2019. február 10., vasárnap

6. hét összefoglaló

1. hét összefoglaló itt
2. hét összefoglaló itt
3. hét összefoglaló itt
4. hét összefoglaló itt
5. hét összefoglaló itt




Hú, nem volt egyszerű a hét. Már nem is próbálom magam utolérni, képtelenség.

Irtó fáradt voltam egész héten. Hiába alszom egész sokat (és gyorsan elalszom, végigalszom az éjszakát, tehát itt minden rendben van), reggelente a mosott rongy hozzám képest Dior kreáció. És az érzés napközben sem múlik. Ha most azt mondanám erre: tavaszi fáradtság, mit mondok majd tavasszal??

Egyedül egyszer dobozoltam. Ki is tartott egy ideig. Amúgy ez volt az a hét, hogy ettem menüt, menzait is, kapottat is, mindent. Egyetlen dologra volt kapacitásom figyelni: nem nassoltam és nem zabáltam. Egy sütit (egy vaníliás koszorút) ettem szerdán délután (minden lelkifurdi nélkül).

Mozgásban a futi-gyaloglás maradt csütörtökig, abból se sok.

Pénteken sem ébredten fitten, sem fiatalosan. De azt már reggel eldöntöttem, hogy tornázni fogok. Mert a munka sosem lesz kevesebb (hajaj!), sosem lesz több időm (ugyanúgy 24 órám van egy napban, mint mindenkinek), közhely, de amit meg tudok változtatni, az a hozzáállásom. Munka után még dolgoztam itthon, aztán este tornáztam Pahlaval. Hogy ne járjak így :)


És este felskicceltem a következő egy hét étrendjét. Szombaton délelőtt be is vásároltam hozzá. Csak egy kis szatyorni cucc volt. Megint nem lesz ideális a kajálásom, de nem is törekszem a tökéletességre. A jó bőven elég.

ÉTEK
H
K
SZ
CS
P
SZ
V
R
szendvics, kávé
vajas kenyér
kávé
vajas 
kenyér
kávé
E
-
krumplileves
paradicsomos húsgombóc
(menü)
karfiolleves
bulgur, csirke
(suliban, menü)
zöldségleves
sült bacon, csokokrém
raguleves
krumplis tészta
(suliban, menü)
jogi
borsóleves
pörkölt
kis tészta
fánk
V
resztelt máj
(anyutól)
-
fél adag zabkása
sült hal, saláta
2 vajas kenyér
kávé
2 vajas kenyér
kávé
-
MOZGÁS
13km
6km
3km
4km
8km
9km
8km

Haladás 277 km.



Kezdés
66.7kg
1. hét végén 
65.3kg
2. hét végén
64.8kg
3. hét végén
64.8kg
4. hét végén (01. 27.)
64.7 kg
5. hét végén
64.4kg
6. hét végén
63.5kg


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha