Újabb reggel. Újabb olyan szabadnap, amikor órára kelek fel. Lustizhatnék, de megint van elintéznivaló, és ha nincs meg a reggeli edzés, közbejöhet még valami, ami miatt ez elmarad. Van, hogy az ember elfárad. Belefárad. Mert elfogy a motiváció, mert minden kicsit túl sok, mert fizikailag kicsit kipurcan, mert semmi nem jól jön össze. Van ilyen, és sztem nem kall tragikusan felfogni. Hiszen nem a háborút veszítjük így el, csak egy csatát. A fontos az, hogy össze tudjuk magunkat szedni, hogy újra sikerüljön megszerezni a motivációt, hogy mindig a cél lebegjen a szemünk előtt. Márpedig ha tényleg fontos nekünk ez a cél, akkor sikerülni fog folytatni a harcot, az utat. Nekem elég nehéz volt ez az itthoni két hét: fáradtság, rohangálás, intézkedés, még a mensis hormonok is keményebben közrejátszottak, de tegnapra összekapartam magam, mert olyan mértékű a belső bizonyosságom abban, hogy meglesz az álomsúly (ez az elsődleges cél most), hogy meggyőztem magam: nem kajálással fogom elérni ;), és az edzésre is szükség van. Tegnap láttam az utcán néhány nagyon kövér nőt. Nem ismerem őket, nem is ítélkezem. csupán jó ellenpéldák. És láttam néhány nagyon jól kinézőt is, na, ott aztán teljes bizonyossággal tudtam, éreztem, hogy igen, kis boszi, ez az, ezért hajtasz! Ezt az érzést őrzöm és hívom elő magamban most is. Úgyhogy jöhetnek a kitörések! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése