A szüleim fiatalon. Már egyikük sincs velünk. Hiányoznak.
Középiskolás-barátnős.
Ovis-farsangos.
Hőgyész, Kälberstall, a volt szőlőskertünkben. Apu középen, fehérben anyu, a másik oldalon keresztanyum.
Be kell járnom az utat, a gyász útját is, ezt nem lehet kikerülni. Figyelnem kell rá, mikor mi nyílik ki előttem, és abba beleállni akkor is, ha fáj. Nem lehet, hogy csak fájjon, mert az nem vezet sehova. A céltalan szenvedés nem vezet sehova, de a szenvedés energiája átgyúrhatja a lelkemet valami jobbá.
Angela Murinai
