2017. július 30., vasárnap

Péntek, szombat, vasárnap

(Nem új dolog, de most írok róla pár szót.)

Emberek vagyunk. Sokfélék. Azzal, hogy megosztom egy internetes felületen a gondolataimat, vállaltam, hogy lesznek, akik majd elolvassák. Arra sosem gondoltam, hogy ennyien teszik majd. 

Sokan olvassák a blogomat, sokféle ember, a világ -szó szerint- minden tájáról. És megkeresnek, kérdeznek, véleményeznek. Az angollal és a némettel eddig sikerült a nyelvi akadályokat átugrani.

Természetes, hogy nem mindenkinek tetszik, amit írok, ahogy írom, nem mindenki szimpatizál az étkezésemmel, nem favorizálja minden ember az otthoni edzést, vagy nem mindenki tartja jónak az edzőtermi súlyzózást. Minden kritikát elolvasok, meghallgatok, az építő jellegűekre reagálok és tanulok belőlük. 

Vannak olyanok, akik kritikáját inkább lerohanásnak, támadásnak nevezhetem. A "hülye vagy", "tehetségtelen", "szar a stílusod", "hányadékok a kajáid", "nagyképű vagy" típusú megnyilvánulásokra utalok. Nos mit lehet ezekkel kezdeni? Ha volt kérdés is a kritikában, válaszolok röviden, majd szép napot kívánok (erre ma is volt példa az egyik csoportban). A tükör működik: nem engem, hanem önmagukat minősítik, ha minősíthetetlenül nyilvánulnak meg (vagy nem tudnak leszakadni egy pitiáner témáról). Úgyhogy akkor most ennek a témának is szép napot! 😊

...

Tegnap anyuéktól hazafelé az autóban rádiót hallgattam. Hátam mögött lassan lebukott a nap, sötétedett, hűlt a levegő. A lehúzott ablakokon egyre kellemesebb huzat fickándozott az utastérben. Jó számok voltak, szeretem, ha ismerem a dalokat és a rádióval tudom énekelni. Felcsendült egy régi nagy kedvencem: Alphaville. Felhangosítottam és énekeltem, ahogy a torkomon kifért. A szám felénél éreztem, hogy valami furcsa. Nemsokára rájöttem, mi az: még sosem tudatosult bennem, hogy ez full gép zene. Főleg akkor ütötte meg a fülemet, amikor a következő dalt énekeltem, amit hagyományos hangszerekkel kísértek, ebben dob ütötte a ritmust, gitár sírt, zongora szólózott, nem elektromos hangszerek. Ezt azért írtam le, mert hasonló ahhoz, mint amit az internettel kapcsolatban érzek, a weboldalakkal, a Facebook kékségével, a különféle csoportokkal, a világhálón kötött ismeretségekkel, beszélgetésekkel. Valahogy egyre idegenebb ez a világ. Fantasztikusnak tartom az internetet, szinte mindenre találhatok választ, sőt válaszokat. Az emailezés lenyűgöző lehetőséget adott mindig arra, hogy amikor külföldön voltam, tartani tudtam a kapcsolatot a családommal, a szeretteimmel. A Facebook zseniális: távol élő szeretteim, barátaim, iskolatársaim családjait láthatom egy kattintással. A blogon megoszthatom az élményeimet, a blog FB oldalán -is- segíthetek sok mindenkinek sok mindenben. Rengeteg "netes" ismerősöm van, közülük nem egy emberrel alakult ki szinte baráti kapcsolat. Volt idő, amikor nem tudtam meglenni internet nélkül. Nem eszköz volt, hanem cél. Olyannyira, hogy tudatosan, magamat "megerőszakolva" kellett a virtuális térben töltött időmet korlátozni. Szeretem, de jobban kedvelem a rám mosolygó köszönést, az ölelést, a konkrét élményeket. Visszatérve az elején említett dologhoz: attól, hogy az Alphaville gépzene, még fogom énekelni, de szívesebben elmegyek egy hagyományos hangszereken játszott koncertre. Szeretem a blogot, szeretek a neten kapcsolatot tartani az emberekkel, de mivel nem elsősorban itt szeretném élni az életemet, előfordul, hogy nem olvasok mindent azonnal, nem rögtön válaszolok; nem írok minden egyes nap részletes napló-beszámolót... De nem ragozom, szerintem értitek, mire gondolok.

...

„Mindennap történnek csodák. Nem mindenki hiszi, de hogy történnek, az biztos.”
Forrest Gump

A három nap néhány képben:



Ebéd: pizza

Fagyi

A még mindig kedvenc reggeli

Ebéd anyuéknál


Anyutól, a kertből

Ebéd

Vacsora

5km tempós séta

Végre felhős az ég, dörög, és esik az eső.


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Így...


2017. július 29., szombat

Vanília és csoki fagyi



Vaníliás:

# 2 dl cocomas kókuszsűrítményt egy tálkába öntöttem.
# Adtam hozzá pár csepp folyékony édesítőt és vanília aromát.
# Kézi mixerrel összemixeltem.

Csokis:

# 2 dl cocomas kókuszsűrítményt egy tálkába öntöttem.
# Adtam hozzá kb 1 ek kakaóport, pár csepp folyékony édesítőt és rum aromát.
# Kézi mixerrel összemixeltem.

Mindkettőt fagyasztóba tettem.
Áfonyával tálaltam.

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Mai edzés: váll-alkar


Az egyik dolog, amiért imádom az edzőtermi edzést: számomra ez a meditáció. Milliószor próbáltam már otthon, a természetben, egyedül, csöndben, nyugalomban leülni és arra koncentrálni, hogy ne koncentráljak. Próbáltam kiüríteni az elmémet, elérni azt a bizonyos "üres csésze" állapotot. Nem ment. Se először, se másodszor, se sokadjára. És akkor jött másfél hónapja az edzőterem. Gépek, emberek, zene. Beszélgetés, nevetés, nyögdécselés, fújás. Nyoma sincs a nyugalomnak. Viszont annyira tudok összpontosítani, annyira csak a gyakorlatra, az izmaimra figyelek, hogy gyakran nem hallom a zenét. Nem látom az embereket, a gépeket, a harmadik-negyedik sorozatnál pedig már "csak csinálom" a dolgomat, megszűnik a tér és az idő. És csak az adott pillanat marad. A mozgás mellett talán ezért is van az, hogy mosolyogva, felfrissülve, újjáéledve jövök haza a teremből.

Ma edzés: váll-alkar

- bemelegítés
4x8
- vállból nyomás 
- oldalemelés
- döntött törzsű oldalemelés
- bicepsz rúddal brachialis fogással
- csuklóemelés
- nyújtás.

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Motiváció


A mérleg csak egy számot mutat. Könnyen leszokhatsz a mérleg-függőségről: ne állj rá, vagy csak nagyon ritkán, például havonta.

Motiváció forrás itt

12 hetes edzéstipp otthonra (Kayla Itsines) ittKiegészítés a Kayla Itsines BBG programhoz ittKiegészítés a BBG programhoz (étkezés, vacsora, Kayla Itsines) ittKiegészítés a BBG-hez (Kayla Itsines program) ittEgy hetes menüterv (BBG, Kayla Itsines) ittKayla Itsines BBG: a gyakorlatok helyesen itt


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2017. július 28., péntek

"Változatos" étkezés


Ha az ember előre készül, két-három napra előre főz, dobozol, gondot jelenthet az, hogy így hosszabb ideig ugyanaz az étel, ugyanolyan, ugyanúgy tálalva. Ha kicsit másképp kerül a tányérra, vagy mondjuk másik tányéron tálaljuk, máris nem is pontosan ugyanolyan. Az ember a szemével is eszik. 😉

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Mai edzés


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2017. július 27., csütörtök

Szerda, csütörtök

Szerda


VIP vizes VB nálam: hűtőolvasztás, radiátor csap csere, mosogatás, mosás. 


Sokszor nemszeretem macera előre gondolkodni. Viszont mindig megéri. Most van cukkini szezon, hát most sütöttem belőle Lottó szeletet. Jó sokat. Szépen megy a fagyasztóba. Kenyér is készült. Azt is lefagyasztom szeletelve. Ilyenkor kicsit "sok" ezzel foglalkozni, később azonban hálás leszek magamnak a mostani munkáért.










Kontrasztok. Így teljes az élet: nappal és éjszaka, napfény és sötét, nyugodt napsütés, szeles vihar. Minden kontrasztot meg kell élni. Fent és lent, siker és kudarc, fény és árnyék, öröm és bánat. Amint kint, úgy bent is. Ahogy bent, úgy kívül is. Így lesz kerek egész.


Étek: csaló nap

Mozgás: pihenőnap


Csütörtök


Edzés délelőtt: hát-tricepsz







R: -

Délelőtt: fél adag fehérje edzés után, keto kávé
E: sajt alapú pizza
V: karfiol püré, párolt zöldség, pulyka medalion

Délután kis Duna.













Este Mini a fiúkkal.



Visszajeleztek az egyik megpályázott tanítói állásról: nem.



Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha


Sült pulyka medalion


# A pulyka medalionokat zsíron átsütöttem: mindkét oldalán, fehéredésig. Mivel ez a hús elég vastag, lassan sül át.
# Sóztam, borsoztam, megszórtam fokhagyma porral és sült csirke fűszerkeverékkel.
# Fedő alatt, néhányszor megfordítva készre sütöttem.

Karfiol pürével és párolt zöldséggel tálaltam.


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Karfiol püré 2.

Karfiol püré 1. itt


Ez egy egyszerűbb, de legalább olyan finom karfiol püré, mint az első verzió:

# 300g karfiolt rózsáira bontottam, megfőztem.
# Leöntöttem és lecsöpögtettem róla a vizet.
# A mixerembe tettem, adtam hozzá egy ek vajat, sót, borsot, összemixeltem. Kész.


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Sajt alapú pizza 2.

Sajt alapú pizza 1. itt

Ez a változat egyszerűbb, gyorsabb, és legalább olyan finom, mint az előző:



# 150g darabokra vágott sajtot egy serpenyőben összeolvasztottam.
# 7 szelet Kaiser paprikás szalámit tettem rá.
# Ezzel tovább sütöttem.
# Amikor elkészült, 1 tk laktózmentes tejföllel és 1 tk zöld pestoval megkentem.

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Mai edzés: hát-tricepsz

A hát edzést imádom, a tricepszet... Az meg kell. 😃

Bemelegítés:
- 5 perc bicikli
- gimnasztika.

Mindegy, milyen edzésem van, mindig teljes testre melegítek be és pluszban még az aznap megdolgoztatott részekre csinálok bemelegítő gyakorlatokat.

Edzés: hát-tricepsz (a képen).

Nagyon kezdő vagyok még az edzőtermi edzés terén. És 42 éves elmúltam. Kell a jó bemelegítés, kell a súlyok emelésében a fokozatosság és szükség van alapos nyújtásra. 

Vannak, akik sokkal nagyobb súlyokkal edzenek. De ezzel nem foglalkozom. Én a saját dolgommal törődöm, hallgatok a testem jelzéseire, eszem ágában sincs túledzeni magam vagy lesérülni. Fogok én is nagyobb súlyokat használni, de szépen fokozatosan növelem a terhelést. Főleg, hogy ahhoz képest, hogy lassan 10 éve edzegetek, szinte nulla az erőm. Állóképességem az van (ez sem utolsó szempont). És amíg nem megy pontosan egy gyakorlat, kis súllyal fogom gyakorolni, nehogy rosszul rögzüljön vagy sérülés legyen a vége.

A felhúzás technikája oké, ma emeltem a súlyon: 30 kg.
A döntött törzsű evezés ma 20 kg-mal ment, ezen legközelebb már emelhetek.
A csigás lehúzás szélesen 18 kg. A szűk is ma ennyivel ment, ezen emelek legközelebb.
Az áthúzás 7 kg-os volt ma, ezt is emelem 1 kg-mal legközelebb.
A lórúgás 3kg-mal megy pontosan, ráadásul a bal felem sokkal gyengébb a jobbnál, bal kézzel még a 3 kg is sok volt. Amint felhozom ezt az oldalt, emelek a súlyon.

Aerob:


A dőlésszögön változtattam: a 4-es sebességnél 11%-ra, az 5-ös sebességnél 4%-ra.

+ 5 perc bicikli


Nyújtás: a szokásos, plusz hátra és tricepszre még néhány gyakorlat pluszban.


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2017. július 26., szerda

Mozgás összefoglaló (29. hét, nyaralás)


Terveztem ugyan két termes edzést a nyaralás hetére, de ceruzával írtam a naptárba: nem az volt az elsődleges, hogy meglegyen az edzés, hanem hogy a nyaralás alatt minden flottul menjen és emellett jól érezzük magunkat. Ez a hét a húgom gyerekeiről szólt, akik minden évben jönnek hozzám nyaralni.

Megterveztem az étkezésemet is, leginkább a reggelit és a vacsorát. A két szállás apartman jellegű volt, az élelmiszereket, alapanyagokat vittük magunkkal. A kenyeremet is mindenhova vittem és a keto kávé alapot is. Az ebédek hol nálam voltak, hol étteremben, hol a Nagyinál.

Étterembe úgy mentünk, hogy vagy ismertük a helyet, vagy előre megnéztem az interneten az étlapot (és az árakat), hogy mindenki jóllakhasson. M. nagyjából hagyományosan eszik, M. cukorbeteg, P. étkezése elég bonyolult, de ha van húsleves, palacsinta, akkor megoldható, nálam a keto játszik.

Konkrét edzés nem volt a héten. Se terem, se HIIT. De rengeteget mozogtunk, gyakorlatilag folyamatosan. Mecsextrém kötélpálya, úszás, medencébe ugrálás-kimászás, labdázás, séta, lépcsőzés csomagokkal...

29. hét 
H
K
SZ
CS
 P

SZ
V

- úszás, medencébe
ugrálás, kimászás
- 3.4km

- úszás, medencébe
ugrálás, kimászás, strandröplabda
- 4.62km
- 5.1km

- rengeteg
lépcsőzés
- 5.1km

- rengeteg
lépcsőzés
- 2.2km

-


-

Heti
21.46km

Összes
1241km

Mozgás 1-2. hét itt
Mozgás 3. hét itt
Mozgás 4. hét itt
Mozgás 5. hét itt
Mozgás 6. hét itt
Mozgás 7. hét itt
Mozgás 8. hét itt
Mozgás 9. hét itt
Mozgás 11. hét itt
Mozgás 12. hét itt
Mozgás 13. hét itt
Mozgás 14. hét itt
Mozgás 15. hét itt
Mozgás 16. hét itt
Mozgás 17. hét itt
Mozgás 18. hét itt
19. hét itt
20. hét itt
21. hét itt
22. hét itt
23. hét itt
24. hét itt
25. hét itt
26. hét itt
27. hét itt

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2017. július 25., kedd

Hétfő, kedd: Deni, Duna...

Hétfő

Tegnap 30.5 fokot mutatott a hőmérő. A lakásban. Habár nyári gyerek vagyok, augusztusban születtem, ráadásul a Balaton mellett, Siófokon, nem jellemző rám a nyár-imádat. Na jó, tanítóként nagyon csíptem, amikor nyaranta végre ki lehetett venni a szabadságot. A 18-21 fok számomra tökéletes. 25 fokig még valahogy elpihegek, aztán szó szerint minden energiámat felemészti, hogy túléljek a kánikulában. 

Tegnap 30.5 fokot mutatott a hőmérő. A lakásban. Ekkor határoztam el, hogy ma elmenekülök a hőség elöl. Egyszerűen klímás helyre megyek, viszem a kis cuccerájomat, és egész délelőttre kivonom magam az afrika-levegő-zónából. 

Reggel fogtam az edzőcuccomat, összepakoltam a kis "irodámat", és már korán lementem az edzőterembe. Jól sikerült az edzés, nem éreztem a nyaralás miatti egy teljes hét kihagyást. 

Az első légkondis dekkolás a terem előcsarnokában volt. Megittam szép komótosan a fehérjémet, lassikán megreggeliztem, vittem a Lottó szeletet és leteszteltem az ottani kávét (nekem nagyon gyenge).


Aztán bementem a városba ügyintézni. És habár igyekszem spórolni, néhány dolgot vettem, amik már korábban tervben voltak, amik kifogytak, no meg beszereztem a zöldséget is az ebédhez három napra.

Korábban nem használtam "lábtyűket", azaz sprét a cipőmbe és a lábamra, de amióta többet futottam, és főleg, amióta edzőterembe járok, a cipőim -nem kertelek- valami irtó büdösek. Márpedig a cipőt nem lehet naponta mosni, viszont a szagától -a saját szagomtól- már én is szédelegtem. Ez nem finnyáskodás, hanem nagy büdös tény. A cipőspré kifogyott, azt pótoltam. És -többek ajánlására- vettem lóbalzsamot, ezzel fogom masszírozgatni a lázas izmaimat. M. mindig jó illatú kánikulában is, megkérdeztem, mit használ. Déemes deót. Igaz, hogy elvileg pasiknak való, szerintem uniszex illatú, hagy izzadni és mellette nem bűzlök, például a teremben, ahol végig folyik rólam a víz. Amúgy nem használok deót, nincs is másik, de ezt ajánlani tudom annak, aki pl. edzéshez szeretne valamit. Ráadásul a legolcsóbb spré.


Délután jöttem haza. Feltettem az ebédet (3 napra készültem).



Közben locsoltam magam, vizeztem a hajam, hogy így is kicsit hűsítsem magam. És leápoltam a virágokat.


Szerettem volna aludni egyet ebéd után, mert a kicsit hosszabbra sikerült edzés után rendesen elfáradtam, de inkább éhes voltam délután, mint álmos, hát készítettem egy keto kávét, azt, amit elvileg reggel ittam volna, egy kis extrával: tejszínhabbal. Olyan 1-2 hónapja szereztem be a cukormentes vanília szirupot. Ami számomra hatalmas csalódás, ugyanis nincs vanília íze. Azért elhasználom, most is ez volt a kávémban.


Közeledett valami. Aminek nagyon örültem volna. Erősen fújt a szél, kicsit befelhősödött az ég, de aztán újra kisütött a nap, elfeledtetve a pár perces kis égdörgedezést. Néhány fokot azért hűlt a levegő, talán este megérkezik az előrejelzett, hőn áhított eső és hőcsökkenés, legalábbis már konkrétan csak ez éltetett.


Bekevertem egy chia kenyeret, éjszakára hűtőbe tettem. 


Elért hozzánk a vihar. Sok eső nem volt, csak majdnem reggelig tartó égzengés és villámlás.


Épp be akartam csukni a konyhaablakot, mivel megyek aludni, amikor egyszer csak huss!, egy denevér repült be rajta. Azonnal érezhette, hogy ez így nem lesz jó, én pedig azonnal éreztettem az Univerzummal, hogy ez így nagyon nem lesz jó! Visítottam, kiabáltam. Nem tudom, miért félek tőle, hiszen jóval kisebb és törékenyebb nálam, nem hús- és emberevő, nem is vérszívó. Ő is félhetett tőlem vagy a helyzettől, kergettük egymást a lakásban egy ideig, aztán ő is elfáradt meg én is. Közben tombolt a vihar, be kellett csukja mindent, mert iszonyatosan huzatos a lakás. A hálószoba lett a hadiszállás, a lövészárok, oda barrikádoztam el magam és próbáltam aludni. Nem ment. Minden bajom volt és sajnáltam Denit, a denevért, amiért beszorult ide. Hajnalban kimentem inni a konyhába, Deni ott pihegett az ablakkeret tetején. Megkértem, hogy maradjon ott, amíg kinyitom az ablakot. Irtó nagy elánnal és a félelemtől felálló karszőrzettel ablakot nyitottam, és már vágtáztam is kifelé, gyorsan becsukva magam mögött a konyhaajtót. Deni reggel már nem volt bent.

R: 4 lottó szelet, kávé
E: sült darált hús, zöldbab, brokkoli
V: rántotta, paradicsom

Mozgás: terem/láb + 21km


Kedden (ma) reggel végre felfrissült a levegő a vihar után. Kihasználtam az alkalmat: megsütöttem a chia kenyeret.


Ez volt a reggelim is.


Ebédre a tegnap előre elkészített volt, ugyanaz, mint tegnap.


A vacsim is az, ami tegnap is volt, csak más formában: nem rántotta, hanem tojáspalacsinta, félbehajtva. Kis pestóval megkenve, pár szál sajttal, hogy kicsit változatosabb legyen.


Sütöttem egy hatalmas adag Lottó szeletet (8 cukkiniból), megy szépen a fagyóba.


És egy adag kenyér is készült.


Délután mini séta a Dunánál. Ami gyönyörű.


R: 3 chia kenyér, vaj, némi eper, keto kávé
E: sült darált hús, zöldbab, brokkoli
V: tojáspalacsinta, paradicsom

Mozgás: terem/mell-bicepsz + 7.5km



Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Mai edzés: terem/mell-bicepsz


Éjszaka egy denevérrel kergettük egymást a lakásban, aztán hatalmas vihar volt, közben pedig görcsösen fájt a fejem, szóval ma olyan 3 óra körül aludtam el, de a hőség miatt leginkább csak forgolódtam. Reggel ébresztett a biológiai órám. Kómás voltam, de edzés volt tervezve reggelre, így felöltöztem az edzőruhába, fogtam a motyómat és lementem a terembe.

- bemelegítés
4x8
- fekvenyomás
- 30 fokos egykezes nyomás
- tárogatás
- bicepsz állva Scott-rúddal
- bicepsz ülve Scott-rúddal
- egykezes bicepsz hajlítás

+


- nyújtás.

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha


Chia kenyér



Egy "kenyér" liszt, magliszt nélkül.


Hozzávalók (15 darabhoz):


# 5 tojás # 1/4 csésze lenmag # 1/4 csésze chia mag # só ízlés szerint # kókuszzsír a sütéshez

Elkészítés:

# Az alapanyagokat villával összekevertem.
# Éjszakára hűtőszekrénybe tettem.
# Reggel átkevertem.


# Kókuszzsíron, közepes hőmérsékleten serpenyőben megsütöttem (1 db=1 ek massza).




1 db tápértéke: 67 kcal, 3g fehérje, 2g CH, 6g zsír


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha