2020. augusztus 31., hétfő

Augusztus utolsó napja

2014-ben Ausztriában, munkával telt.


2015-ben osztrák munkából utaztam éppen haza augusztus 31-én.

2016-ban az egyik kedvenc strandomon voltam éppen ezen a napon.


2017-ben munka Nagypallon.


2018-ban munka Babarcon.


2019-ben szintén munka, szintén Babarcon augusztus utolsó munkanapján. (Pontosabban továbbképzés Olaszon, aztán folytatás Babarcon.)


Idén munka Babarcon. (Vagyis munkavédelmi oktatás a suliban, értekezlet Szajkon, majd folytatás Babarcon.)


Mindenben más idén ez a nap. Mindenben más, mint eddig bármelyik, évnyitót megelőző utolsó munkanap. Most is van bennem egy kis egészséges izgalom az évkezdés miatt, csak a lelkesedés csökkent nagyon. Tudom, mit kell csinálnom, tudom, mi a feladatom, de nem tudok még egy hétre sem előre készülni (csak egy napra), hiszen manapság szinte percről percre változnak az információk, az utasítások. És előre látható, hogy újra visszatér a március... (Ez magánvélemény, nem hivatalos infó.) Az izgalom mellett inkább a nyugalom tölti ki a belső teremet. A "lesz, ahogy lesz", a "ma még ma van" - érzés. Ha nagyon megerőltetném magam, meg tudnám fogalmazni pontosabban is, de most nem szánok erre energiát. Tartalékolom holnapra, hogy tudjak minden egyes gyerkőcre figyelni, amikor mesélnek. Mert fognak. És imádom, amikor csacsognak.

2020/35. heti összefoglaló

A hét úgy indult, hogy volt még a múlt hetei dobozoltból étel. Hiszen hétfőn kezdődött a munka. Vagyis folytatódott, mert nyáron, szabi alatt is volt ez-az, pl. megírtam a tankerületi éves beszámolót és elkezdtem a helyi tantervet. A suliban találkoztam a gyerekekkel, a kis elsősökkel is. És rengeteg szempontból felkötöttem a gatyámat. A munkámról nem nagyon fogok írni, mert veszélyes üzem, a véleményem pedig a big brother szemében vérlázító, én pedig nem leszek Bruce Willis, aki ebben a mostani katasztrófafilmben megmenti a világot, mert féltem a sz@ros kis seggemet...

Dobozoltam megint.


Alakul a molekula.


A héten 46 éves lettem. Tervezek egy bejegyzést a szülinapról, aztán majd meglátjuk... Mindenesetre nem barátom a tükör, sem a fotoapparat, vékonyabbnak mutat, mint amilyen vagyok és pont olyan öregnek, mint vagyok...


A napján egy kis buli a fiúkkal.


Aztán ez a kipontpontozottul hőséges hétvége.......................

Szombaton Hőgyész. Előtte hajnalban dobozolás.



Heti haladás: 33km, idei eddigi összes: 1406km. 




2020/1. heti összefoglaló itt
2020/2. heti összefoglaló itt
2020/3. heti összefoglaló itt
2020/4. heti összefoglaló itt
2020/5. heti összefoglaló itt
2020/6. heti összefoglaló itt
2020/7. heti összefoglaló itt
2020/8. heti összefoglaló itt
2020/9. heti összefoglaló itt
2020/10. heti összefoglaló itt
2020/11. heti összefoglaló itt
2020/12. heti összefoglaló itt
2020/13. heti összefoglaló itt
2020/14. heti összefoglaló itt
2020/15. heti összefoglaló itt
2020/16. heti összefoglaló itt
2020/17. heti összefoglaló itt
2020/18. heti összefoglaló itt
2020/19. heti összefoglaló itt
2020/20. heti összefoglaló itt
2020/21. heti összefoglaló itt
2020/23. heti összefoglaló itt
2020/24. heti összefoglaló itt
2020/25. heti összefoglaló itt
2020/26. heti összefoglaló itt
2020/27. heti összefoglaló itt
2020/28. heti összefoglaló itt
2020/29. heti összefoglaló itt
2020/30. heti összefoglaló itt
2020/31. heti összefoglaló itt
2020/32. heti összefoglaló itt
2020/33. heti összefoglaló itt
2020/34. heti összefoglaló itt

Dobozok dobozoláshoz itt

A döntés itt
Eredmény 3 hónap dobozolás után itt
100 nap dobozolás itt
Eredmény 4 hónap dobozolás után itt
Eredmény 5 hónap dobozolás után itt
Eredmény 6 hónap dobozolás után itt
Eredmény 8 hónap dobozolás után itt
Eredmény 10 hónap dobozolás után itt
11 és fél hónap dobozolás után itt
Egy év dobozolás itt

Dobozolások (gyűjtemény- eddigiek, 2020 előtt) itt
Dobozolások gyűjtemény (2020) itt


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2020. augusztus 30., vasárnap

Dobozolás 4 napra



Na nem bonyolítottam.

R: zabkása
E: sajtszószos tészta, saláta
V: bundás kenyér, paprika

(Három adag van a képen, a negyedik volt a tegnapi étkem.)

................................

A döntés itt

Eredmény 3 hónap dobozolás után itt
100 nap dobozolás itt
Eredmény 4 hónap dobozolás után itt
Eredmény 5 hónap dobozolás után itt
Eredmény 6 hónap dobozolás után itt
Eredmény 8 hónap dobozolás után itt
Eredmény 10 hónap dobozolás után itt
11.5 hónap dobozolás itt
Egy év dobozolás itt

Dobozolások (gyűjtemény- eddigiek, 2020 előtt) itt
Dobozolások gyűjtemény (2020) itt


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2020. augusztus 28., péntek

Smoothie

A szülinapi ajándék smoothie makerrel ripsz-ropsz kész.

Bébi spenót, mandulatej, víz, vaníliás kollagén (van. aroma is mehet), alma, körte, barack, banán, áfonya.


Mixel...


... és kész. :)

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2020. augusztus 26., szerda

Dobozolás 2 napra


Saját tervezésű menü. A vacsit 2 napra készítettem.


R: tojás, paprika, mogyoróvajas kenyér, vajas kenyér, szalámi, sajt, kapucsínó

E: smoothie (alma, körte, banán, barack, bébi spenót, áfonya, vaníliás kollagén, mandulatej)

U: zabizé, ami "tejbegríznek" készült, aztán ilyen izé lett belőle (zabliszt, víz, fehérjepor)

V: sült krumpli, sült lazac, brokkoli, saláta

................................

A döntés itt

Eredmény 3 hónap dobozolás után itt
100 nap dobozolás itt
Eredmény 4 hónap dobozolás után itt
Eredmény 5 hónap dobozolás után itt
Eredmény 6 hónap dobozolás után itt
Eredmény 8 hónap dobozolás után itt
Eredmény 10 hónap dobozolás után itt
11.5 hónap dobozolás itt
Egy év dobozolás itt

Dobozolások (gyűjtemény- eddigiek, 2020 előtt) itt
Dobozolások gyűjtemény (2020) itt


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2020. augusztus 25., kedd

Céklasaláta


(Saját makróimra számolva.)
Cékla, répa, alma, feta sajt, madársaláta, balzsamecet, olívaolaj, só, bors, pár szelet paradicsom és egy kis lé a paradicsomsalátából, amit anyutól kaptam.

Harmadik napja ez a vacsorám, de lehetne még három napig, annyira finom. :)


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2020. augusztus 23., vasárnap

2020/34. heti összefoglaló

Hét elejéig maradt nálam P., a húgom lánya. Nagyon jó volt. Nagyon szeretem, ha itt van, okos, értelmes kis-nagylány (14), nagyon szeret beszélgetni, sétálni, rengeteg dologban félelmetesen hasonlítunk egymásra. 



Hiányzott már aznap, amikor hazament. De hálás vagyok ezért a (már másodszor) néhány együtt töltött napért. 

Dobozoltam két napra.


20-án este egy repülni még nem tudó galamb pottyant az erkélyemre.



Másnap reggel is ott volt. Nagy nehezen felevickélt a könyöklőre, onnan a teraszra belógó fűzfán kapaszkodott meg. Majd egyre lejjebb merészkedett, és valószínűleg le is ért. Próbáltam állatvédőkkel felvenni a kapcsolatot, hatból két helyen álltak velem szóba. Persze, ez "csak egy galamb"... Nem tudtam volna magam felnevelni, valószínű, hogy elpusztul. :(

Megint dobozoltam, most 3 napra. (Oké, háttérinfók: miközben ezt a bejegyzést írom, a szomszédaim folyamatosan (!) ordítanak (!). Nem hangosan beszélnek, hanem ordítanak. A szörnyű az egészben az, hogy ez nem kirívó eset. Itt csönd és nyugalom csak akkor van, ha nincsenek itthon. Anya és 3 kamaszkorú gyerek. Albánul szól a nóta jó ebédhez, reggelihez, vacsorához, állandóan... Több lakó szólt már nekik, a főbérlőjükkel is beszéltek, de pár nap nyugság után kezdik elölről... A napi fejzsongásom egy része csekkolva...)


Vasárnap anyunál. Jól van szerencsére, a műtét és a sugárterápia mellékhatásait leszámítva... Idén nincs kert. Ezt a paprikát még én palántáztam el neki tavasszal a virágos kertbe (mert ott közel van meglocsolni) három társával együtt, mindannyian csodaszépek.


Ahogy az éppen virágzó kaktuszok is.





És ennyi volt a nyárra beleszólás nélkül kiadott szabadság. Holnaptól munka.


Heti haladás: 44km, idei eddigi összes: 1373km. 


2020/1. heti összefoglaló itt
2020/2. heti összefoglaló itt
2020/3. heti összefoglaló itt
2020/4. heti összefoglaló itt
2020/5. heti összefoglaló itt
2020/6. heti összefoglaló itt
2020/7. heti összefoglaló itt
2020/8. heti összefoglaló itt
2020/9. heti összefoglaló itt
2020/10. heti összefoglaló itt
2020/11. heti összefoglaló itt
2020/12. heti összefoglaló itt
2020/13. heti összefoglaló itt
2020/14. heti összefoglaló itt
2020/15. heti összefoglaló itt
2020/16. heti összefoglaló itt
2020/17. heti összefoglaló itt
2020/18. heti összefoglaló itt
2020/19. heti összefoglaló itt
2020/20. heti összefoglaló itt
2020/21. heti összefoglaló itt
2020/23. heti összefoglaló itt
2020/24. heti összefoglaló itt
2020/25. heti összefoglaló itt
2020/26. heti összefoglaló itt
2020/27. heti összefoglaló itt
2020/28. heti összefoglaló itt
2020/29. heti összefoglaló itt
2020/30. heti összefoglaló itt
2020/31. heti összefoglaló itt
2020/32. heti összefoglaló itt
2020/33. heti összefoglaló itt

Dobozok dobozoláshoz itt

A döntés itt
Eredmény 3 hónap dobozolás után itt
100 nap dobozolás itt
Eredmény 4 hónap dobozolás után itt
Eredmény 5 hónap dobozolás után itt
Eredmény 6 hónap dobozolás után itt
Eredmény 8 hónap dobozolás után itt
Eredmény 10 hónap dobozolás után itt
11 és fél hónap dobozolás után itt
Egy év dobozolás itt


Dobozolások (gyűjtemény- eddigiek, 2020 előtt) itt
Dobozolások gyűjtemény (2020) itt


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2020. augusztus 22., szombat

Dobozolás 3 napra


Megfőztem 3 napra. 😁

R: smoothie (csak 1 adag készült, holnap mixelem a másik kettőt)
T: jeges kávé (holnap készül majd, és már előre nagyon várom!)
E: sajtszószos tészta (na, ez annyira finom, hogy egy hétig is meg tudnám enni minden nap)
V: céklasaláta

Én tegnap este letettem a hátsómat, töviről-hegyire végigolvastam az új mozaikos menüt (közben intenzíven csorgott a nyálam 😂), és ki is jegyzeteltem 2-3 menüsort magamnak. Ma reggel elmentem a piacra (jaj, Mohácson csudijó piac van minden szerdán és szombaton!!), és fillérekért megvásároltam a hozzávalók nagy részét. Még egy gyors bolt volt hozzá, haza, főzés, és tádámmm!- csak szerdán kell főznöm legközelebb.
.................................

A döntés itt

Eredmény 3 hónap dobozolás után itt
100 nap dobozolás itt
Eredmény 4 hónap dobozolás után itt
Eredmény 5 hónap dobozolás után itt
Eredmény 6 hónap dobozolás után itt
Eredmény 8 hónap dobozolás után itt
Eredmény 10 hónap dobozolás után itt
11.5 hónap dobozolás itt
Egy év dobozolás itt

Dobozolások (gyűjtemény- eddigiek, 2020 előtt) itt
Dobozolások gyűjtemény (2020) itt


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2020. augusztus 21., péntek

Dobozolás két napra fél óra alatt


Ez egy roppant gyors menü.

R: zabkása+gyümölcs
T: gyümölcs+sajt
E: babfőzelék+tojás
V: bundás kenyér+zöldség

Gyors és kompromisszumos. A bab konzerv.

Aki még nem csinálta a dobozolást, annak macerásnak tűnhet úgy főzni, hogy mindent lemér a kis konyhai mérlegen. Minimális gyakorlással ez totál természetes dolog lesz, nekem már fel sem tűnik és plussz időt sem vesz el ez a művelet.

Mivel nekem már nem kell fogynom, teszek kompromisszumokat. Például most a bab az konzerv bab. És nem az "előírt" 200g, hanem 240, mert annyi volt a konzervben.

A Diától kapott menüket eddig is módosítottam a szintén kapott élelmiszer lista segítségével, mostanában egyre bátrabban teszem. Folyamatosan kísérletezek azzal, hogy jobb ennem, mi a jobb nekem, mi egyszerűbb és olcsóbb. A hőség miatt leginkább papíron születnek meg egyelőre ezek az ötletek, tutira nem kapcsolom be pl. a sütőt, amíg kánikula van.

.................................

A döntés itt

Eredmény 3 hónap dobozolás után itt
100 nap dobozolás itt
Eredmény 4 hónap dobozolás után itt
Eredmény 5 hónap dobozolás után itt
Eredmény 6 hónap dobozolás után itt
Eredmény 8 hónap dobozolás után itt
Eredmény 10 hónap dobozolás után itt
11.5 hónap dobozolás itt
Egy év dobozolás itt

Dobozolások (gyűjtemény- eddigiek, 2020 előtt) itt
Dobozolások gyűjtemény (2020) itt


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2020. augusztus 20., csütörtök

Esti látogató

Kimentem a teraszra -végre hűvös van kint-, M-t hívtam telefonon. Abban a pillanatban, ahogy felvette, valami nagy svunggal és óriási csapkodással landolt a fülem mellett. Akkorát sikítottam, hogy fél Mohács hallotta, szegény M. is frászt kapott tőlem.
Egy madárka az. Ahogy landolt, úgy maradt a sarokban. Szerintem sokkot kaphatott ő is (lehet, hogy a sikításomtól), mert nem mozdul.
Valahogy ki kell tessékelnem onnan, mert a terasz ajtaját nagyon ki kellene nyitnom éjszakára, hogy ne szoruljon be a napközben bent rekedt levegő...

2020. augusztus 17., hétfő

Dobozolás két napra



R: banános zabkása (zab, víz, eritrit, banán)
T: áfonyás túrókrém
E: rizs, grill sajt, zöldség
V: bundás kenyér, paprika

.................................

A döntés itt

Eredmény 3 hónap dobozolás után itt
100 nap dobozolás itt
Eredmény 4 hónap dobozolás után itt
Eredmény 5 hónap dobozolás után itt
Eredmény 6 hónap dobozolás után itt
Eredmény 8 hónap dobozolás után itt
Eredmény 10 hónap dobozolás után itt
11.5 hónap dobozolás itt
Egy év dobozolás itt

Dobozolások (gyűjtemény- eddigiek, 2020 előtt) itt
Dobozolások gyűjtemény (2020) itt


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2020. augusztus 16., vasárnap

2020/33. heti összefoglaló

A héten is főztem...


... dobozoltam, pedig iszonyatosan meleg volt.


Voltam piacon is, nagyon szeretem.


Szombaton Hőgyész. Elhoztam P-t (húgom gyönyörű és tündér lánya, aki ott nyaralt). Este sétáltunk egy nagyot, szerencsére nem volt már hőség.


Heti haladás: (szombatig) 28km, idei eddigi összes: 1322km.


2020/1. heti összefoglaló itt
2020/2. heti összefoglaló itt
2020/3. heti összefoglaló itt
2020/4. heti összefoglaló itt
2020/5. heti összefoglaló itt
2020/6. heti összefoglaló itt
2020/7. heti összefoglaló itt
2020/8. heti összefoglaló itt
2020/9. heti összefoglaló itt
2020/10. heti összefoglaló itt
2020/11. heti összefoglaló itt
2020/12. heti összefoglaló itt
2020/13. heti összefoglaló itt
2020/14. heti összefoglaló itt
2020/15. heti összefoglaló itt
2020/16. heti összefoglaló itt
2020/17. heti összefoglaló itt
2020/18. heti összefoglaló itt
2020/19. heti összefoglaló itt
2020/20. heti összefoglaló itt
2020/21. heti összefoglaló itt
2020/23. heti összefoglaló itt
2020/24. heti összefoglaló itt
2020/25. heti összefoglaló itt
2020/26. heti összefoglaló itt
2020/27. heti összefoglaló itt
2020/28. heti összefoglaló itt
2020/29. heti összefoglaló itt
2020/30. heti összefoglaló itt
2020/31. heti összefoglaló itt
2020/32. heti összefoglaló itt

Dobozok dobozoláshoz itt

A döntés itt
Eredmény 3 hónap dobozolás után itt
100 nap dobozolás itt
Eredmény 4 hónap dobozolás után itt
Eredmény 5 hónap dobozolás után itt
Eredmény 6 hónap dobozolás után itt
Eredmény 8 hónap dobozolás után itt
Eredmény 10 hónap dobozolás után itt
11 és fél hónap dobozolás után itt
Egy év dobozolás itt


Dobozolások (gyűjtemény- eddigiek, 2020 előtt) itt
Dobozolások gyűjtemény (2020) itt


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2020. augusztus 14., péntek

Dobozolás két napra


R: zab+szőlő/banán
T: fekete szedres túrókrém
E: sajtos-zöldséges tészta
V: karfiol krémleves, párolt répa, bundás kenyér

Ebben a hőségben kegyetlenül nehezen veszem rá magam a boltba menésre, a főzésre, de még a menü kiválasztására is. Most két napig nem dobozoltam, nem is terveztem, csak fejben tettem össze a dolgokat. Ma reggel viszont Dia egyik fix menüjét variáltam át, a cél a bundás kenyér volt, mert már régen ettem. Meg az itthon lévő szőlő és banán, és a K-től kapott szeder felhasználása. Fix menü és makrók alapján pikk-pakk megvolt az ételsor. A főzés sem tartott túl sokáig. Ráadásul szerencsémre ma zivataros volt a reggel, nem kellett már hétkor mindent becsukni, főzhettem teljesen kitárt ablakoknál.

.................................

A döntés itt

Eredmény 3 hónap dobozolás után itt
100 nap dobozolás itt
Eredmény 4 hónap dobozolás után itt
Eredmény 5 hónap dobozolás után itt
Eredmény 6 hónap dobozolás után itt
Eredmény 8 hónap dobozolás után itt
Eredmény 10 hónap dobozolás után itt
11.5 hónap dobozolás itt
Egy év dobozolás itt

Dobozolások (gyűjtemény- eddigiek, 2020 előtt) itt
Dobozolások gyűjtemény (2020) itt


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Kérd és megadatik

Két gondolat suhant át az agyamon: ezt a kis tálat nem használom: kidobjam vagy odaadjam valakinek? És: ha porszívózni nem is, de itt fel kellene söpörni. És puff! Az Univerzum abban a szempillantásban tálcán hozta a megoldást.
Mindig mondják: csak kérni kell és megadatik.

2020. augusztus 12., szerda

Eszembe jutott...

A két sz-betűs nap. Ha szerda és/vagy szombat, akkor piac van Mohácson. Pár éve újították fel. A régit is imádtam, és ezt az újat is.



Beszereztem az este összerakott menüterv és megírt bevásárlólista alapján a zöldséget, gyümölcsöt. És eszembe jutott...


... hogy 33 éves koromig - amellett, hogy lakótelepre születtem- családi házban laktunk, ahol mindig volt kert. Még akkor is, amikor lakótelepen laktunk, volt egy kertünk a patak partján Tamásiban Rácvölgy felé. Ahol minden megtermett. Ha főzni kellett, csak kiment anyu a kertbe, behozta a hozzávalókat és mehetett a főzés. Hús volt mamiéktól, saját állatokból. Boltba csak kenyérért, tejért, meg háztartási vegyi árukért jártunk...

... hogy amikor volt kert, például karfiol leveshez kimentünk, levágtunk egy karfiolt, még az udvaron leszedtük róla a zöldet. Most vettem a piacon karfiolt, hazahoztam. Szedem le a zöldjét, és beugrott, hogy ezt régen simán bedobtuk a pipiknek, akik boldogan csipkedték, ma meg dobhatom a kukába...

... hogy gyümölcsöt sem kellett venni, idényben volt frissen, télire meg ott volt befőttként, később a fagyasztóban is...

... hogy habár már én is egy szörnyen természettől elrugaszkodott világba születtem, mégis mennyivel természetesebb volt még akkor minden a maihoz képest (és ez "csak" 20-30 éve volt). Valahogy még megvolt egyfajta körforgás. Lásd megtermeltük magunknak az alapanyagokat, tehát nem jártunk naponta vásárolni, minden "mellékterméket" felhasználtunk, például a karfiol levele ment a tyúkoknak, akik megették, aztán mi ettük meg a tyúkot, nem csak a mellét, hanem minden porcikáját. Így nem termeltünk annyi felesleget, hulladékot, mint ma. Nem voltak multik, nem halmoztunk fel, annyit vettünk, amennyi kellett. Nem utaztunk, nem használtunk autót/tömegközlekedést a vásárláshoz. Nem fogyasztottunk kész/félkész, adalékanyagozott, műanyag, élelmiszernek látszó dolgot. És még sorolhatnám.

A piac az én kertem. Habár csak kétszer egy héten, de ki lehet menni. Egyszerre felüdülés testnek és léleknek.

2020. augusztus 11., kedd

Kedd, feledékeny dobozolás

Kedd van. Kivételesen fejből tudom...

Szabadságon vagyok. Még hét nap. Örülök neki, de a napjaim azzal telnek, hogy fizikailag is harcolok. A hőséggel. Minden energiámat kiveszi belőlem, hogy elviseljem a kánikulát. Hogy tudjak enni. Aludni. Gondolkodni...

Tegnap reggel voltam boltban. Mert főzni kell. Mindent meg is pucoltam, és amire kész voltam az előkészülettel, olyan mértékben volt meleg a lakásban, hogy nem volt az az isten, aminek a kedvéért bekapcsoljam a tűzhelyet. Lett inkább egy zabkása ebédre, és elhatároztam: majd este, ha már ki lehet nyitni az ablakokat, főzök. M. este telefonált, kérdezte, mik a terveim holnapra. És abban a pillanatban leesett... Nem főztem...

És ez volt az a pillanat is, amikor elegem lett magamból. Úgyhogy -habár hulla fáradt voltam és kókadoztam- nekiálltam, és éjjel fél 11-re végeztem is. Két napra megint lett elemózsiám.

(Most kivételesen nem a dobozos verziót fotóztam.)


R: kenyér, sült virsli, tojás, sajt, paprika

E: sült hal, párolt brokkoli, sült zöldségek (édesburgonya, cékla)

V: saláta öntettel (joghurt, só, szárított medvehagyma), camembert sajt, olíva, sonka, némi kenyérkocka

.................................

A döntés itt

Eredmény 3 hónap dobozolás után itt
100 nap dobozolás itt
Eredmény 4 hónap dobozolás után itt
Eredmény 5 hónap dobozolás után itt
Eredmény 6 hónap dobozolás után itt
Eredmény 8 hónap dobozolás után itt
Eredmény 10 hónap dobozolás után itt
11.5 hónap dobozolás itt
Egy év dobozolás itt

Dobozolások (gyűjtemény- eddigiek, 2020 előtt) itt
Dobozolások gyűjtemény (2020) itt


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Ebéd


Párolt brokkoli, sült hekk filé, sült zöldségek (édesburgonya, cékla).

2020. augusztus 10., hétfő

Reggeli


Sajt, purpur kenyér (a kicsi mogyoróvajas), paprika, tükörtojás, sült virsli.



2020. augusztus 9., vasárnap

2020/32. heti összefoglaló

Há' gondoltam: írok egy kis bejegyzést, voltam kint, naplemente, ilyesmi, de mi legyen a címe? Hétfő? Kedd? Nézem a naptáramat: vasárnap van. Hát, ha már iilyen szintem fogalmam nincs a napokról, és ha már ennyire gyorsan robog az idő, akkor végülis vasárnap lévén jöhet az eheti összefoglaló is. Nem? De! 😂

Vagyis jöhetne, de úgy eltelt ez a hét, és annyira szörnyen meleg van, és olyan mértékben nem emlékszem, mi volt az elmúlt napokban, hogy túl hosszú jegyzetecske ez sem lesz. 😆



Szerdán voltam anyuéknál, bevásároltam neki itthon boltokból és a piacról, amit még mindig imádok. A mohácsi a legszuperebb piac a földkerekségen. (Az egyik stand különösen gyönyörű.)


Naplementére értem haza, a Mohács táblánál megálltam lefotózni.



A hőséget kegyetlenül nehezen viselem. Tudom, már ezerszer írtam, de tény: nekem már a 20 fok is meleg... Így este megyek haladni. Mohács tele van biztonságos bicikli- és gyalogutakkal.



És ma is sikerült elcsípnem a naplementét. 😊



Haladok a haladással. Mostanában nagyon aprócska léptekkel. A mai volt egy kicsit több. De idén is az a TERV, hogy lesz 2020 km-em, viszont ez nem mindenáron elérendő cél. Annyit megyek, amennyi jólesik. Ha ebből összejön az idei évszám, örülni fogok, ha meg nem, akkor nem leszek szomorú.



Heti haladás: 27km, idei eddigi összes: 1294km.

2020/1. heti összefoglaló itt
2020/2. heti összefoglaló itt
2020/3. heti összefoglaló itt
2020/4. heti összefoglaló itt
2020/5. heti összefoglaló itt
2020/6. heti összefoglaló itt
2020/7. heti összefoglaló itt
2020/8. heti összefoglaló itt
2020/9. heti összefoglaló itt
2020/10. heti összefoglaló itt
2020/11. heti összefoglaló itt
2020/12. heti összefoglaló itt
2020/13. heti összefoglaló itt
2020/14. heti összefoglaló itt
2020/15. heti összefoglaló itt
2020/16. heti összefoglaló itt
2020/17. heti összefoglaló itt
2020/18. heti összefoglaló itt
2020/19. heti összefoglaló itt
2020/20. heti összefoglaló itt
2020/21. heti összefoglaló itt
2020/23. heti összefoglaló itt
2020/24. heti összefoglaló itt
2020/25. heti összefoglaló itt
2020/26. heti összefoglaló itt
2020/27. heti összefoglaló itt
2020/28. heti összefoglaló itt
2020/29. heti összefoglaló itt
2020/30. heti összefoglaló itt
2020/31. heti összefoglaló itt
Dobozok dobozoláshoz itt


A döntés itt
Eredmény 3 hónap dobozolás után itt
100 nap dobozolás itt
Eredmény 4 hónap dobozolás után itt
Eredmény 5 hónap dobozolás után itt
Eredmény 6 hónap dobozolás után itt
Eredmény 8 hónap dobozolás után itt
Eredmény 10 hónap dobozolás után itt
11 és fél hónap dobozolás után itt
Egy év dobozolás itt


Dobozolások (gyűjtemény- eddigiek, 2020 előtt) itt
Dobozolások gyűjtemény (2020) itt




Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha