2018. április 12., csütörtök

73. nap

Van az úgy, hogy szinte minden stimmel. Mennek a napok a maguk rendjében, rend van fejben is, lélekben is. Aztán minden megváltozik. Vannak olyan napok, amiket az ember legszívesebben kitörölne az életéből, események, amikről el sem hisszük, hogy velünk történnek. És ez a két "érzés", a fent és a lent, a nyugodt napsütés és a dühödt vihar folyamatosan váltogatja egymást.

Egy ideje jól vagyok. Persze egy nehéz időszak után. Nem rózsaszín minden, de több a jó, a siker, a mosoly, a pozitív. Ma reggel átsuhant az agyamon, hogy változás jön biztosan. Meg is történt. Volt ma nehéz helyzet, döntés, nehéz emberrel tárgyalás, sok minden, ami nélkül kellemesebb lenne az élet. No de. A múltkori "lent"-nél nagyon kikészültem. Már magamat is nehéz volt elviselnem az állandó negatívkodással, unalmas volt, hogy csak füstölögtem, káromkodtam (!), szidtam, és a mosolyt elfelejtették az arcizmaim. Mivel reggel tudtam (ezek az "agyamon átsuhanások alig érzékelhetőek, de mindig (!!!) tudom (!!!), hogy meg fog történni) szóval tudtam, hogy ma lesz gixer, elhatároztam, hogy oké: mindig voltak és lesznek nehéz helyzetek, de most máshogy fogok reagálni. És bizony máshogy is reagáltam. Ami nem rólam szólt, elengedtem a fülem mellett, hiába nekem mondták. Ami rólam szólt, de igaztalan, azzal nem foglalkoztam. Ha valaki bunkó volt, képzeletben tükröt tartottam elé és nem hagytam, hogy a saját nyomorát a lelkembe gyúrja. Volt, ahonnan -szó szerint- elzavartak. Hát mentem. Minimális plusz szívdobogást engedélyezve magamnak. Mert többnek nincs értelme. Nagyon ügyesen nem engedtem meg magamnak, hogy gyomoridegem legyen, hogy összeszűkült gyomorszájjal teljen a nap további része. Mert egyszerűen nem éri meg. Megkérdeztem magamtól: elmúlik? El ám! Öt év múlva számítani fog? Ugyan, dehogy! Építő jellegű? Pozitív? Szeretetteli? Fejlődésre ösztönöz? (...)

Nem vagyok hajlandó úgy érezni magam még egyszer, mint a múltkori lefelé ívelő élet-görbénél. Elfogadom, hogy vannak rosszabb időszakok, de jön majd jobb. Hiszen minden változik. A lelkem ajtaján pedig csak azokat az embereket és történéseket engedem be, amelyeket én akarom.

A gyerekek ma is nagyon cukik voltak.

- Hogy hívják a madár kicsinyét?
- Gyerekmadár!

(Elsős meséli:)
- Szeptemberben, amikor még kis elsős voltam, azaz a régi szép időkben...


Étek:


R: keto tea, 3 szendvics
E: sült bacon, olívabogyó, keto kávé, mandula, 1 fehérjeital

Mozgás:
- Pahla 5/1. csütörtök
- 7.5 km

Keto tea

Ízlés szerint:



# őrölt gyömbér
# chili paprika
# citromlé
# almaecet
(# őrölt fahéj)
# forró víz

# A hozzávalókat pohárba tesszük, leöntjük forró vízzel.

Finom, frissítő ital.
Hidegen is szoktam inni.


Magas zsírtartalmú keto tea itt.

Mai doboz

3 km 
Napi étel dobozolás 
Indulhat a munkanap 





(Reggelente, ha megkívánom, iszok egy keto teát. A receptet munka után felteszem.)