2017. március 31., péntek

Itthon, 1. nap


Hajnali négykor ébredtem. Nagy boldogságban: megyek haza! Hoppá, még korán van... Visszaaltattam magam, majd hatkor ugyanolyan boldogsággal, mint két órával korábban, kipattantam az ágyból. Készre csomagolás, A. ellátása a váltásig, egész gyorsan telt az idő. A. hozta a formáját, de nem vettem komolyan. Huszadszorra pakoltatta át velem a tegnap, a születésnapjára kapott virágokat, és egyszer csak megjelent, kezében az egyik csokorral.

- Ezt neked adom. 

Annyira meglepődtem ezen a -normális- emberi gesztuson, hogy átöleltem és adtam neki egy nagy puszit. Na, ezen meg ő lepődött meg, úgyhogy kvittek voltunk. :)

Viszonylag gyors volt a hazaút. Sikerült egész sokat bóbiskolnom és szó szerint átaludtam Ausztriából Magyarországba.

Már egy ideje gy csinálom: nincs evés a hazautazós napon. Reggel rengeteg vizet öntöttem magamba, amíg volt hol üríteni, de aztán az úton nagyon keveset ittam. Eddig totál problémamentesen ment a nem-evés, ma nem. Éhes voltam. Nagyon. A mekinél, ahol megálltunk Bábolnán, szívesen ettem volna egy kis krumplit, aztán lemondtam róla: nem laknék jól vele, sőt még éhesebb lennék. Itthon ettem két adag mangalica sült szalonnát (a képen ez 1 adag) és 1 szelet kenyérkémmel kitunkoltam a zsírját a serpenyőből. Nem voltam utána éhes és -nekem- ez értelmesebb étel a sült krumplinál (sőt szerintem finomabb is, de hát ez ízlés dolga).


Itt is köszönöm M-nak a sok segítséget és V-nak előre a holnapi talit. :)



Csak egy gondolat



Ha csak ülsz, elrepül az idő.
Ha csak nézel, elfolynak a percek.
Ha nagyon fáradt vagy, elalhatsz, de tehetsz is valamit, csak egy apróságot.
Ha szétmegy a fejed, bekaphatsz egy pirulát, de ihatsz egy (két...) pohár vizet is.
Ha mára minden túl sok, legelőször is kapcsold ki a gépet. Igen, a telefont is.
Ha csak egy kis békére vágysz, nézz meg egy virágot. Vagy nyisd ki az ablakot és hallgasd pár percig csukott szemmel, ahogy csiripelnek a madarak; nézd, ahogy leszáll az éj, ahogy percről percre változtatja az égbolt a kékjét.
Csukd be pár percre a tested és lelked ajtaját, hogy csend legyen. Benned. Ha sikerül elraktároznod a csendet, a kéket, a csivitet, a virág színes szirmait, idézd fel magadban, ha akedved szomorúba kezdene fordulni. Nincs mindenkinek sok eszköze a relaxálásra, ez egy ingyenes, könnyű, egyszerű módszer, amit bárki, bármikor használhat.


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2017. március 30., csütörtök

Nooormális?!

Avagy kimenő ma másodszor.

Amivel semmi gond nincs, no de éjjel 21.30-tól 22.15-ig?!

Így lett a mai összes 18 km.


És ez itt ennek a miniatűr falunak az egyébként nagy forgalmat lebonyolító vasúti pályaudvara. Váróterem kivilágítva, nyitva, tiszta. Ugyanígy az előtér, az aluljáró, a peron. Se egy eldobott csikk, se egy zsebkendő a földön, nincsenek pisifoltok és pisiszag, felújított, pici, de nagyon takaros hely működő, kivilágított, nem betört üvegű órával. Le a kalappal.




Ausztria 14/14.

Tegnap nyugodt nap volt, de fárasztó. Ma egész délelőtt nyugság volt, aztán jött A. lánya és elvitte magához A-t. A-nak születésnapja van, a 89. 



Én pedig elkirándultam Schöngrabernbe (fotók és bejegyzés itt), 15km, aztán hatalmasat tusoltam, hajat mostam, kimostam a ruháimat (reggelre megszáradnak), felporszívóztam, csomagoltam. Hiszen holnap (édes Istenem, végre!) utazom haza.

Kimenő :)

Nagyon ritka, de nagyon jó, amikor több óra kimenőt kap az ember egyszerre. Nemcsak azért, mert ennyi idő alatt tényleg kicsit ki lehet kapcsolódni, hanem azért is, mert az ember még gyalog is eljut kicsit távolabbi helyekre. Ma Schöngrabernben voltam, főleg mezőgazdasági utakon.

A domb mögött hagytam Hetzmannsdorfot.



Schöngrabern amúgy nem igazán schön, viszont vannak szép részei.


Például egy meseszép román temploma.


Balra az általános iskola. Aranyos.




Kis imafülke, a templom belsőből lehet lemenni, a fotó nem a legjobb, de élőben gyönyörű, ólomüveg ablakokkal.






Álomszép:





A szerintem legtüneményesebb ház a településen:


A távolban látszó templom Aspersdof, ott voltam legutóbb.




Hálásan köszönöm!



HIIT Cardio Workout (10 minutes)



Edzéstippek 50 felett itt
Láb edzés (+video, PopSugar) itt
5 km-es futás edzésterv (könnyű) itt
10 km-es futás edzésterv (könnyű) itt
Béres Alexandra csípő+külső comb (video) itt
Láb edzés itt Láb edzés itt Gyaloglás program kezdőknek itt
Béres Alexandra: farizom+comb edzés (2 video) itt Farizom edzéskártya itt
Skinny jeans workout (alsótest), video itt
Nyújtás- Béres Alexandra, 10 perc itt
3 telefonra tölthető progi itt
2 telefonra letölthető progi itt
Tusolás előtti pár perces tornák itt
Láb edzéskártya itt

Edzésterv kezdőknek itt

20 perces edzések itt
Beginner HIIT - 10 Minutes itt
Bodyweight Cardio Workout - 23 Minute At Home Interval Cardio Training itt
Burn Fat Fast Cardio Blast Complete Weight Loss Workout: Denise Austin itt
30-Minute Bodyweight Bootcamp Workout You Can Do Anywhere itt
Otthoni (súlyzós) edzésterv (3 hónapos, saját) itt
Otthoni súlyzós edzésterv kártyák 1. hét itt
Otthoni súlyzós edzésterv kártyák 2. hét itt
Otthoni súlyzós edzésterv kártyák 3. hét itt
Kelli's Cardio Kickboxing Workout itt
HIIT Cardio Kickboxing and Core Workout - 33 Minute Cardio and Abs Workout itt
Cardio Kickboxing Workout - Full Length Kickboxing Workout Video itt
Low Impact 30 minute cardio workout- Beginner/intermediate itt
Total Body Toning Low Impact Cardio Workout - 30 Minute At Home Cardio itt
20 Minute HIIT: Fat Burn Lower Body Challenge itt
Calorie Burning Low Impact Cardio Workout for Beginners - Kardio kezdőknek itt
Cardio Training: Workout to Fast Fat Loss itt20 minutes HIIT lower body (alsótest) videó itt
5 days jackknife challenge itt
Komplett mini edzés otthonra (videó) itt
HIIT cardio : 10 minutes (video) itt
Futás edzésterv kezdőknek itt
5-Minute Sexy Leg Workout Without Lunges | Class FitSugar (videó) itt
Gyakorlatok belső combra (videó) itt
Teljes test (edzéskártya) itt
Súlyzós edzés (A nap, B nap, Sasa) itt
Edzéskártyák (Popsugar) itt
Péntek Enikő Light kardio (videó) itt
Plank (edzéskártya) itt
Edzéstipp otthonra: No Burpee HIIT Cardio and Abs Workout -- Fat Burning Bodyweight Cardio workout itt
Comb és popsi edzés otthon (videó) itt
Edzés (ketogén étrend mellett, kettlebell) itt
Freeletics Cardio & Strength 3. hét itt
Edzéstipp otthonra: 30 napos program (eszközigény nélkül) itt
Otthoni súlyzós edzésterv kártyák 1. hét itt
Otthoni súlyzós edzésterv kártyák 2. hét itt
Edzéstipp otthonra (Otthoni súlyzós 2. hét/4. nap felturbózva) ittEdzéstipp otthonra / bemelegítés / interval itt
Edzéstipp otthonra / bemelegítés / interval itt
Otthoni láb edzés itt
Edzéstipp otthonra: Resistance band workout: Samantha Clayton (videó) itt
Saját gyakorlatsorok itt
Intense Cardio Sculpt With Dumbbells 32 min itt (videó)
Villámedzések (10, 20, 30 perc) itt
Péntek Enikő Időzóna edzések + étrend itt
1000 Calorie Workout Video - Strength, HIIT Cardio and Abs Workout videó itt
Jump Rope Cardio HiiT videó itt
Ten-Minute Jump Rope HIIT (videó) itt
Jump Rope and CORE HiiT workout (videó) itt
Jump Rope Workout Routine - Intense Home Cardio & Toning Exercises (videó) itt
Fat burning jump rope workout itt (videó)
10-Minute Jump Rope Workout itt (videó)
50 Jump Rope Exercises to Build a Better Body itt (videó)
Jump Rope Workout for Intermediates (Zuzka) itt (videó)
Jump Rope Circuit Workout (Zuzka) itt (videó)
Gyakorlatsorok teljes testre itt
Edzéstipp otthonra: mozogj az ünnepek alatt is! Shaun T. röpke videoi itt
Kezdő és középhaladó köredzés itt
Gyakorlatok "integetőháj" ellen itt
Néhány saját testsúlyos gyakorlat izomcsoportonként itt
Otthoni láb edzés itt
Otthoni tricepsz edzés itt
Otthoni váll edzésTotal Body Workout 3 (teljes test) itt
Kar videók itt
Low Impact Lower Body Workout itt
30 Min Total Body Intermediate Interval Workout with Dumbbells itt
Kar (video) itt
Láb itt
Mell edzés otthon (női) itt
4 napos heti terv itt
Lean legs workout itt
Láb+törzs itt
Kerek popsi 20 napos kihívás itt
Pilates yoga bland video itt
Péntek Enikő Core zóna kombó itt
Stop and drop itt
2 minute abs itt
Navy seal workout itt
Star treck workout itt
Comb- és fenékformálás otthon itt
Functional Training (video) itt
Cardio interval workout (video) itt
Jump Rope Circuit Workout (ugrókötél) itt
Military Boot Camp itt
30 Minute Full Body Workout (30 perc teljes test) itt
Arms-Legs Circuit itt
Edzéstipp otthonra 33: Melissa Bender 30 Day Challenge (30 napos program videokkal) itt
Edzéstipp otthonra 32: Taralynn McNitt ajánlásásval itt
Edzéstipp otthonra 31 (+30 tipp) itt
Edzéstippek otthonra (26) gyűjtemény itt
Nagy túlsúlyhoz itt
Core challenge itt
Nike itta
 nincs időd itt
Shaun T-től itt

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2017. március 29., szerda

Ausztria 14/13.

Nagyon imádom, amikor a címben már ennyire közel van egymáshoz a két kétjegyű szám. Gyakorlatilag tegnap estére kipurcantam. Idegileg. Szörnyű délután volt. A. nem képes egyetlen semleges gondolatra vagy megnyilvánulásra sem, nem hogy pozitívra. Nem jó a szék, aztán a párna, túl magas az asztal, hangos a tévé, majd túl halk, ha jó a hangerő, akkor az adás nem stimmel. Mindent, de mindent nemcsak hogy kritizál, de negatív véleménnyel illet. Minden kaja car és unalmas, és ő különben is éhezik, mert amióta itt van, még nem evett. Minden ital car, rossza a kóla, vizezzem fel, de így már nem jó, öntsem ki, csapvizet kér, de az meg nem elég hideg, aztán túl hideg, ha stimmel végre a víz hőfoka, akkor kicsi a pohár, majd túl nagy a pohár és túl sok benne a víz. Vele sosem játszik senki (nem hát, csak órák hosszat), ma még kint sem volt (többet rohan mint én)... ... ... Olyan, mint egy hatalmas, nagyon fekete lyuk, ami minden napsugarat, reményt, életet elnyel. Ez a demencia.

Ma viszonylag nyugodt nap volt. És végre eljött a neurológus felülvizsgálatra. Nagyon érdekes és izgalmas volt a demencia vizsgálat. Tévében, filmben már láttam részleteit, de így élő egyenesben  és teljes egészében totál más. Amióta A-nál dolgozom, iszonyatos idegi megterhelésnek vagyok kitéve. Szerintem 20 év alatt nem ért annyi ilyesfajta stressz, mint itt fél év alatt. Amikor vége egy két hetes műszaknak, a környezetem is érzékeli, hogy nem vagyok százas. Hallom, ami nem hangzott el, nem emlékszem arra, amit 5 másodperce mondtak, egyszerűen kikapcsol otthon (meg az utolsó napokban már itt is) az agyam, regenerálódik, mert regenerálódnia KELL, jó pár nap kell, amire nagyjából helyrerázódik szegénykém. Mire kezdene jobban lenni, megint jönnöm kell. Rengetegszer megfordult már a fejemben, hogy talán nekem is lehet kezdődő demenciám. Mert szegény agyam tényleg nem mindig a régi, sőt. Viszont most fejben megcsináltam én is a demencia tesztet, amit a doktornő A-val, és komolyan megnyugodtam: az alapján semmilyen de semmilyen tünetem nincs. Amikor anno tanultam a demenciáról, az Alzheimerről, érdekes volt, hogy nem azt mondják, hogy ez és ez okozza, hanem hogy okozHATja ez is, létrejöHET attól is, kialakulHAT bizonyos okok miatt. Azóta is sokat olvasok a témában (mert egyszerűen érdekel) és nem egy és nem két helyen volt szó arról, hogy gyakorlatilag még nem zárták ki azt sem, hogy esetleg fertőző lehet. Szép kis kilátások, igaz? (No egyelőre nem estem még kétségbe.)




Ma is kutyáztam, Kirával és Susival is játszottam kicsit A. fiánál a szomszédban, amíg A. körülnézett náluk az udvaron.

Az edzés nem volt kivitelezhető. Fél 7-kor keltem, sajnos A. is... De mentem az udvaron 6km-t.

Holnap az utolsó nap.
(Jaj, de várom a végét...)



Motiváció és bölcs