2013. március 6., szerda

Motiváció



 
A tegnapi kaját először nagyon kevésnek találtam. Aztán ehettem volna többet is, belefért volna a napi keretbe, de egyszerűen nem kellett. Ráadásul a második osztrák etap előtt elkezdték kezelni a fogamat, tegnap folytatódott a dolog. Gyökértisztítás után kaptam egy kámforos fertőtlenítő gyökértömést, amitől estére olyan fájdalmaim voltak, hogy szó szerint csillagokat láttam, és a széken ülve az ájulás környékezett. Így hát nem is a kajáláson járt az eszem. Sőt tudom: ha rámjönne a zabálhatnék, (ahogy fent a kék lap szövege is mondja), akkor sem kalóriára éhezne a testem, hanem tápanyagra, avagy lelki dolog állhat a háttérben.
Mára valamivel több kaját terveztem, de először edzés (a fogam elfogadható állapotban leledzik éppen), aztán piac, és közben meglátom: ha elkezd sajogni a fogam, ma kell visszamennem a dokihoz. Viszont a kaja megtervezve, és ha az edzés is meglesz, elmondhatom: megtettem a mai lépést a célomhoz vezető úton.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése