Kemény évem volt 2021. őszétől 2022. október közepéig. A hormonkezelés úgy rendesen odatett. Az októberi műtét óta tényleg minden nap hálát adok a méhtelenedésért. A felépülés vége felé járok, vigyáztam (vigyázok) magamra, és odafigyelek az étkezésre. Van, amikor a saját kalóriasávomban eszem nagyon odafigyelve, de az élet nem a még 3 kiló túlsúlyomról szól (és amúgy is normál kategóriában vagyok, szóval nincs túlsúly). Ha éhes vagyok, eszek többet, és szerintem teljesen oké, ha néha eszek egy fánkot vagy -mint ma- egy kis jégkrémet. Nem mellékesen mutatom a műtét óta mért adatokat: a kezdő- és a végpont azért jó messze van egymástól a sok-sok ingadozás ellenére is. :)
Hosszú nap volt a mai, munka (ma épp 8 és fél óra bent töltött munkaidő) után még itthon is sok volt a teendő. Még csak a hét közepe van, de rendesen fáradt vagyok. Éreztem magamon ma a suliban is, de nem csak én. Kicsikhez mentem németre. Rendezgettem a dolgokat a tanári asztalon, amikor megszólal X.:
"Timi néni, ma nem nézel kis olyan barátságosan."
Hát igen: "parancsra", "muszájból" nem megy mindig a széles mosoly. Sorry: emberből vagyok én is. :) (Aztán sikerült ám "barátságosabbnak" lennem. :) )
Ja, és bár ugye lóg a kard a fejem felett, áprilisig dolgozhatok csak, és habár ez a rendszer úgy kaka, ahogy van, jelentkeztem ma egy továbbképzésre. Azért, mert U.H.E. tartja, aki a második diplomám megszerzésekor volt fantasztikus tanárom, és mert olyan témáról szól, ami nagyon érdekel (szokások, jeles ünnepek a naptári évben), mindez a nemzetiségi némettel kapcsolatban. (És ez -kivételesen- ingyenes.)
