Csütörtök

Egy hete rúgtam bele a kis lábujjammal egy szekrénybe. Mára már sokkal szebb, de még mindig leginkább mezítláb vagyok, mert a lábbelik fájdalmat okoznak. Az elalvás is nehéz még, sokáig tart, amire megtalálom azt a helyzetet a lábamnak, hogy nem fáj annyira. De ez apróság, ha lassan is, de javul, és el fog múlni.

Ma boltban voltam. A sparban, mert az nagyon közel van. Az áraktól folyamatosan dobáltam a hátasokat. Már az akciós termékek is szörnyen drágák, így tényleg csak pár dolgot vettem, a legszükségesebbeket. És az is fél vagyon volt. Sajnálgattam magam, amikor pakoltam be a szatyorba, aztán megláttam egy bácsit, aki egyetlen kenyeret vett, azt tette éppen a kis műanyag szatyorkájába. Megállapítottam, hogy én még szerencsés vagyok...

Sok minden történik mostanában. Túl sok. Egy részéről még nem írhatok, és van, amiről nem tudok.

(Ma túrógombóc készült. Recept itt.)

 

Bejelentkezés

Szép 😁

5. napja a lakásban, mezítláb, pihentetve-jegelve. Még mindig nem tudok lábbelit húzni, holnap szerintem menni fog.

Nincs nagy főzőcske, de azért evés igen.

Zajlik közben az élet, nagyon. Ahogy a kinti világban is azt látom, hogy pattognak róla le darabok, töredezik, az én világomban/családomban a helyzet ugyanez.

Baleset

Hogyan máshogy kezdődhetett volna a mai napom, mint a traumatológián... Hajnalban sikeresen belerúgtam egy szekrény sarkába a bal kis lábujjammal, a jobb lábszáramról csak lenyúzódott egy kis rész. Habár mosdóból visszafelé történt, majdnem bepisiltem a fájdalomtól. Azonnal megdagadt és bekékült, de hajnali 2 volt, hát megpróbáltam visszaaludni. Reggel aztán nem lett jobb a helyzet. (Itt most ugrok a sztoriban, volt sok szervezés több minden miatt.) Sikerült az ügyeletet elérni telefonon, ott kértem tanácsot, kell-e/kinek megmutatni a lábamat. M. elvitt a traumatológiára, 8 után már a röntgenben voltam. Az orvos 9-től rendelt, 10 előtt valamennyivel kerültem be. (Rengetegen (!) voltak.) Szerencsére nincs törés. Kaptam fájdalomcsillapítót, jegelni kell, pihentetni. Kb 1 hét múlva számíthatok jó állapotra. (A 3,-ról le és fel szép menet volt, M. egy lábujjközös papucsában, mert a saját lábbelim egyikébe sem tudtam megmaradni.)

Ebéd után aludtam egyet, majd ránéztem a lábamra: bedagadt az egész lábfejem. Ja, hát ugye jegelni kellene... Hát innentől jegelem. Volt, hogy duplán. 😁

Meglepő volt a kórházban, hogy simán beengedtek, kísérővel, hogy folyamatos volt az ellátás a röntgenen is, a szakrendelőben is, mindenki kedves volt, nyugodt, készséges, pedig tényleg lépni nem lehetett a folyosón, annyi volt a beteg. És igen: kegyetlenül sajog-lüktet-fáj a lábujjam, de el fog múlni, ez legyen a legnagyobb bajom az életben.

 

Manapság

Már nem tudom megint összerakni, mi volt a héten, mikor. Volt Frei kávé (a kedvenc Cannes-i fagylaltkávé), talán a héten.

A hírek nagy része a pedagógusok szapulásáról szól, hogy milyen űberfasza már, hogy például 15-én vége lett a tanévnek és így én már süttetem a hasamat a napon. Az átlagembernek tényleg halvány lövése sincs arról, mit csinál egy pedagógus, csak annyit tud a hírekből, a szomszédtól, a hentestől (...), hogy egy pedagógus év közben tart 2-3 órát, aztán hazamegy, egész nyáron otthon van és még fizetést is kap (...). Én már nem kezdem el magyarázni a bizonyítványomat, hanem újra, sokadszor is leírom: (apróbb feltételekkel) MINDENKINEK ott a lehetőség, hogy ezt a pályát válassza, érettségi és főiskola után élvezheti a tanítás és a pedagógus lét összes örömét és "kiváltságát". Komolyan: egyáltalán nem értem, hogy miért csökken a pedagógus szakokon a felvételizők (végzősök, pályán egyáltalán elindulók...) száma.

20-án, hétfőn munka, aztán délután délután évzáró. (Köszönöm a virágokat a gyerkőcöknek és szüleiknek!)

Jó ideje írtam már a beszámolókat (anyaiskolának, önkormányzatnak, tankerületnek), kedden sem volt másképp.

Kis időm volt a saját dolgaimat is pakolni, rendszerezni.

Készül a számítástechnika terem. Mondtam, hogy én tanítom jövőre a digitális kultúrát???

Enni sem árt. Kétszer volt sajtszószos tészta és sali az ebédem a héten.

Voltam A-nál is haladni.

Összejöttek a szakik a hétre, ma A-nál voltak a vizesek, mindent átnézettem, volt is mit javítani. Hozzánk a redőnyösök jönnek.

Ma megbeszélésünk volt a suliban a szociális segítővel. Pénteken a szederkényi értekezlet után még lesz egy esetmegbeszélésünk a mi sulinkban. Holnap pakolnom kell gőzerővel, hogy legalább rend legyen.

A világ káosza bennem is nyomot hagy. Konkrétan nincs holnap, nem lehet előre tervezni, boltba menni horror, mamikám kezd teljesen bekattanni, anyu végkimerültségben mami hónapok óta tartó 24 órás felügyelete miatt, keresztapám nagyon nincs jól, húgom lányát visszük az én professzoromhoz a Da Vincibe (mert 5 állami dokit fogyasztott el idén eredmény/segítség nélkül, a tünetei kísértetiesen az én endós tüneteimre hasonlítanak....), sokan még mindig úgy tesznek/élnek, mintha minden rendben lenne, de egyre többen kezdenek el kérdéseket feltenni, gondolkodni is. Még mindig nem tévézek, de már híreket is egyre ritkábban olvasok. Hányadék, ami a világban folyik. Már csak az az icipici szeletkéje is, amit mi, a pórnép érzékelünk, amit nekünk láttatni engednek.

És hogy pozitív felhanggal zárjam a bejegyzést: pozitív felhang. 😁

Napjaim

(Roppant röviden, egyáltalán nem mindenre kiterjedően:)

Sűrűek...

Eszek is, a héten gyorsan, egyszerűen.

Ha meglepnek, szuperfood is van: sült lazac kakukkfüves újburgonyával, uborkasalátával.

Hoztam előtte-utána képet is.

Utolsó sulihét volt, vagyis hétfőn és kedden még jöttek a gyerekek, szerdán tanítás nélküli munkanap volt (a gyerekek nem jöttek, csak a felnőttek dolgoztak). Ha nem létezne ilyen mértékű bürokrácia, az egész világ boldogabb lehetne. Én már jó ideje írom a beszámolókat. Egyet az anyaiskola igazgatójának, egyet az önkormányzatnak, egyet a tankerületnek. És ez a 3. három A/4-es lapnyi, pontokba szedett kidolgozandó listából áll, emellett rengeteg excel adattáblából. És ez csak egy szösszenet. Szabira június 27-től írtak ki, és kiadták az összeset a nyárra, azaz augusztusig, onnan nincs szabadság. Se kiírható, se kivehető. Mert hogy nekünk kiírják, egyetlen nappal sem rendelkezhetünk. Mindez tény, nem panasz. Ha "egész nyáron" szabin akarsz lenni, nosza, eszméletlen sok lehetőség van főiskolát, egyetemet végezni és tanítani. Sőt sok helyen már enélkül is alkalmaznak gyermekfelügyelőnek. Mert ugye Magyarországon minden rendben, száguldunk meg dübörgünk, előre.................. (Ezt csak úgy itt hagyom, tömegével tudnám hozni a hasonlókat...)

Ma volt I. temetése. A végén odamentem T-hez (a részvétnyilvánítás már megtörtént), egy szó sem jött ki a torkomon, csak öleltük egymást és sírtunk. Tudom, milyen szülőt elveszíteni, apu már 21 éve nem él.

Hihetetlen, mégis igaz...

Rengeteg ilyesmit láttam már a neten. Sokszor gondoltam: ezeket úgy találják ki. Most belefutottam. A-nak tettem fel pár dolgát egy adok-veszek csoportban, most jött az üzi.

Ezen már kacagni sem tudok...

 

Hétfő

Nehéz volt a hétvége. Sok most a lelki teher, emellett minden fizikai eltörpül.

Magas pulzussal, hányingerrel, gyomorgörccsel ébredtem. Igen: van miért "idegeskedni", de ezen dolgok nagy részére nem lehet semmilyen ráhatásom, nem tudom megváltoztatni a történéseket. És igyekszem nem túlrugózni, éppen az előbb említett miatt. Mégis jönnek a fizikai tünetek.

Már nem bosszankodom amiatt, hogy reggelente (is) biciklivel gyorsabban haladnék a főúton mint autóval, egyszerűen ez egy ilyen útszakasz. De tény: 10 km-re 20-25 percet érdemes számolni. Legalább van időm lélegezni és nyugtatni magam.

Így: lassan, picit oldva a gyomorgörcsöt, gondolataimba merülve értem a parkolóba. B. várt az iskola előtt. És hozott nekem valamit. Egy doboz friss bogyós gyümit. Hát az állam a járdáig leért, annyira meglepett és annyira örültem, nem is tudom, megköszöntem-e. De tény: sokat dobott a napom indulásán.

Majd megérkezett A. Még fel sem ocsúdtam az előző meglepetésből, amikor A. hozza a csomagot, pedagógus napra. Cukormentesen, hozzáadott cukor nélkül. Komolyan: alig tértem magamhoz a mai második meglepetéstől is. Ráadásul elfelejtettem elvinni a tízórai mogyimat, a meglepiben viszont volt egy csomaggal, így aztán ez is megoldódott.

Én nyertem az idei tanév utolsó napközijét ma 😆. Utána gyors bolt, azaz akcióvadászat. Múlt hétfőn sikerült egy tízesért egy hétre rengeteg élelmiszert, még gyümölcsöt, pur kenyeret is venni, ma nyolcezerért csupa akciós címkés finomságot és szőlőt is (jaj, imádom a szőlőt!) a kosárba tenni. Olyasmiket, amiket teljes áron már régóta ott kell hagyjak a bolt polcain...

Itthon ma csendes és hideg (inkább fagyos) a légkör, ha belegondolok, nem is olyan nagy gond ebben a nagy melegben 😆😇

Fincsi vacsorát rittyentettem a vett akciós és a kapott dolgokból.

(És jó ideje József Attila: Reménytelenül c. verse hangzik a fejemben.)

Heti szösszenetek

Szóban:

Most már tényleg semmit nem tudok...

2. óra van. Az egyetlen lyukas órám a héten. De csak ülök itt, pedig rengeteg a munka, lassan folynak a könnyeim a fáradtságtól, a kilátástalanságtól. Mert itt már reggel 9-ig annyi minden történt, hogy ihaj, és mind olyasmi, amit nem tudok hova tenni. Olyan "problémás" (nehéz sorsú -is-) gyerekek vannak, akikkel a három tanító összes emberi, szakmai eszköztárával sem lehet dűlőre jutni. A zajártalom durván károsító. És nem arról van szó, hogy év vége van, amikor már mindenki fáradt. Itt minden nap ilyen. A gyomrom összerándul, ha arra gondolok: ma a napközis is én vagyok... 

Anyu nincs jól. Mami sem. Keresztapám sem. 

Meghalt T. anyukája. A hír teljesen letaglózott. Csak ültem megsemmisülve és sírtam.

Folyamatosak a történések. Körülöttem is. Emberek nagy lehetőségeket kapnak, de nem élnek vele. Sokszor gondolatban a hajamat tépem, de nem szólok. Tanácsot csak akkor adok, ha kérik. Mert hiába gondolom azt, hogy ahogy én látom, úgy a jó, ez nem biztos. Befolyásolni pedig senkit nem szeretnék.

Ha kell, kérek én is segítséget. Van, hogy nem kapok. Persze, meg tudom oldani egyedül.

Úton autóval. Baleset. Éppen akkor viszik a kocsi alá került motorost a mentőhelikopterrel. Elsírom magam.

Vukot nézünk a gyerekekkel. Karakot megmarja a Simabőrű. Folynak a könnyeim.

Le kell zárni a gyerekeket. Mindenkinek megadom a "jobb" jegyet. (Hogy lehetne egy ötös skálába beszorítani az összes gyereket, amikor mindegyik egytől egyig más...)

Képben:

Hétfő

 

Sűrűek a napok. Nagyon. Mindegyik. Szombaton anyuéknál Hőgyészen, ott is sok tennivalóval. Vasárnap itthon házimunka, majd A-nál, újra itthon, Majd újra A-nál, este spontán mozi (M. vitt), Dr Strange. Amikor jöttünk ki a film után, megállapítottam, hogy ennyi vizuális, audio és mindenféle inger pörgése után, ha én például azt kérdezem a gyerekektől a suliban, hogy na mit csinál ez a tüneményes kiskutya a képen, akkor az roppant mód nem fog érdekelni egy prüntyőt sem pár másodperc után... (Mert a rendszer régóta elavult, a világ már régen megváltozott, de ugye a cél nem az, hogy kövessük a változást...) (Közben rájöttem, hogy nem vasárnap rohangáltam A-hoz, hanem tegnap. Tényleg annyi minden van, hogy én már nem tudom, mi a pálya...)

Jó volt azért a 3 napos hétvége. Mert habár alig ültem (=nem pihentem), de csak egyszer kellett időre mennem, és már ez nagy könnyebbség.

Ma már munka volt. Irtózatos zajban, szó szerint egész nap. (Na ez az, ami igazán fárasztó.) De nagyon gyorsan eltelt. Autóval hazatötymörgés után bolt, aztán még munka (elkezdtem írni a beszámolókat, ez sajnos elég összetett és hosszadalmas).

Ettem is. Reggelire tökmagkrémes kenyeret, paradicsomot (ez mennyei kaja), tízóraira (délben...) mogyorót. Ebéd nem volt, uzsiztam vajas pur kenyeret, vacsorára ettem az ebédet, tonhalfasírtot salátával.

Ez gyakorlatilag a bélflóra menü, amit tavaly kezdtem el enni, amikor szakorvos is kimondta az endometriózist. Ez az én sávomban nem sok kaja, de finom. És habár sokszor vagyok éhes, az "éhség"-től nem vagyok rosszul,  mint amikor full gluténosan-tejen étkezem, hanem sokkal jobban, "könnyedebben". A koffeinnel is így vagyok: ihatnám, néha szoktam is, de ha van választási lehetőségem, akkor egyértelműen a koffmentes változat a nyerő.

De ezek mind-mind olyan apróságok és szinte lényegtelen dolgok. A világunk örökre megváltozott, amit most látunk, az csak egy kezdet. Amúgy is minden csak látszat.

Ami tény: rendesen fáradt vagyok, úgyhogy alvás.

Reggeli

Ki korán kel, a reggelijét már félig kész dobozolás közben fogyaszthatja el.

Szerda

 

Sulikirándulás a Katica Tanyára.

Röviden: kicsiknek (ovisok, alsósok) akár egy teljes napos programnak is kiváló. A gyerkőcök fáradhatatlanul játszottak egész ottlétünk alatt, jó volt látni, hogy ma igazán gyerekek lehettek.

Ebéd is rendelhető, mi spagettit ettünk.

Szerintem ez volt a tanév legjobb napja.