2016. március 23., szerda

Szerda: no nasi, a nő kétszer


Étel

Mozgás

R: 3 vajas-sós-paprikás kenyér, keto kávé

-

E: tonhal saláta

 

V: pár szelet kolbász, 2 szelet sajt, 1 vajas-sós kenyér

 




Délután kezdődött, hogy éhes lettem. A vacsora után már nem voltam az, de úgy ettem volna. Kekszet. Vagy rágcsát. Vagy sütit. Valami édeset. De ez vagy a telihold, vagy a közelgő mensi, úgyhogy lebeszéltem magam a szekrény- és hűtőajtó nyitogatásról...


Eddig sem kevés tapasztalatom volt a munkakeresés terén, most még bővül. És nem mindig fakadok mosolyra. Amúgy meg nagyon szeretek nevetni, mosolyogni. És képes vagyok a saját hüle vicceimen hatalmasakat kacagni.

Délelőtt fogászat, kontroll, minden rendben.

A tegnapi -mohácsias szóhasználattal élve- futosgálás után mosolyogva aludtam el. És úgy is ébredtem, ez tartott addig, amíg meg nem mozdultam, ekkor ugyanis én voltam a megtestesült sajgás. Aztán egyetlen, határozott mozdulattal, egyetlen, hatalmas nyögés közben ülő helyzetbe hoztam magam, és ekkor hangosan felnevettem, hiszen megcsináltam! Lefutottam! 21 km! Egész nap nehéz és sokszor fájdalmas volt a mozgás, de az öröm kárpótolt. Fantasztikus érzés.

"Takarékon" voltam, semmi edzés, még séta sem, de folytattam a lakás takarítását. Este a fürdőszoba volt soron. Szanálás, elpakolás, egyebek. Kihegyeztem a szemceruzámat is. És akkor már ki is próbáltam. Szemceruza, szempillaspirál, egy maradék, kb 1 centis ajakkontúr ceruza: ez a sminkkészletem. Általában még ezeket sem használom, egyrészt lustaságból, másrészt azért, mert nem értek a sminkeléshez, és mert leginkább "belenyúlok", elkenem, elmaszatolom. Mindig nagyon szerettem volna, ha egyszer profi kisminkelne és profi fotós készítene rólam pár felvételt, mert kíváncsi vagyok, mit lehet kihozni belőlem. Ez még várat magára, de este kihúztam az egyik szemem felül, mögpingáltam a szemöldökömet és az ajakkontúr ceruzával befestettem a számat. Aztán a Retricaval lefotóztam magam. Ilyen volt, ilyen lett:


A nő kétszer (egyik fele természetes, a másik festett):


Az egész megvolt képekkel együtt öt perc alatt, jó volt kicsit olyat csinálni, amit amúgy ritkán szoktam.


Hívtak a fiúk az Irish-be, de ma nincs erőm hozzá. Majd legközelebb.

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha


Ketogén étrend: néhány étel szénhidráttartalma


A ketogén étrendben a szénhidrátbevitelt leginkább zöldségekből fedezzük. Minél zöldebb, annál jobb. Itt van képekben néhány étel (megközelítő) szénhidráttartalma (100g-ra).





Megjegyzés: szerintem az idényjellegre sem árt figyelni és azt enni, ami éppen megterem, télen a fagyasztott, befőzött dolgokat.



Ketogén étrend: Hogyan kezdjem? itt

Ketogén étrend: amit ne egyél itt

Ketózis itt
Ketogén étrend: alapok itt
Segítség a Keto kalkulátor használatához itt
Ketogén étrend: alapanyagok itt
Keto kalkulátor itt
Keto: ajánlott és nem ajánlott édesítőszerek itt


Keto motiváció:

LCHF: Susan itt

LCHF: Kat itt

LCHF: Amanda itt

LCHF: Fatima itt


LCHF: Frida itt



LCHF: Lindha itt


LCHF: Lisa itt

LCHF: Christine Cronau itt



LCHF story: Maria Emmerich itt
LCHF sztori: Rheanna itt




Derek sztorija itt

Telaine története itt

Tony története itt

LCHF story: Zuzka itt

Egy házaspár története itt
Csak a cukor elhagyásával mennyi változás! itt

Egy idősebb házaspár története itt



Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

HIIT Cardio: 10 minutes (videó)



Komplett mini edzés otthonra (videó) itt
Futás edzésterv kezdőknek itt
5-Minute Sexy Leg Workout Without Lunges | Class FitSugar (videó) itt
Gyakorlatok belső combra (videó) itt
Teljes test (edzéskártya) itt
Súlyzós edzés (A nap, B nap, Sasa) itt
Edzéskártyák (Popsugar) itt
Péntek Enikő Light kardio (videó) itt
Plank (edzéskártya) itt
Edzéstipp otthonra: No Burpee HIIT Cardio and Abs Workout -- Fat Burning Bodyweight Cardio workout itt
Comb és popsi edzés otthon (videó) itt
Edzés (ketogén étrend mellett, kettlebell) itt
Freeletics Cardio & Strength 3. hét itt
Edzéstipp otthonra: 30 napos program (eszközigény nélkül) itt
Otthoni súlyzós edzésterv kártyák 1. hét itt
Otthoni súlyzós edzésterv kártyák 2. hét itt
Edzéstipp otthonra (Otthoni súlyzós 2. hét/4. nap felturbózva) itt
Edzéstipp otthonra / bemelegítés / interval ittEdzéstipp otthonra / bemelegítés / interval itt
Otthoni láb edzés itt
Edzéstipp otthonra: Resistance band workout: Samantha Clayton (videó) itt
Saját gyakorlatsorok itt
Intense Cardio Sculpt With Dumbbells 32 min itt (videó)
Villámedzések (10, 20, 30 perc) itt
Péntek Enikő Időzóna edzések + étrend itt
1000 Calorie Workout Video - Strength, HIIT Cardio and Abs Workout videó itt
Jump Rope Cardio HiiT videó itt
Ten-Minute Jump Rope HIIT (videó) itt
Jump Rope and CORE HiiT workout (videó) itt
Jump Rope Workout Routine - Intense Home Cardio & Toning Exercises (videó) itt
Fat burning jump rope workout itt (videó)
10-Minute Jump Rope Workout itt (videó)
50 Jump Rope Exercises to Build a Better Body itt (videó)
Jump Rope Workout for Intermediates (Zuzka) itt (videó)
Jump Rope Circuit Workout (Zuzka) itt (videó)
Gyakorlatsorok teljes testre itt
Edzéstipp otthonra: mozogj az ünnepek alatt is! Shaun T. röpke videoi itt
Kezdő és középhaladó köredzés itt
Gyakorlatok "integetőháj" ellen itt
Néhány saját testsúlyos gyakorlat izomcsoportonként itt
Otthoni láb edzés itt
Otthoni tricepsz edzés itt
Total Body Workout 3 (teljes test) itt
Kar videók itt
Low Impact Lower Body Workout itt
30 Min Total Body Intermediate Interval Workout with Dumbbells itt
Kar (video) itt
Láb itt
Mell edzés otthon (női) itt
4 napos heti terv itt
Lean legs workout itt
Láb+törzs itt
Kerek popsi 20 napos kihívás itt
Pilates yoga bland video itt
Péntek Enikő Core zóna kombó ittStop and drop itt
2 minute abs itt
Navy seal workout itt
Star treck workout itt
Comb- és fenékformálás otthon itt
Functional Training (video) itt
Cardio interval workout (video) itt
Jump Rope Circuit Workout (ugrókötél) itt
Military Boot Camp itt
30 Minute Full Body Workout (30 perc teljes test) itt
Arms-Legs Circuit itt
Edzéstipp otthonra 33: Melissa Bender 30 Day Challenge (30 napos program videokkal) itt
Edzéstipp otthonra 32: Taralynn McNitt ajánlásásval itt
Edzéstipp otthonra 31 (+30 tipp) itt
Edzéstippek otthonra (26) gyűjtemény itt
Nagy túlsúlyhoz itt
Core challenge itt
Nike itt
a nincs időd itt
Shaun T-től itt

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Motiváció és bölcs


Szerintem ez az élet sok területére igaz.

Csak egy tegnapi példa a saját életemből:

2011-ben merült fel először a gondolat bennem, hogy le kéne futni a maratoni távot. Akkor még volt túlsúlyom, ment a harc az élet-mód-váltásban, de elkezdtem egy edzésterv alapján a felkészülést. Aztán estem egy reggeli edzés alatt egy akkorát, hogy vagy két évig nem mertem futni. 2016 van. Futogattam idén (is), mert szeretem, mert szeretek kint lenni, mert csodás kikapcsolódás. Év elején suhant át a gondolat újra a fejemen: talán idén, mondjuk félmaraton. De képes lennék rá? De nem tudom, hol rendezik. Oda kéne utazni. Hú, a nevezési díj. Nincs is normális futószerkóm. Lehet, hogy nem is bírnám... Aztán tegnap délután egyetlen pillanat alatt elhatároztam: akkor most. Itt. Lefutom. És megcsináltam: versenypálya nélkül, nevezési díj, célszalag, előkészületek, normális futószerkó nélkül. A célra fókuszáltam, nem a "problémákra", és adódott is a pofon egyszerű megoldás.

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha