2021. augusztus 12., csütörtök

Csütörtök

... hja, mert szóltak, hogy nem szerda van...

Ma délelőtt nullás volt a hasam. Roppant hálás voltam. Dél körül aztán ebből egyetlen szempillantás alatt egy hirtelen hidegrázással lett 8-as. Az a fajta, ami amint megjelenik, már erősödik is. A következő 2 pillanat alatt 9-es lett. Ekkor már nyúltam a koktél után és imádkoztam, hogy ne legyen 10-es. "Jól van, minden rendben. Ne, nem lehet igaz. Oké, nyugi, ülj le, figyeld magad. De most ez miért? Csak kicsit szédülsz, nem lesz baj. 9.5. Oké, kapaszkodj, ne mozdulj, nyugalom, csak várj. Nem fogsz hányni, rendben leszel." Mázlimra egy idő után hatott a gyógyszer. A délután 4-es-6-os, szurkálódós-feszítősen telt, de ez már jobban elviselhető, mint a roham.

Amint kicsit jobban lettem, megint az jutott eszembe, hogy az egyéni kis problémám mennyire eltörpül az igazán fontos dolgok mellett. És eszembe jutott megint (ami 2016 óta -akkor láttam a filmet moziban- nagyon gyakran) a Mad Max egyik jelenete. "Ne igyatok sokat! Még függővé váltok!"


Gyerekkoromban is hallottam már, hogy Afrikában nincs elég ivóvíz. Márpedig étel nélkül ki lehet húzni egy darabig, víz nélkül nem. Manapság már szinte sikítoznak az ezzel foglalkozók, hogy egyre kevesebb a víz bizonyos országokban. Amíg a világ "döntéshozói" a saját piszlicsáré pénz- és hatalomszerzési mámorukban tapicskolnak, mellette folytatják ezt a k.orona-hisztériát, nem tudják vagy nem is akarják látni, hogy ha csak ez az egyetlen probléma lenne is ma a Föld nevű bolygón, akkor is bőven nagy lenne a baj. Amire gondolok, leegyszerűsítve: a szomszéd falvakból is bejárnak az emberek pl. a teszkóba Mohácsra vásárolni. Vegyük Babarcot, kb 700 lakossal. Mi lenne, ha minden babarci egyszerre szomjazna meg és egyszerre özönlenének be a teszkóba, mert különben szomjan halnak?