2014. július 6., vasárnap

Esti, megjegyzéses


Ma is csodásan ment le a nap. Csak guggoltam kint a teraszon, figyeltem, ahogy változnak a színek, ahogy mozognak a felhők. És kétségbeesetten próbáltam még itt tartani a napot, ne menjen még le, ne legyen vége, tartson még a vasárnap egy darabig. Mert holnap hétfő, egy olyan nap az életemben, amitől félek, amilyen még sosem volt, haza kell mennem, ahol minden, de minden teljesen más lesz, mint eddig volt, és fáradt vagyok, kimerült, képtelen gondolkodni, halogatnám még én azt a holnapot.

Aztán eszembe jutott, hogy igaz, hogy nem tudom, mi fog holnap történni, viszont a fejemben már jó pár sztorit gyártottam hozzá. És hogy gyakorlatilag ezek az elképzelt történések miatt szenvedek. Ez a gondolat pedig előhívta bennem Byron Katie egyik módszerét. "Fordítsd meg!". (Guglizz rá, érdemes.) Végiggondoltam, megfordítottam és jelentős mértékben megnyugodtam.

Aztán bejelentkezett K., egy "tornázós ismerősöm" és feltett néhány kérdést, amivel "bogarat ültetett a fejembe". Olyan volt ez a pár mondatos chatelés, mintha megsimogatta volna a lelkemet. K., köszönöm!

Bármi történt is, egyre határozottabban érzem, hogy minden és mindenki a segítségemre van, egyre biztosabban tudom, hogy hamarosan minden rendben lesz, minden a helyére kerül.

Jó éjszakát!


Vasárnap

Igyekeztem a héten minden nagyobb munkát időben elvégezni, hogy mára, az utolsó napomra ne maradjon sok meló, mert ez amúgy is mindig kapkodós. Mégis reggel nyolctól futok, rohanok, fel a lépcsőn, le a lépcsőn, ki, be... Mivel tegnap elfelejtettem a mosógépből kiszedni a mosott ruhát, csak tegnap este teregettem ki. Azt ma reggel leszedtem és kiteregettem az udvarra. E-t megfürdettem, gyógyszereztem, vérnyomást mértem, megreggeliztettem. Konyhatakarítás. Fent kiporszívóztam, nagyjából bepakoltam a cuccomat. Majd viráglocsolás, főzés két napra.  Közben itt volt E. fia. Ebédeltetés, gyógyszerezés. Ebéd után sikerült kicsit napoznom, aztán nagy örömömre aludtam másfél órát. Végre. Majd ruhabeszedés, vasalás, elpakolás. Négykor gyógyszerezés. Közben rájöttem, hogy a nappaliban fent elfelejtettem porszívózni, így azt megcsináltam. Lementem, elkészítettem a kávémat az útra és főztem néhány tojást. Majd megint fel, fürdőtakarítás. Le, vacsora készítés. Vacsoráztatás. Mosogatás, elpakolás, tojás pucolás, kajakészítés az útra. Locsolás kint: kert, virágágyások, fák, cserepes virágok. Fel, kajaberakás. Le, közös tévénézés fél 9-ig, melegítő vizes palack elkészítése, átöltözni segítés, ajtók bezárása, közben gyógyszerezés... Ezt a bejegyzést is ezer részletben írtam.

A csomagomat most, bármennyire képtelen vagyok koncentrálni, muszáj volt, de nagyon nehéz volt összerakni. Elsősorban kell utazós ruha. És némi étel az útra, 3.5 víz is bekészítve. A hazautazás után három napig szállodában leszek, ahol csak reggeli lesz. Szóval kell némi ehető (és ketós) kaja a három nap további részére. Kell tiszta ruha, alsónemű mindenképpen. Tisztálkodáshoz egy-két dolog... E. nincs jól, meg más okok is vannak, amik miatt nem biztos, hogy vissza kell jönnöm ide dolgozni, mégis most úgy készülök, hogy jönni kell. Így néhány dolgot, amikre most otthon (otthon?) nem lesz feltétlenül szükségem, itt hagyok. A fagyasztóban is hagytam itt pár dolgot, ki tudja, honnan/hogyan jövök vissza két hét múlva. Kell kés, kanál. A vitaminos dobozkám megfelel majd tálkának. Pár szalvéta. Telefon töltőn... És itt jött el az a pont, hogy nincs több energiám gondolkodni. El ne felejtsem az ébresztőt beállítani, mert jöhetnek értem reggel fél 9-kor, de délután fél 2-re is, mindegyik előfordult már. Az úton pedig aludni szeretnék, aludni, aludni.

R: 50g mandula, kávé.
E: saláta tökmagolajjal, 1 tojás, 10 szelet házi kolbász.
V: 1 tojás, 1 szelet sonka, nagy marék mogyoró.


(1284 kcal, 77% zsír, 17% F, 6% CH)

Erről a hetemről, a 3. hét ketogén étrendről itt írtam összefoglalót.

Edzéstipp otthonra: Cardio Interval workout




Functional Training (video) itt
Jump Rope Circuit Workout (ugrókötél) itt
Military Boot Camp itt
30 Minute Full Body Workout (30 perc teljes test) itt
Arms-Legs Circuit itt
Edzéstipp otthonra 33: Melissa Bender 30 Day Challenge (30 napos program videokkal) itt
Edzéstipp otthonra 32: Taralynn McNitt ajánlásásval itt
Edzéstipp otthonra 31 (+30 tipp) itt
Edzéstippek otthonra (26) gyűjtemény itt
Nagy túlsúlyhoz itt
Core challenge itt
Nike itt
Ha nincs időd itt
Shaun T-től itt

Ketogén étrend 3. hét, összefoglaló

1. heti összefoglaló itt.
2. heti összefoglaló itt.

3. hét:


Étek hétfőn:
R: kávé.
E: 2 tojás, 10 szelet kolbász, saláta tökmagolajjal.
V: meggy, 2 szelet kék sajt, 2 szelet cheddar sajt.
Részletek itt.

Étek kedden:
R: kávé, 50g mandula.
E: spenót, csirke, saláta, 50g mandula.
V: 2 tojás, sonka.
Részletek itt.

Szerda:
R: kávé, mandula.
E: 2 tojás, sonka.
V: sült csirke, 1 tojás, spenót.
Részletek itt.

Csütörtök:
R: kávé, 50g mandula.
E: fél doboz tonhal, 1 tojás, saláta tökmagolajjal, 50g mogyoró.
V: 1 tojás, 10 szelet kolbász 2 ek kókuszzsíron.
Részletek itt.

Péntek:
R: 2 tojás, 2 szelet sonka marék cheddarral sütve. 
E: kávé.
V: fél doboz tonhal, 5 oliva bogyó, marék cheddar, 5 szelet kolbász, saláta tökmagolajjal.
Részletek itt.

Szombat:
R: mint tegnap, 2 tojás, 2 szelet sonka, marék cheddar.
E: saláta tökmagolajjal, sült kolbászszeletek.
V: saláta tökmagolajjal, 1 tojás.
Részletek itt.

Vasárnap:
R: 50g mandula, kávé.
E: saláta tökmagolajjal, 1 tojás, 10 szelet házi kolbász.
V: 1 tojás, 1 szelet sonka, nagy marék mogyoró.

Tapasztalatok:


Készítettem a www.kaloriabazis.hu oldalon egy kis grafikont (alig alszom, volt rá időm hajnalonta). A sárga vonal azt jelzi, milyen lenne egy "egészséges" fogyás, azaz heti kb. 0.5 kg, ha az ember fogyni szeretne. Ezt csak azért tettem oda, hogy legyen egy kis összehasonlítási alap. A zöld vonal a saját súlyom (helyesen testtömegem).

Jól látszik, hogy az ötödik zöld "pöcöknél" volt Szent Iván napja, ami számomra gyakorlatilag magánéletileg egy új időszámítás kezdetét jelenti. Három és fél nap alatt sikerült majdnem négy kilót ledobnom, ez is mutatja a megrázkódtatás mértékét. Főleg, ha azt is hozzáteszem, hogy nagyon nehezen fogyó típus vagyok, ráadásul nem terveztem már fogyást.

- Az étrend harmadik hete ketogén.
- Zsír: 75-80%.
- Fehérje 20% alatt.
- Szénhidrát 2-10%.
- Minden reggel vitaminokkal indul (szelén, króm, multi, halolaj, B komplex, K, napközben aszkorbin savas víz).
- D vitamin: az időjárástól függően teljes testes napozás, lehetőség szerint minimum napi 2x10 perc. (Egészen szép színem van már.) Idén semmiféle naptejet, napozószert nem használok. Egyszer sem égtem le, még csak le sem pirultam.
- Folyadék: 1-2 liter, víz.
- Nem tervezem előre az étrendet.
- A lelki dolgaim miatt most igazán nem tudom értékelni a ketogén étrendem hatását. A következő két hét Magyarországon egyelőre teljes mértékben tervezhetetlen, szerdáig a reggelim biztos, más nem. Csütörtöktől pedig ezer százalékban bizonytalan még a szállásom is. Feltankoltam mandulával, mogyoróval, kesuval, van egy üveg olajos sajtom és egy szál kolbász, némi kókuszsűrítmény, viszek kakaót, eritritet, ezzel kihúzom majd pár napig. Egyoldalú lesz még mindig az étkezésem, az elsődleges cél az életben maradás, mindezt szeretném ketogén mellett véghezvinni. 
- Nekem egyáltalán nem gond a ketogén étrend, a tízezer étkezési forma közül, amit eddig kipróbáltam, ez az, ami egyezik a szervezetem ritmusával, nulla éhségérzettel, és ha a lelkem megnyugszik, jön újra az erő és az energia is.
- Edzésre sajnos a héten sem tudtam még gondolni, a mindennapi rutin feladatok is megterhelőek voltak. De nem adom fel, nekem kellenek azok az izmok!

Facebook oldal: Boszorkánykonyha