2026. szeptember 30., szerda

Szerda: hosszúúú

Nehezen keltem, de aztán felturbóztam magam. :)

B-on 3 óra (mivel összevont, szorozd meg 2-vel), volt sok jó élményem, sok gyerkőcnek csillogott a szeme, a kicsikkel tanultunk új játékot (haha, azt hiszik, hogy játék, közben kőkemény szótanulás), a nagyokkal eljátszottuk A három kimalac mesét németül, tanultunk új dalt (...).

Aztán robogás át Sz-be (robogás! 30-cal egy traktor után). Ott egy elsős német (az egész csapattal, ketten A-val, de főleg ő vitte a prímet, amit köszönök is, a köhögésem sokszor rám tört, nagyon kellemetlen...). ". osztályos német, a saját csapatommal. Hát ezek a gyerekek hihetetlenül ügyesek. És a jó fele kis banda csillogószemű is, azaz lelkesek, tanulni akarnak, olyan cukik! Olyan lelkesek, hogy ma még óra után is páran maradtak (így én is), mert ők is akartak olvasni.

Aztán 2 lyukas óra, ami nem elég arra, hogy egyek is, készüljek is, Krétát is írjak. Úgyhogy ettem, mivel hóvégi zárás van, a Krétát is megírtam, és sikerült egy (1) holnapi sz-i órára készülnöm. 8. órában (14.40-től 15.20-ig (!!!!!!!)) a kis 3. osztállyal népismeret. Azért megcsináltuk. :)

Fél 5 körül értem haza, rögtön főzés, mosogatógép bepakolás, zöldbab fagyasztás (M. hozta a piacról, mmm!). Dobozolás holnapra.


Reggeli: szendvics. (Mindig félbevágom, így könnyebb az alig néhány fogammal megennem.)

Tízórai: alma, mag.

Ebéd: krumplileves (csupa házi, friss, piaci dologból), zöldbabfőzelék (szintén piacról), tükörtojás (házi tojiból, kolléganőmtől).

Ma vacsira 1 cső főtt kukoricát ettem (mert azt is hozott M., vegyszermenteset, isteni!).

Este fél 8-kor ültem le. Pont akkor pottyant be egy anyuka üzenete: Mikor felelnek x-ék az y témából. Bocs, ledolgoztam a 8 órámat, nem nyitom meg az üzit. Rá fél órára, azaz este 8-kor ugyanettől az anyukától a következő üzenet: "?" Hát elnézést kívánok, holnap reggel, a munkaidőm kezdetén majd válaszolok neki. (Ráadásul a házit mindig megbeszéljük, bejelöljük, felírom a táblára, beírom a napközis füzetbe, aztán beírom a Krétába, a napközis tanító elmondja nekik, amikor elkezdik a házit, bocsesz, ha valaki ezután sem tudja, hát tényleg sorry. (Ha én vagyok a bunkó tanító néni, szóljatok.)

Ja, és készülnöm kellene még holnapra. Közben este fél 9 lett. Szerintetek?

 

2026. szeptember 29., kedd

Kedd : egyensúly

Tegnap készítettem elő az egyik sz-i német órát. Sok munka, de megérte.


Mozgás, szocializáció (figyelj a másikra, kérhetsz segítséget...), finommotorika (tépés), ragasztás, olvasás, szövegértés, színek gyakorlása, szógyakorlás, másolás gyakorlása egy feladatban.


Öt mondat 5 színnel 5 különböző helyen, le kellett tépni egyet, megkeresni a feladatlapon, melyik kép jelentése, odaragasztani, a mondat alapján a képet kiegészíteni, lemásolni.


Nagyon élvezték, és én is, hogy élvezik.

(Ezzel a csapattal tavaly kegyetlenül nehéz volt, idén szabályalkotással kezdtünk és betartjuk, emellett az osztályfőnökük is betartatja a szabályokat, így idén egyszerűen szeretek velük dolgozni és lehet is.)

Volt ma 3 nagyon kemény órám, gyerekek, helyzetek, akikkel/amikkel egyszerűen nem tudok mit kezdeni, ahol elfogy a 30 évem tapasztalata, és hiába tudjuk így is megcsinálni, amit meg kell, kudarcnak élem meg. De fejlődés: már nem elemzem ezt agyon, így volt, holnap megpróbálom másként/jobban.

Eszméletlen nagy élmény, hogy B-on a gyerekek imádják a Hans, bleib ta... dalt, ami a könyvemből való, mami énekelte fel nekem anno, és a gyerekekkel tanuljuk. Ülök a tanáriban (írom a Krétát...), és hallom, hogy két kis harmadikas a folyosón énekli, svábul. Mamikám egészen biztosan tapsikol ilyenkor örömében a Holdon túl. Nekem pedig -ahogy a húgom mondaná- a szívem megtelik szeretettel.

Munka 2-ig, majd gyorsan haza, egy időpont egyeztetés volt valami miatt (amiről remélem, hogy soha nem kell írnom majd).

A suliban is pörögtem ezerrel, amint hazaértem és megvolt az időpont-egyeztetés, már álltam is neki a házimunkának, főztem, dobozoltam...


... elkészítettem a vacsorámat is (tonhal saláta).


Az orrom még folyik, a köhögés rohamokban jön (és elég kínzó), ma reggel megint mellkasi szorítás volt, de már nem dőlök be neki: lélegeztem, figyeltem magam: attól volt, hogy rástresszeltem a mai munkanapra. De aztán beszélgettem magammal, és meg is szűnt.

Még mindig túlságosan koncentrálok a munkára, érzem, hogy szippant a mókuskerék befelé, de nem szabad hagynom. Az élet nem a munka(hely), szép idő van, holnap ki kell használnom.

Dobozolás


Munka után főzés, dobozolás a holnapi munkanapra.

Reggeli: szendvics.

Tízórai: alma, magok.

Ebéd: tortellini, sajtszósz, saláta.

Hétfő

Ahogy megélem a munkás-mókuskerekes mindennapokat, az egy vicc... Mert megcsinálom. Mosolygok. Mindig, minden változk. Nem tudok előre tervezni. De ott vagyok, csinálom. Sír-vígasztalom. Bepisil-intézem. Szomorú-mosolyt csalok az arcára. Dühkitörés-nem csillapodó-csakazértis-még mindig-és tovább-és nincs vége-próbálkozom, de elfogytam... Stop.... 

2026. szeptember 27., vasárnap

Vasárnap

Hű, roppant élménydús hétvége volt, de minden pillanata töltött, amire óriási szükség van manapság.

Szombaton a húgoméknál voltam családi ebéden. 

Ma sokáig aludtam, aztán főztem és dobozoltam.

Közben végzett a mosógép és a mosogatógép is, intéztem. Pont dél lett, így ebédeltem.

Aztán dönthettem: fáradt vagyok, azaz lefekszem aludni kicsit, vagy kimegyek a természetbe. Annyira csodás idő volt, hogy a séta mellett döntöttem, elmentem Szabarba kicsit az erdőbe.

A kocsiba bekészítettem indulás előtt némi takarító-eszközt, a túra után ott, a parkolóban kitisztítottam a kocsit belül és lemostam az üveg-felületeket. Nagggyon ráfért.

Hazafelé gyors bolt. (A DM-ben pozitív értelemben meglepődtem, milyen sok olyan termék lett, ami nagyon nagy mértékben természetes összetevőket tartalmaz. Mondjuk az ára csillagászati, de legalább aki megteheti, már használhat nem csak műanyag/mérgező szereket is.)

Itthon még egy kis házimunka, blogbejegyzések. És a hajamat is megmostam végre. (Lassan nem merem megmosni, annyira hullik és teljesen olyan, mint anyué volt a menopauzája után. Félelmetes, hogy egyes részleteiben mennyire hasonlít a testem működése anyuéra...)

Még ma is köhögtem és fújtam az orrom rendesen, de ez már nem az a nagyon "beteg" dolog, mint múlt héten és múlt hétvégén volt.)

Holnaptól munka. Egyelőre nagyon nem tudok ráhangolódni, ma még ma van, most még most. :)

Mini túra: Székelyszabar


Csodás idő. Végeztem délre a nagyn muszáj-házimunkával. El is fáradtam. De annyira "ajándék-idő" volt, hogy nem haboztam: nem lehetek bent, ha kint vár a levegő, a színek, a természet! Felkerekedtem és elautóztam (max 10 perc) a szabari erdőbe.




Mentem, mentem és észrevettem: rohanok. Mint sajnos általában mindig...


Már lihegtem. Megálltam, és csak álltam. Aztán megölelgettem egy fát, ami szépen le is vitte normál tartományba a pulzusomat. Innentől lassítottam, csak lépkedtem, nézelődtem, fotóztam. Szinte részegítő, szédítő volt a friss levegő és a csend.















Nagyon sok szépséget láttam.




















Imádok kint lenni, nagyon-nagyon szeretem az erdő csendjét, színeit.


Hálásan köszönöm a mai sétát!








 

Dobozolás 😊

Vasárnap van. Reggel 9-ig aludtam. (Tegnap a húgoméknál jártam busszal Budapesten, enyhén szólva megviselt az utazás.) Elindítottam egy mosást, aztán, mivel, ha enni szeretnénk, főzni kell, neki is ugrottam. Átnéztem mindent, és ez egy "maradékmentő" menü lett, a levesbe pl. minden zöldség belekerült, ami még használható volt.


Dobozoltam 2 napra belőle.

Reggeli: 1x fahéjas, 1x vaníliás-körtés zabkása.

Tízórai: körte, magok.

Ebéd: zöldség krémleves, krumplis tészta, savanyú uborka.

A vacsora nagy valószínűséggel tonhal saláta lesz. Ezer éve ettem utoljára, és kicsit kompenzálja a szénhidrát-túlsúlyos napot.

(A holnapi munkába cipelendő azért van üveg tálakban, mert holnap Sz-ben ér az ebédidő, ott a tanáriban tudunk enni, mikróban, az edényben melegítve az ételt. Kedden viszont B-on lesz az ebéd, ott a műanyagból ki tudom öbteni tányérba és abban melegíteni.)

2026. szeptember 26., szombat

Szombat: családi ebéd

Jelenleg a buszon ülök Szekszárdon.


Reggel a 6.35-össel (M-val) indultam Budapestre.


Családi ebéd volt húgommal,


Kesu cicával, P-val, L-val, M-nal és R-val.


Anyu is eljött 😇


Szép környezet és teríték...


... finom ételek...


... jó társaság, sok beszélgetés és nevetés.

A 17.05-össel indultam haza.


Érkezés Mohácsra 20.10-re várható.