Péntek

Kitartás- kétszer.

Péntek. Heti utolsó munkanap. Kemény. Habár csak négy órám volt, maradtam, mert délután jött a helyettesem, megbeszéltük a dolgokat, átadtam a könyveket, tanmeneteket és a csomó cuccot, amivel készültem előre segítségként. Még hétfőn munka, addig ki kell tartanom a suliban, ami ilyen minimális energiával szinte képtelenség. De bizonyítom magamnak minden nap, hogy a lehetetlen nem létezik.

Ma elkezdtem a diétát, hát ettől nem lesz több energiám, az biztos. A hasfájásom a héten élhető, hullámzó, de a nagy görcsökhöz képest elviselhető. 

Mivel a munkahelyen még helyt kell állni, egyelőre nem engedtem meg magamnak a "lelkizést". Csakhogy képtelen vagyok minden lelki folyamatomat tudatosan irányítani, és a diéta meg az egyre sűrűsödő szervezni valók és időpontra megjelenések sem segítenek: ma reggel meglehetősen szürke lelki passzban voltam. Igen: vannak dolgok, amiktől tartok, amiktől félek, és még ha tényleg megpróbálom is nem túlrugózni az egészet, azért nem mindegy.

A humor segít. Amíg tudok nevetni magamon, a félelmeimen, addig -szerintem- megy a szekér.

A múltkor mondtam anyunak: bemegyek majd a kórházba, mint méhecske és kijövök, mint ecske... 😂😏

Többen segítenek. Mégis úgy érzem: egyedül vagyok, egyedül kell menetelnem előre. Talán azért, mert magát a betegséget, a műtétet és minden ezzel járó dolgot tényleg csak én, magam, egyedül csinálhatok végig. Ez a feladat az enyém. Nekem szánták (?), magamnak teremtettem (?).

De a további filozofálgatás helyett éljük meg a pillanatot: vár a mosogatás-hegy, a vasalás, a takarítás... Carpe diem!