Dobozolás (!!!) két napra

 Jesszus, szeptember 29-én dobozoltam ezelőtt utoljára.

Azóta volt műtéti előkészítő diéta, műtét előtti hashajtás, jött a műtét, majd a kovid...

Este fél 10 van egyébként. Most lettem -majdnem- készen. Órákig készült ez a mini menü, a snack nem fér ma már bele, de talán belém se :D

R: banános-diós-fahéjas zabkása

E: paradicsomos bab, sült krumpli, tojás

V: almás-répás céklasaláta

Kipurcantam. Pedig nem bonyolult menü és normál esetben sztem 1-másfél óra alatt meg lehetne főzni, de ez nem normál eset: egyáltalán nem vagyok még a topon, bár tegnaptól tényleg érezhetően a gyógyulás útjára léptem.

Ez most nem mindenmentes. Glutén- és cukormentes. A saliban van natúr joghurt és mini kék sajt (ez volt akciós). Megpróbálok nem mindenmentesen enni, aztán majd meglátom.

Na megyek vízszintbe, a mosogatás megvár. 

Hétfő

Minek is nevezzem? Határozott idejű szabadságlevél? Felfüggesztett büntetés? Halálos ítélet? Tulajdonképpen bármit mondhatok rá: nem számít. Lehetne akár 3 hónapig engedélyezett pénzkereseti lehetőség is az eredeti szakmámban. De a keresetnek is meddig van értelme?

Nehezen alszom el jó ideje, mert az ágyam egy jégverem. A lábfejem jégtömb, emiatt vacogok, és addig nem megy az elalvás, amíg fel nem melegszik. Tegnap alvás előtt beáztattam jó meleg vízbe a lábaimat. Fel is melegedtek. Mégsem tudtam elaludni sokáig. Mert járt az agyam, gondolkodtam, latolgattam. Vagy egy óráig tartott, amire meggyőztem magam: minden rendben és alhatok nyugodtan. (Persze a meggyőzés nem egyenlő a meggyőződéssel.)

Nem akarok negatív lenni - már ami a jövőre vonatkozó gondolataimat illeti-, nem akarok pozitív se lenni. Csak lenni szeretnék. És azt hiszem, ez egyedül rajtam múlik. Talán az egyedüli dolog, ami az élet(em)ben -főleg most- megválasztható.

Több dolog nem úgy megy, ahogy szeretném. No de: 

😉

Szombat

Mai vacsim:

... mert spórmájszter van. No nem életre-halálra, mert nemsokára úgy alapjában véve minden megváltozik. Hacsak el nem jön tényleg John Wick...

 

Péntek

Ha nem, akkor egy Rózsaszín Pitbull koncerten lehet fejlődni. 😂😇

Ma be kellett mennem a háziorvoshoz, tesztelt: negatív. Elküldött mellkas röntgenre, ami szerencsére negatív. Kaptam még egy adag antibiotikum kúrát és köptetőt, hétfőn kell jelentkeznem. 

Közben a világ változásának a hatására az én házam táján is zajlik az élet, még ha csendben, lassan is.

Fizikailag megvagyok, ha kijövök ebből a nyavalyából (márpedig kifelé tartok, ha lassan is) és megnyugszik végre a műtéti sebezet ott belül, az életem egy része sokkal könnyebb lesz. Endós fájdalmak nélkül? Maga a mennyország! Lelkileg néha nehéz összekaparnom magam, de szerencsére itt van M., aki nem egy pesszimista ember, nekem nagy húzóerő a normailtás felé. És itt van a család, akikkel szorosan tartom a kapcsolatot és ez nekem sokat jelent. Itt vannak a kollegák, ismerősök, akik nem a csomót keresik a kákán, hanem segítőkészek. Van -és lesz- fedél a fejem fölött, van mit ennem (a képen a mai vacsorám), kapom a táppénzt, gyógyulófélben vagyok- komolyan, nincs meg szinte mindenem?

Cukiság a mai nap habostortáján: gyerekkoromban - és azóta is, ha kaptam- imádtam az Erigon nevű szirupot. ezer éve nem ittam ilyet. Hát mit írt ma fel a háziorvos? 😁

Csütörtök

Reggel email várt: lejárt a karantén, eltávolíthatom a távellenőrző rendszert.

Majdnem 2 hét után kimehettem. Mákom volt: ez a röpke sétácska alatt nem volt eső, amúgy egész nap esett.

 

Ma is le kellett jelentkeznem a háziorvosnál. Holnap be kell mennem tesztre és vizsgálatra.

Szerda

 

Hű, jó régen fotóztam már, ezek régebbi képek, azt hiszem, még nincsenek a blogon, idebiggyesztem.

Már nem mérem a hőmet, a szaturációt, a vérnyomást, a pulzust. Napok óta. Stagnálok. Az orrom bedugulva, köhögök, még mindig fáj a hátam, a derekam, a fejem. És a műtéti hely belül-alul. Annyira, hogy ma estére elérte azt a szintet, hogy ha ennél egy kicsit is jobban fog fájni, kénytelen leszek fájdalomcsillapítót bevenni (és rákérdezni a professzornál a helyzetre).

A Házi Karantén Rendszerben ma kaptam utoljára távellenőrzést, holnap letörölhetem. Mert lejár ma éjfélkor a hivatalos karantén.

A háziorvosomnál minden nap le kell jelentkeznem és be kell számolnom az állapotomról. És mindig elmondja: ha csak kicsit is rosszabbodik, azonnal orvos. Nem rosszabbodik, csak most épp nem javul. A tünetmentességtől messze vagyok.

Valahogy teljesen kiestem már a térből és az időből. És fizikailag sehol nem vagyok. Holnap legalább már kimehetek kicsit, remélem, erőm is lesz hozzá.

Igyekeztem eddig is fejben rendezni a dolgokat, ez nem egyszerű, ha folyamatosan fáj valami vagy köhögsz, be van dugulva az orrod, a füled. Holnaptól jobban ráfekszem a dologra.

Ebédet rendelek, habár (nekem) rendesen drága, többször akkora az adag, hogy marad belőle vacsorára is. Aztán lassan betervezem a főzést is.

M. rengeteget segít, D. volt gyógyszertárban, A. is besegített.

Hogy unalmas-e itthon? Hát arról szó sincs. Ritkán, de vannak napok, amikor tudok eleget pihenni és aludni. Ma ez nem jött össze. Szó szerint egész délelőtt telefonáltam, emaileztem, ügyintéztem.

- reggel telefon a háziorvosnak, lejelentkezés

- A. telefonált a suliból, hogy intézzek el egy igazolást, csak az üzemorvos állíthatja ki

- üzemorvos telószámának kiderítése, telefon neki: ilyet ő nem állít ki, ez a háziorvosra tartozik

- jelzés vissza a sulinak, hogy ez van, mit tegyek

- válasz: csak a foglalkoztatás-egészségügyi orvos csinálhatja

- email az orvosnak a válasszal

- próbálom telefonon elérni újra, sokadszorra sikerül

- kiállítja nekem, de....

Szóval -ahogy B. tanár úr mondta volt a gimiben- unalom egy szál se.

Vasárnap

Amióta itthon vagyok táppénzen, hatalmasat fordult a világ. Csak az én világom napjai hasonlatosak nagyon egymáshoz. A műtét után a 3. hétig csodásan, napról napra jobban lettem. Aztán ez lelassult. Pontosan a 6. héten jött a k.ovid. 10. napja vannak tüneteim, egy hete vagyok karanténban. Lázam már nincs. A hátfájásom mérséklődött, de még erőteljes. Nem érzem a szagokat. Vanisnincsis étvágyam. Ma estére hányingerem is lett. Köhögök. Szörcsög a váladék, csak nagyon kis mértékben szakad fel. Az egész fejem is tele van trutyival, az orrom folyamatosan eldugulva, sokszor a fülem is. A fejfájásom sem az az elviselhetetlen már, de fáj folyamatosan. Ahogy a csontjaim és az izmaim is. Fizikai erőm nulla. És ami kegyetlen: a műtéti cuccos ott bent folyamatosan fáj, leszakad. És nemcsak akkor, amikor köhögök vagy az orromat próbálom kitrombitálni, hanem szünet nélkül. Maga az, hogy nincs lázam és hogy a pulzusom nincs az egekben, már óriási könnyebbség. 

Péntek- szagtalanul

kép

 Ma eltűnt a szaglásom.

Lázam nincs, a pulzusom is a normál tartományban. A köhögés fokozódott, ez önmagában kellemetlen, de ami igazán megterhelő, hogy ettől a műtéti belső varratok kegyetlenül sajognak. Úgy nulla-huszonnégyben. Akkor is, ha a köhögés nem folyamatos, hanem rohamszerű.

Még 1 szem antibiotikum van hátra holnap. Szerintem attól lehet ilyen semmilyen közérzetem és furán vanisnincsis étvágyam.

Mesterfokon

Ha a hidegrázásból létezne diploma, tegnap éjjel tutira megkaptam volna...

A műtét óta nem a legstabilabb a hőháztartásom. Tudok nagyon fázni, aztán melegem lesz, majd megint fázom. A mostani betegség alatt leginkább fázom. 

kép

Tegnap éjjel próbáltam elaludni, de nem ment. Nemcsak a lábam fázott, mint általában, hanem az egész testem vacogott, belül is, sejtszinten fagytam meg úgy, hogy alattam és fölöttem is vastag, meleg pléd, azon a takaró, és a kardigánom is rajtam volt már. Olyan volt, mintha egy jéggel teli kádban feküdtem volna. És csak rázott a hideg vagy egy órán keresztül, amíg végre elnyomott az álom.

Aztán arra ébredtem, hogy húzza a görcs a bal bokámtól felfelé a lábszáram belső részét. És fáztam. De visszaaludtam.

Hajnali 2-kor is felébredtem: olyan kegyetlen fejfájásra, hogy a levegőben szálló porszemek hangja is fájt, egyben köhögnöm kellett, fullra be volt dugulva az orrom, és olyan szomjas voltam, hogy Mohács teljes vízkészletét meg tudtam volna inni. Másfél órámba telt, amire hidratáltam magam, kidugaszoltam nagy nehezen az orrom az orrcseppel meg némi termálvizes orrspray-vel, és vettem be egy Algopyrint (gyomorvédővel), hogy ne robbanjon szét az agyam. Nehezen, de megint visszaaludtam.

És álmodtam.

Azt álmodtam, hogy világjárvány volt: kínzó, kegyetlen hidegrázás. És csakis azok melegedhettek fel, akik megkapták az oltást. Épp közeledett a tű a nyakamhoz, amikor szerencsére megcsörrent a telefonom. Reggel 8 volt.

Kedd

Há' most ez egy nagyon hüle kép. De a világunk is az. Ha meg így nézzük, akkor full autentikus.

Ma reggel megérkezett emailben a határozat a népegészségügytől a karanténról. December 8. éjfélig él. Addig talán még én is. 😆

Letöltöttem a HRK-t, a házi karantén rendszer applikációt. Amint aktiváltam, rá 5 percre már jött is az első távellenőrző kör.

Hívnom kellett a háziorvost.

Átküldeni a munkahelyre a határozatot.

Jöttek kérdések, telefonok.

Ha egy kicsit csönd van, amint leteszem a fejem a párnára, tutibiztos, hogy megcsörren a telefon. De pihenjen az ember...

Az éjjel többször fent voltam. Hol köhögni, hol orrot fújni, vagy azért, mert annyira hasogatott a hátam, hogy felébresztett a fájdalom.

Irtóztató fejfájással ébredtem. És ez kitartott ma is egész nap. Nem túlzás: még a szemgolyóm is fáj. A hátam folyamatosan hasogat.

Nem vészesen, de köhögök, ami egyáltalán nem segít a műtéti ödémák elmúlásában. A műtét helye folyamatosan fáj, ma még a tegnapinál is jobban. Leszakadok...

Pozitívum: ma már nem volt lázam. Ettől függetlenül a hidegrázás megmaradt. Az összes többi tünettel együtt.

Protokoll

Ma rendelt a háziorvos, felhívtam, bejelentettem a pozitív tesztet. Kikérdezett, írt fel antibiotikumot tüdőgyulladás gyanúra és orrspray-t. Meg Favi.pirt, amiről elmondta, hogy én döntöm el, beszedem-e. A képen látszik a válasz. (A jobb alsó sarokban egy kis hjumor.)

Délután hívtak a népegészségügytől. Felvették az adatokat. Küldenek majd egy határozatot.

(Mesélhetnék a pontos beszélgetés egy részéről a dokival, megjegyezhetném, hogy biztos lejárt a munkaidő -na jó, ez gonoszkodás ;), azért nem ért ide az email a határozattal, elmondhatnám, miért nem tetszik a feltett fotó, hogy milyen híreket kapok a környezetemből az aktuális helyzetről és a fejetlenségről... A blog neve az is lehetne: Boszorkánykonyha-felszíni valóság. Mert csak egy nagyon minimális szelete az életemnek, amiről itt írok. Hiszen ma már minden személyiségi jogokba ütközik, mindenkit megvádolnak valamivel, ha elmondja a véleményét, a munkahely ugye tabu. Azt hiszed, viccelek? A blog létezése óta két fenyegetést kaptam, ráadásul piszlicsáré dolgok miatt, mindkettő az "Amikor fáj az igazság" népi játék címet is viselhetné. Most viszont kipurcantam, le kell dőljek, így ezt a témát itt akkor  be is fejezem.)

Sokan aggódnak értem, aranyosak vagytok, mindenkinek köszönöm.

 

Tünetek

Pénteken éreztem, hogy valahogy nem vagyok jól. Este már kezdett fájni mindenem, hőemelkedésem volt.

A szombatot nagyon megszenvedtem.

Szörnyen fájt a fejem, szédültem, fájtak a csontjaim, az állkapcsom is, fájtak a combizmaim, a fejbőröm, leszakadt a hátam, a derekam. És a műtéti hely fájdalma annyira felerősödött, hogy súrolta azt, amikor a műtét után felébredtem. Köhögtem (nem vészes), abszolute nem volt étvágyam, magas volt a pulzusom, 37.4-37.7 volt a hőm.

Ma, vasárnap egy fokkal jobb volt: a műtét helye és a combom kevésbé fáj, valamennyit sikerült ennem, a hőm 37.7-38.1 egész nap, a pulzusom közelíti a normál tartományt. A legrosszabb talán a hátsajgás, se ülve, se állva, se fekve nem jó.

Carul vagyok, de elmúlik. Legalábbis remélem.

Pozitív

Pénteken voltam 6 hetes műtött. Aznap éreztem, hogy nem vagyok valami jól. Estére rosszabb lett. A szombati PCR teszt eredménye ma jött meg: pozitív. 

Nem unatkozom. 🙃🥴

Péntek- hat héttel a műtét után

A műtét itt
A műtét másnapja itt
Egy héttel a műtét után itt
Két héttel a műtét után itt
Péntek- három héttel a műtét után itt
Péntek- négy héttel a műtét után itt
Péntek- öt héttel a műtét után itt

Alcím: A méheltávolítás lelki oldala

Aki ismer, vagy aki olvassa a blogot, tudja, hogy évtizedekig (!) szenvedtem a menstruáció körüli pokoli görcsöktől, és hogy az utóbbi egy évem napi szinten maga volt a pokol. Több, mint az életem fele telt el azzal, hogy az orvosok azt mondták: minden rendben, szedjen fájdalomcsillapítót. És rengeteg volt ez az idő, mert csak idén januárban sikerült eljutnom egy specialistához, aki diagnosztizálta azt, amit én már tavaly novemberben tudtam: ez endometriózis. 

Próbálkoztunk hormonterápiával, de csak kis részben volt hasznos. Az életminőségemben csak negatív irányban hozott változást a félelmetes mellékhatásaival. A folyamatos, erős, legtöbbször csillapíthatatlan fájdalom, a felfoghatatlan energiahiány, a görcsök nem szűntek, naponta harcoltam azért, hogy képes legyek eljutni A-ból B-be, hogy kibírjam a munkaidőt a munkahelyemen, hogy el tudjam látni magam. És nem mindig sikerült.

Idén augusztusban, a kontrollon a Professzor az ultrahang vizsgálat első percében kimondta: Timi, ezt műteni kell. TLH (totális laparoszkópiás hiszterektómia, azaz teljes méheltávolítás), és a jobb oldali petefészek eltávolítása, ha a feltáráskor is úgy ítéli meg, a teljes kismedencei szóródás szanálása.

30 éve műtöttek utoljára (appendectomia), amit akkor nagyon rosszul éltem meg. Magától a műtét szótól ijedtem meg. Emiatt sírtam kicsit, aztán gyorsan felfogtam és elfogadtam: a műtét szó jelentése itt esély. Esély egy fájdalommentes életre. Ez pedig maga a mennyország.

Hat hete, október 15-én műtöttek. A műtét utáni ébredés első tiszta percében éreztem: nincs endós fájdalom. Másféle volt, de endós nem. Már akkor tudtam: ez az állapot áldás. És ha ehhez arra volt szükség, hogy eltávolítsák a méhemet (és a petevezetőket, és legyen kimetszve a hashártyámból, lepreparálva a hugyhólyagomról az endo), akkor ezzel nem vesztettem, hanem nyertem.

Hat hete élek endós fájdalom nélkül. Minden egyes percért hálás vagyok.

Hat hete egyetlen egyszer sem gondoltam a méhem eltávolítására veszteségként.

Hat hete a lényem egy része rózsaszín boldogságban úszik.

Hat hete a méhem kivételével nem halt meg egy részem, hanem újjászületett.

6 hetes kontroll

Habár csak holnap leszek 6 hetes műtött, roppant nehéz időpontot kapni (pedig már a műtét hetében megtettem, és tegnapig 2x tették át a napot és az időpontoz), így tegnap voltam este kontrollon. Este 7 után.

Koppán professzor -mint mindig- most is roppant kedves volt és lényegretörő. Gyorsan megbeszéltük az előzményeket, aztán megnézte a következményeket, bekukkantott.

Minden szépen javulgat, endo nem látható sehol. Még nem vagyok gyógyulttá nyilvánítva, de élhetek teljes életet. Azért vannak a fájdalmak, mert a belső varratoknál a fonalak miatt be van ödémásodva a hüvelycsonk (életemben először a hüvelyi UH is fájt), és felfelé, amit varrtak, és "azért ez egy nagy műtét volt, Timi, vágtunk, preparáltunk, szervet távolítottunk el, csonkoltunk, égettünk, varrtunk -mondta a prof-, idő kell, amire meggyógyul. 6-10 hét a felépülés, van, akinél gyorsabban megy, van, akinél lassabban, de minden el fog múlni". Egyelőre maradok táppénzen. Aztán meglátom, hogy leszek. 

(Egyelőre nehezen hajolok, nem tudok nehezebbet emelni, nagyon minimálisan tudok a wc-n nyomni, így meg kell várnom, amíg minden kifolyik-kipotyog, szétszakadok belül, leszakad a derekam... Ha lemegy az ödéma, ez is rendben lesz. Endós fájdalmam továbbra sincs, és nem kell hormont vagy gyógyszert szednem, ezért már megérte. Amennyire a fájdalom engedi, igyekszem magam fizikailag is megerősíteni (egyelőre a séta is kimerítő és az utazás is fárasztó volt Pécsre meg haza.)

A sebeim gyönyörűen gyógyulnak. Belül néha húzódnak, és a köldök sebem még mindig iszonyúan érzékeny, sokszor súrolja a fájdalom határát. De hát ez apró kellemetlenség.

Ma 6 hete már szédelegtem a fáradtságtól, teljesen legyengített az endós fájdalom, az egy hetes műtét előtti diéta és az aznapi hashajtás. A kórházi csomag összekészítve várt. Én testileg-lelkileg felkészültem. Akkor még elképzelni sem tudtam, hogy másnap, a műtét után nem lesznek endós fájdalmaim. Csak reméltem és nagyon bíztam benne.

Tegnap mondtam is a professzornak, hogy az életemet mentette meg. És adtam neki egy marcipán szívet. Ugyanolyat, amilyet a klinikán is adtam a kedvenc éjszakás nővérnek, Sz-nak, a szobatársamnak és B-nak, a szomszéd szobában lévő sorstársamnak. Így lezárult a kör.

🖤

Húgom gyerekeinek az apukája ma délután meghalt. 🖤

Kedd

Első főzésem hosszú ideje. Ez is két részletben. Az indiai zöldség ragu tegnap készült, a tészta ma. A salira meg csak egy kis tökmagolajat, fehér balzsamecetet löttyintettem és megsóztam.

A raguhoz minden volt itthon, még a tészta is maradék egy régi csomagból, salátát vettem csak tegnap a legközelebbi boltban, így a séta egy része is megvolt (500m oda, 500m vissza, még anno a futós korszakomban mértem le).

Apropó futás. A mai sétán is igazán a levegő esett jól. Nagyon hamar elfárad a csípőm, belül jobb oldalon lent szúr (egész nap), mindeközben a szokásos leszakadok érzés. Igyekszem nem erre koncentrálni, inkább nézelődök. Ma nagyon sok futóval találkoztam. Nem irigyen, csak örömmel néztem őket. Ma már nem vágyom mindenáron a futásra. Ha választanom kell a futás és a fájdalommentesség között, akkor azt szeretném, ha soha többé nem lenne endós fájdalmam. A fizikai állapotomon bőven van mit javítani, de még türelemmel kell lennem, amíg kicsit megerősödöm, és amíg alábbhagy ez a benti-lenti "fájdalom".

A holnapi ebédhez is előkészültem, egyben még nem megy, na de most nem is hajt a tatár. Hamarosan vízszint. Hiába pihenek napközben is, nehezen tudok fent maradni este nyolcig is.

 

Hétfő

Nem semmi ebédet kaptam ma (is). :) Itt is nagyon köszönöm.

Tegnap először próbáltam haskötő nélkül aludni, oldalfekvésben. Nem volt egyszerű elaludni, mert még nagyon húzódik minden. És sokat voltam napközben is haskötő nélkül. Nehéz. Sétálni még nem mernék elindulni nélküle. Nem akar elhagyni ez a belül leszakad mindenem érzés. 38 napja volt a műtét, majd csak javul ez is.

A húgom gyerekeinek az apukája ma egy hete lélegeztetőgépen van. K.ovid. O.ltással. Mindenki szorít neki és imádkozik érte. És mindenkit nagyon megvisel.

 

Péntek- öt héttel a műtét után

A műtét itt

A műtét másnapja itt
Egy héttel a műtét után itt
Két héttel a műtét után itt
Péntek- három héttel a műtét után itt
Péntek- négy héttel a műtét után itt

Újabb hasas kép. Szerintem már nem sok lesz, mert nincs rajta már igazán néznivaló. :)

A sebek gyönyörűek. :)

Írtam már: a 3. hétig üstökösként száguldva napról napról javultam. A 4. héten ez megtorpant, ugyanez van az 5. héten is. Az a belül-alul mindenem leszakad érzés szinte folyamatos. De legalább már nem görcsöl. Belül a sebek alatt minden húzódik. Még mindig nem tudok teljesen lehajolni, nem tudok egy jót nyújtózkodni, oldalra állásban-ülésben elforduláskor húzódik minden, a köldök sebem roppant érzékeny. A puki még görccsel jön, de ez már nem olyan összegörnyedős, mint korábban. A wc-használat még mindig időbe telik, mert nyomni olyan 50%-ban tudok (de már ez is javulás. :) ). Már jóval kevesebbet alszom napközben, mint a 3. hétig, de viszonylag hamar elfáradok (pedig konkrétan nem csinálok semmit). Egy kicsit hosszabb, lassú séta (4km) kipurcant. Aggodalomra semmi ok, lesz ez sokkal jobb is. És tudom: ezerszer írtam már, de még fogom is: hihetetlen és fantasztikus, hogy nincs endós fájdalom, már 5. hete, folyamatosan, ezért nem tudok elég hálás lenni.

A műtét óta nem autóztam, nem vezettem. Jövő héten, ha minden jól megy és a professzor is rábólint szerdán, akkor megpróbálom.

A felső képen is látszik a nacim derékzsinórján, hogy megyegetnek lefelé a tubanis-os felszedett kilók. Eszek mindent (még káposztát nem) és eszek, amikor éhes vagyok, egyedül arra figyelek, hogy ne zabáljak.

És mindez oké, csak lelkileg nehéz most. Nem elsősorban magam miatt.

Szerda