2014. július 7., hétfő

Hétfő: utazás haza, ízek, imák, az Univerzum szeretete

Két hete szombaton Pécsett jártunk, a Zsolnay negyedben. A Planetáriumban.
 Jót nevettünk a "görbe tükrön".











Mókáztam a játszótéren.
Aztán még aznap délután hirtelen minden megváltozott.

A két osztrák munkahét után Mohácsra jöttem haza. Tele félelemmel, bizonytalansággal, kérdésekkel, kétségekkel, alig evésekkel, szinte nulla alvással. Iszonyatosan meleg volt a buszban. Ott sem sikerült aludnom. Telefonáltam sokat albérlet ügyben. Este hatra sikerült is egyeztetni egy időpontot. Kicsit ideges voltam. Nem nagyon, mert még ezt az érzést is teljesen elnyomta a fáradtság, a kimerültség. Habár reggel nem voltam éhes, megettem egy három tojásos-kolbászos-cheddaros rántottát. Az úton két főtt tojást, két falat házi kolbászt és egy marék mogyorót. Este pedig még egy marék mogyorót.

A kinti két hét alatt sok dolog történt. A blogon visszakövethető. Bár korántsem fedi teljesen mindazt, amit átéltem. Sok más mellett gőzerővel kerestem magamnak fedelet a fejem fölé, hogy legyen hova hazajönnöm, hogy legyen egy biztos és biztonságos hely valahol, hogy ne megint a kocsimban kellejen aludnom egy parkolóban. Mindenkit megkerestem, aki csak szerepelt a telefonkönyvemben, aki ismerősöm a Facebookon, de azokat is megkerestem, akiket csak látásból ismerek, vagy akinek lehetnek mohácsi ismerősei. Hátha valaki tud egy elfogadható albérletet. Csodák csodájára mindenki nagyon kedves volt és elkezdődött a "fél Mohács albit keres a Boszinak" című népi játék. Két hétig jöttek folyamatosan a biztatások, a telefonszámok, a "még nem találtam, de keresem tovább" üzenetek, csak kapkodtam a fejem, hogy mennyien mozdultak meg értem. De még a második hét végén sem tudtam semmi biztosat. Volt egy telefonszámom talonban, amit ma kellett hívnom. Még a buszról hívtam is, este hatra megbeszéltünk egy találkozót. Ötkor kiszálltam a buszból, hatkor a lakásnál voltam. Beszélgettünk, és KIADTÁK NEKEM! Azonnal megkaptam a kulcsokat is, lassanként becuccolhatok, szerdán letudjuk a papírozást, és csütörtöktől elkezdhetem az életemet a -ha jól számolom- tizenötödik lakhelyemen.

Addig is most egy ilyen csodás helyen lakom.





Direkt nem említek neveket, mindenkinek személy szerint megköszöntem a három napi szállás lehetőséget is, a segítséget a szuper albérlet megtalálásában is. Amíg élek, hálás leszek érte. Sőt talán utána is.

Kimondhatatlanul fáradt és kimerült vagyok. És kimondhatatlanul hálás. Az életnek, a sorsnak, amiért megkaptam ezt a hatalmas pofont. 

Mert rávilágított sok dologra, amit eddig nem jól csináltam, amit eddig nem jól vagy nem pontosan láttam.

Mert megmutatta, hogy igenis lehet túlélni.

Mert ennyi nagyon kedves, segítőkész emberrel ismertetett meg.

Mert rájöttem, hogy tényleg minden okkal történik.

Mert megmutatta, hogy a rossz történések "csak" tanítani akarnak, egyfajta leckék, amiket meg kell tanulni.

Mert tapasztalhatom, hogy az Univerzum jóságos és bőkezű. És amit eddig csak olvastam A Titok című könyvben: csak kérni kell, nagyon akarni, elképzelni, hogy az áhított dolog már az enyém, és megkapom.

Irtó carul nézek ki. Negyven év alatt még nem voltam ráncos, most már számolhatom a szarkalábakat. Ha eddig nem őszültem volna, most amúgy is nem két ősz hajszálam lenne. Embertelenül kimerült és fáradt vagyok, de mégis ma este egy hatalmas kő esett le a szívemről azzal, hogy sikerült szállást találnom. 

Sok, nagyon sok dolog vár rám fizikai és lelki síkon is a következő két hétben és utána is. De az első és legfontosabb feladatom most, hogy pihenjek, aludjak, regenerálódjak. Mindez szükséges ahhoz, hogy a többi terhet cipelni tudjam tovább, és hogy lassan lepakolgassam őket a vállamról, beépítve a szívembe, a lelkembe, a tapasztalataimba.

Tudom, hogy nehéz lesz, de TUDOM, hogy sikerülni fog!

R: 3 tojás, 10 szelet házi kolbász, marék cheddar sajt, kávé.
Du: 2 főtt tojás, 2 falat kolbász, marék mogyoró.
Este: nagy marék mogyoró.

Útra készen

 Jöttem...

 Megyek...

Köd előttem, köd mögöttem,
Isten tudja, honnan jöttem.
Szél hozott, szél visz el.
Minek kérdjem, mért visz el?

Sose néztem, merre jártam.
A felhőkkel kiabáltam.
Erdő jött, jaj be szép!
Megcibáltam üstökét.

Jött az erdő, nekivágtam.
A bozótban őzet láttam.
Kergettem, ottmaradt,
Cirógattam, elszaladt.

...


Isten tudja, honnan jöttem,
Köd előttem, köd mögöttem.
Szél hozott, szél visz el.
Bolond kérdi, mért visz el.



Belső csend: Spirituális dimenziókapu

Ilyen együttállás csak 9 évente egyszer adódik.



2014 július 7-e van. Ma nyílik a spirituális küldetésed dimenziókapuja. Ezen a napon a 7-es szám spirituális energiája háromszoros erővel érvényesül és az összegén keresztül 21-et eredményez, ami a Világ száma és a legmagasabb szintű spirituális energia. A mai napon egy különleges dimenziókapu nyílik meg számodra és a különleges hívást kezdesz érezni, a saját angyali éned hívását.
Ha számmisztikailag kiszámítod  a mai nap számát, akkor láthatod, hogy miért a mai napon van a 7:7:7 spirituális dimenziókapu megnyílása.

2014.  07.    07.

 2 + 5
     7    +  7   + 7  = 21

A 7-es szám a 2014-es év energiája, de a Július hónap energiája is egyben, ami a mai napon felerősödik és megsokszorozódik a nap energiájával.

Most kizárólag önmagadra kell figyelned

A mai napon különösen fontos, hogy önmagadra helyezd a hangsúlyt, hiszen ez a nap arról szól, hogy a spirituális hívást, ami a küldetésed betöltésére szólít fel ma többszörös erővel érezheted. Adj magadnak időt arra, hogy befelé fordulj és esetleg meditálj is egy kicsit, mert az egész hátralévő éved meghatározzák mai napi események.

A világ most a lábaid előtt hever

A 21-es szám, ami az egész napnak, de az egész előtt álló hétnek is a száma azt jelenti, hogy a világ most a lábaid előtt hever. Bármit is kívánsz, bármilyen eredményt akarsz is elérni most mindent megkapsz csak akarnod kell.
Szánj ma mindenképpen időt arra, hogy behunyt szemmel magad elé vetítsd az életet, amire a szíved mélyén a leginkább vágysz. Írd le, rajzold le, amit magad előtt láttál és erősítsd meg a belé vetett hitedet.

Semmi sem történik véletlenül, ezért legyél tisztában az aktuális energiákkal

Nagyon fontos, hogy minden nap tisztában legyél az aktuális energiákkal, hiszen csak abban az esetben tudsz összhangba kerüli azzal, ami éppen körül vesz téged. Minden más esetben csak szembe úszol az árral. Semmi, de semmi nem történik véletlenül körülötted. Abban a pillanatban, hogy ezt megérted azonnal egyenesbe kerül az életed.
Hogyan szolgálja az életem a lelki fejlődésemet, amikor annyi rossz történik velem?

Az életed összefüggéseinek ismerete nélkül nem csoda, ha már úgy érzed, hogy az élet talán nem is szeret téged. Sokszor inkább az az érzésed, hogy minden ami körülvesz téged összeesküdött azért, hogy téged akadályozzon.
Meglehet néha valóban akadályokba ütközöl, de sokszor ez csupán a te érdekedet szolgálja, hogy felhívja a figyelmedet arra, hogy letértél az élettervedben vállalt utadról és folyton a saját fejed után mész.
Az életed egy folyamatos fejlődési folyamat

Ennek a fejlődésnek a során fokozatosan tudatára ébredsz egyéni teremtő képességeidnek, aminek segítségével a saját örömödre alakíthatod az életed, annak érdekében, hogy a megszerzett tapasztalatokkal még inkább a MINDENSÉG örök tudását gazdagíthasd.
Az előtted álló új spirituális korszakban a kezedbe kapod az erőt, aminek segítségével magad irányíthatod az életed. Az erő megtalálása és felismerése, azonban komoly felkészülést igényel tőled, ezért meg kell ismerned az életed eseményeinek teljes láncolatát és egységes egészként kell látnod az egymással összefüggő eseményes sorozatát.
Életed meghatározott terv szerint zajlik

Nem csak egyéni emberként kell megértened, hogy az életed meghatározott terv szerint zajlik, hanem azzal a ténnyel is szembesülnöd kell, hogy az életed része a nagy kozmikus tervnek, amiben Te is fontos szerepet töltesz be a jelen pillanatban is, akármennyire is jelentéktelennek érzed most az életed.
Ennek a tervnek a megismerése számodra nem csak lehetőség, de felelősség is, hiszen csak az egyéni küldetésed betöltése által valósíthatod meg az élettervedet, ez pedig az életedre ható és folyton változó energiák megértése nélkül szinte lehetetlen.
Kizárólag az életterved megismerése adhat számodra magabiztosságot arra nézve, hogy az életed jó irányba halad. Minden döntésed, amit az életedben a született terveddel szemben hozol boldogtalanságot okoz. Minden amit az életterveddel összhangban teszel, megelégedettséget és sikert hoz számodra.
Meg kell tudnod, honnan jössz és merre tartasz

Vissza kell tekintened életed mögötted álló időszakára is, hogy lásd milyen fejlődési folyamaton mentél keresztül. Ebbe a fejlődési folyamatba kell elhelyezned az életed eseményeit, megértve azok mindenkori szükségszerűségét a felemelkedési folyamat során.
Egyetlen momentum sem volt hiábavaló az életedben, minden egyes mozzanatnak nélkülözhetetlen szerepe volt az életed alakulásában, akár jó, akár rossz élményként tekintesz rá jelen pillanatban. Ezek a történések és a belőlük leszűrt tapasztalatok tesznek azzá, aki vagy.
Semmit nem törölhetsz ki az életedből, és erre nincs is szükség! Minden ami veled idáig történt mostantól új megvilágításba kerül, és részévé válik a fejlődésednek, melynek ebben a pillanatban is aktív részese vagy. Amikor ezeket a mondatokat olvasod, útban vagy ahhoz a tudati megnyíláshoz, ami példa nélkül való az emberiség történetében, és a java még csak ezután következik majd. (Schilling Péter)

Úgy legyen.