Hétfő

 10. nap 

Csak picit ma magamról. Ez a kifacsart kartartás a legkényelmesebb. Éjjel gyakran leesnek a "polcoló-párnák", egyszer vagyok hajlandó emiatt felkelni, utána a hasamon nyugtatom a gipszes karomat. Amiért még gyakran felébredek éjjel: lecsúszok a félig ülő helyzetből. Na innen jobb kartámasz híján művészet feltornázni magam, egyszer végig szoktam kínlódni a műveletet, aztán gyakran megébredve bóbicálok ilyenkor jelentősen nyomó-feszítő bordákkal reggelig.

De én gyógyulóban vagyok.

Amióta gipsz and chips (M. mai poénja, akkorát nevettem rajta, hogy ihaj 🤣) vagyok, sok embert ismertem meg, egyikük kedvesebb mint a másik. 

M.

M. szinte folyamatosan dolgozik, de amiben csak tud, segít. Egy kiló a max, amit emelhetek, még egy másfél literes ásványvizet sem szabad. Így például ő tölt nekem a másfelesből két másik palackba este, hogy másnap tudjak inni. Olyan apróságok nem mennek, mint -ugye most fogselymet nem tudok használni - a fogpiszkáló kibányászása a tégelyből, azt így készíti elő nekem minden este:

Sok ezer más dolog mellett. 

Pontosan tudom, mennyire nehéz neki, mert ő tavaly januárban törte el a bokáját, 6 hétig volt gipszben, akkor én csináltam azt, amit most én. És ez kemény.

Pontosan tudom, miért kaptam ezt a leckét. Már csak konkrétan meg kell tanulnom a leckét...

(Ma x okból kiugrottunk (kézzel a törött bordáimat tartva, max 20-szal azon a borzalmasan rossz úton) B-ra a suliba. Tüneményesek voltak a gyerekek, ahogy óvatosan jöttek ölelésre, érintésre, kérdésekkel...)