A fenti nem panasz. Tény.
Rengeteg dologról nem írok a blogban. Mert pl. van olyan, ami csak a szűk családra tartozik. Tényleg sok, ami most van. Lelkileg is, fizikailag is. És valahogy szinte mindenkinek a családban, a szűk rokonságban, és nagyon sokaknak a közvetlen környezetemben. Azt látom, hogy sokan akkor is tolják a szekeret, amikor már nem bírják. Nem adják alább, inkább -így vagy úgy- viselik a fizikai tüneteket. Sokan nem kérnek segítséget. Vagy nem fogadják el. Megértem őket, magam is megjártam ezeket a lépcsőfokokat. Van, akit az élet már betegséggel kényszerít pihenésre. Kevés embert látok, aki hajlandó önmagát helyezni például a munka elé. Ők utánzásra méltóak. Jómagam ott tartok, hogy egyelőre nem is próbálok egyensúlyt keresni az életemben, mert csak úgy zúdulnak a feladatok a nyakamba. Sokszor érzem úgy, hogy egyszerűen képtelenség mindent megcsinálni, mindenhol ott lenni (...). Valószínű, hogy a világunk is közrejátszik, a "pándémia", a "háború", az irtóztató bizonytalanság, tervezhetetlenség (...). Na jó, harmadszor futok neki és már nem tudom, hová akartam kilyukadni... Pöppet fáradt vagyok. :) Nem ragozom, jó éjt. :)
