2016. január 10., vasárnap

Hartheim 21/4.

Aznap, amikor ide utaztam, az apolando neni hatfajdalmak miatt korhazba kerult. Mivel a valtotarsam masnap reggel repult haza, rogton a lepakolas es kavezas utan ide hoztak a nenihez Breisach-ba. Privat szoba, teljes ellatas, a folyoson az ajtoval szemben kis konyha. Korlatlan kavezasi, teazasi lehetoseg. A hasznalt bogret csak ott kell hagyni. Amikor ideertem, egy asszisztens jott, nala kellett megrendelnem az etkezest. Megbeszeltuk a gluten- es laktozmentesseget. Masnap a kantinban valaszthattam reggelit es ebedet. A vacsoratol mar hozzak fel a szobaba nekem is a napi haromszori etkezest. 

A gluten- es laktozmentes etrend nem ketogen. Hanem szenhidrat alapu. Nagyon erzem. Lelassult az emesztesem es mar harom nap alatt lathatoan jon az uszogumi. Megis elegedett vagyok, mert nincsenek panaszaim, nem kell fozni es mosogatni. A munkat leszamitva szinte olyan, mintha egy hotelban lennek.

Ez a telepules is nagyon szep. Korben hegyek, apatsag, regi templomok, bastyak. A klima pedig szinte mediterran. Ugy is nevezik Nemetorszag ezen reszet, hogy "Kis Toscana". 

A csalad nagyon rendes. Sot ez nem is a megfelelo kifejezes. Maximalisan rendes. Es tamogato. Komolyan mondom: ilyennel meg nem talalkoztam.
























Delutani seta:

















Bolcs

"Kiskorunktól kezdve szoktatnak minket ahhoz, hogy az embereket el kell fogadnunk. Hogy közösségben kell élnünk, mégpedig abban a közösségben, ahová tartozunk. Abban az oviban, ahová járnunk kell. Abban az osztályban, ahová az élet osztott minket.
Aztán szépen elkezdünk izegni-mozogni, s keressük a helyünket a nagyvilágban. Barátok hullanak el, szerelmek csapnak be és családtagok tűnnek el mellőlünk. Észrevesszük, hogy valami nem jó.
S hirtelen kiderül, hogy nem magunkat kell az emberekhez igazítani, hanem az embereket hozzánk. Nem azt kell kérdezni magadtól egy társaságban, hogy "szimpatikus vagyok nekik?", hanem hogy "szimpatikusak ők nekem?"...
Ez nem önzőség. Ez önmagad tisztelete."
Meskó Katalintól