés:

# A húst tepsibe tettem.
# Ott fűszereztem, azokkal együtt kanállal hozzákevertem a kókuszzsírt, majd a kanállal kicsit lelapogattam.
# A főtt tojásokat félbe vágtam, "arccal lefelé" a húsra tettem.
# Megszórtam a sajtokkal.
# Lefedve, előmelegített sütőben 20 percig sütöttem, majd fedő nélkül addig, amíg a sajt rápirult.

1 adag (1/6 rész) 204 kcal, 18g F, 0.2g CH, 8g zsír.

Karfiol pürével tálaltam.
Egyszerű, de nagyszerű, mennyei ételke!


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2018. március 31., szombat

60-61. nap

60. nap, péntek, Nagypéntek

Hőgyész, Kőkút-forrás


Pet. :) (Ha gond a fotó, szólj, leveszem.)







Étek:
R: rántotta
E (vendégségben): borsóleves, sajtos nokedli
Délután: 5 süti
V: -

Mozgás:
- Pahla Mini challenge 2. hét/2. gyakorlatsor csütörtök, péntek
- 7km


61. nap, szombat

Nagyszombat. Ünnepi alvással kezdtem a napot, ugyanis délelőtt negyed 10-ig sikerült húznom a lóbőrt. Aztán ünnepi reggelivel folytattam. Szép és kedvenc vajas-sós-paprikás kenyér, most habos kávéval.


Délután Frei. Ahol az történt, hogy kipróbáltam egy kávét, amit eddig észre sem vettem az itallapon. Hollywoodi karamella cappuccino. Szezámos, babérleveles. Hát anyám... Az első kortynál a toplista legtetejére ugrott, én még ilyen különleges és ennyire finom kávét nem ittam. 


Este főztem és dobozoltam két napra. Tojásos hús készült, karfiol püré és karfiol rizs. (A recepteket holnap megírom és ide linkelem.) Sok finom és jó alapanyagot vettem csütörtökön, meg is főzöm őket sorban. :)


Étek:
R: vajas-paprikás kenyér, kávé
E: borsóleves, sajtos nokedli
Délután: 3 Frei kávé
V: tojásos hús, karfiol püré

Mozgás: 6km