Reggel kint hóvihar, bent mocorgó:
(Teljes program itt.)
Nő a címben az eltelt napokat jelző szám. 😊
Esti mocorgó:
(Talán látszik a képen a szél: iszonyatosan hideg és viharos volt. Én pedig hálás voltam a kínai kabátomért, ami ugyan gagyi, vadász zöld, viszont maximálisan szélálló. Úgyhogy imádom.)
Sok minden jár a fejemben itt kint (is) a nap folyamán, de a stressz, az idegi leterheltség azt eredményezi, hogy estére annyira tele van a fejem, hogy gyakorlatilag üres. Azaz mindent elfelejtek, amit szívesen leírtam volna... Majdnem mindent. 😉
Van az a bizonyos "elvárás" dolog. Hogy magunkkal és másokkal szemben is gyakran tele vagyunk elvárásokkal, kisebbekkel-nagyobbakkal, kimondottal, kimondatlannal. Nem ragozom túl: régóta tudom, hogy ez nem mindig jó. És azt határozottan állíthatom: egy demens beteg mellett maximálisan meg lehet tanulni elengedni az elvárásokat. Itt nem lehet tervezni, nem gondolhatok arra, hogy mi lesz holnap, mi lesz este, mi lesz a következő percben, mert ez száz százalékban kiszámíthatatlan. Az egyik percben észlelt nyugodtság a következő percben átcsaphat őrjöngéssé, az "Éhes vagy már?" kérdésre adott nemleges válaszból két perc múlva felháborodottság lesz "Ma nem eszünk?!", és ez igaz a még ennél is apróbb dolgokra is. Itt nincs olyan, hogy érvényesíteni tudná az ember az akaratát, a fontos dolgoknál (pl. gyógyszerbevétel, pelenka felhúzás...) kénytelen vagyok határozott és következetes lenni (aminek minden esetben hatalmas hiszti a vége, sokszor órákig tartó, máskor rövidebb, ha épp hamar elfelejti a beteg a történteket). A demensek aztán ezer százalékban a jelenben élnek, a baj csak azzal van, hogy ez az ő saját, külön bejáratú, a fejükben létező jelen, aminek leginkább semmi köze az "igazi valósághoz". Mit tesz az ember, hogy ne bolonduljon meg? Elengedi az elvárásokat. Egyszerűen elfogadom, ami jön, legyen az bármi. Igyekszem épségben tartani A-t, a többi meg alakul.
(Az előbbi bekezdést megfogalmazhatom úgy is, hogy mindaközben a hajamat tépkedem szálanként, a fejemet vagdosom a falba, belül ordítok, hogy kiadjam a feszültséget, mert egy demens saját valóságát pár óráig kibírható elfogadni, de 6. napja egyfolytában képtelenség.)
Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha
