2021. augusztus 31., kedd

Kedd

Minden változik. A suliban ki kellett vágni egy fát. Még így is kész kis erdő van az udvaron, a szememnek mégis hiányzik az öreg fa.


A régi iskolaépület előtti részen ma már állt az évnyitó egyik kelléke. Holnap reggel tanévnyitó és első tanítási nap. Majd' 20 éve tanítok, de idén sem csak a kis elsősöknek lesz izgi.
 

A nyolc óra munka után hulla fáradtan értem haza. De jót tett a tegnapi 12 óra alvás, mert még tudtam kis kajcsit készíteni holnapra és el is mosogattam. De itt vége a mai mutatványnak.


(Közben folyamatosan megy a műtéti szervezés, mai: van laborra időpont -fizetős...-, tudom, mikor kell EKG-ra jelentkeznem és mennem..., ez mind megnyugtató. És itt is köszönöm minden közbenjáró segítségét.)

2021. augusztus 30., hétfő

Hétfő

Órára keltem. A szokásos reggeli hasmars körök után kerestem tiszta ruhát mára. Lihegve értem a fürdőszobába. Pihentem kicsit, aztán lezuhanyoztam. Amikor öltöztem, már annyira lihegtem, mint anno 10 km futás után. Pihennem kellett, aztán nekiálltam összerakni a kajámat a mai munkanapra. Megint kipurcantam. Mindháromszor legszívesebben visszafeküdtem volna aludni, de munkanap van, ráadásul időre kellett mennem, Szederkényben, az anyaiskolában volt értekezlet. Majd vissza Babarcra, munka.

Négyig dolgoztam. Átnéztem és átvariáltam a tanmeneteket félévig. Kénytelen vagyok nagyon előre gondolkodni, október közepétől másfél-két hónapig nem leszek, a helyettesemnek is egyértelmű helyzetet kell hagynom, nekem tudnom kell, hogy hogyan tudom esetleg behozni azt a két hónapot majd, és ezt nem lehetett halogatni. De most már megvan a fejemben -és írásban is- a terv, ha nem jön közbe digi vagy még valami más, minden simán és gördülékenyen fog zajlani.

A nyár is nehéz volt a folyamatos fájdalommal és görcsökkel még úgy is, hogy sokat voltam egyedül itthon, úgy is, hogy nem volt KELL, nem kellett időre menni, sőt menni sem. Amióta dolgozom, minden energiámat felemészti a mindennapi beosztott idő és a munka. Ott is nehezen vagyok, de amikor hazavergődöm, ott aztán végképp lehúzzák a rolót, konkrétan megvárom, hogy bevehessem a gyomorporomat, eszek valamit, majd mint egy krumplis zsák, bedőlök az ágyba. Szerintem ma kimarad a gyomorpor és a vacsora (úgyis fél 5-kor ebédeltem...), és jön a krumpli meg a zsák...

2021. augusztus 29., vasárnap

Vasárnap

Anyuéknál.

Azt hiszem, az én 47. szülinapom ünneplésének sosem lesz vége. 😂😇♡



A tortát anyu készítette, liszt-, tej-, cukormentes. 😉

 

2021. augusztus 28., szombat

Szombat


A reggelem a számomra hagyományos módon indult. Pisi, első hasmenés bélgörccsel. Majd a második. Megittam a gyomorporomat, bevettem a gyógyszert, fél óra múlva reggelizhetek. Harmadik mosdó. Öltözés, reggeli készítés, evés. Húsz percen belül a negyedik hasmenés. Szeretem így a reggeleimet. Mert ez minden nap ugyanilyen. Kiszámítható. Tudok vele tervezni.

Sírás jött. Két órán keresztül. Nem voltam szomorú, nem történt semmi, csak folytak a könnyeim és nem tudtam abbahagyni. És ez jó. Megnyílt egy kis szelep, amin sok feszültség távozhatott.

A héten nem konkrét videóval antistresszeltem, azt végeztem, amit eddig sikerült Kriszta programjából beépítenem a mindennapjaimba: figyeltem a testtartásomat és a légzésemre koncentráltam. Ma viszont videóval gyakoroltam. Nagyon jólesett. Amellett, hogy lágyan, finoman átmozgatott, számomra a legkedvezőbb hozadéka, hogy ez a fél óra alatt ki tud kapcsolni az agyam, nem gondolkodom, és ez hihetetlenül pihentető.

Délután aludtam egyet. Hosszú volt és kemény az első munkahét, sokkal kevesebbet aludtam, mint a szabadságom alatt és nagyon elfáradtam. Délután hatalmasakat tudok aludni, szerintem mélyebben is mint éjjel, számomra pihentetőbb az éjszakainál. Igen: itt maradt a mosogatnivaló, vár a vasalás, a takarítás, de a pihenés most sokkal fontosabb.

Az endo ma segített a pihenésben. A gyomrom-gyomorszájam is folyamatosan javul. Amikor beütött ez a gyomor-krach, arra gondoltam: még a gyomorfekély előtt fogok enni fánkot, lángost. Úgy néz ki, hogy a gyomrom rendben lesz egy idő után, de ki tudja, mit hoz a műtét, így ma ettem egy fánkot kapucsínóval. Az a fánk, ahh, az a puha tészta, az a mennyei baracklekvár! imádom. Nem tetszett a szervezetemnek, nekem viszont annál inkább. Jöhet majd a lángos. :)
 

2021. augusztus 27., péntek

Péntek

Munka. Ma (is) nagyon elfáradtam. Habár tegnap eldöntöttem, hogy ma könnyebb napot "csinálok" magamnak, nem szenvedek, veszek be gyógyszert, mégsem tettem. Szenvedtem. Tartalékolom a fájdalomcsillapítást a műtét utánra. Ahogy olvasom a tapasztalatokat, óriási szükségem lesz rá az elején.

Már munkából hazafelé az volt a terv, hogy hamar megyek aludni. Nem jött össze. Nem bánom, mert a húgom lányával telefonáltam hosszan, itt volt M., aztán a neten "beszélgettem" endós műtöttekkel, és még ma is fogadtam a szülinapi köszöntéseket.

Ma a suliban már ijesztő volt, hogy iszonyatosan rosszul látok. Kénytelen leszek megnézetni a szemem, hogy tudjam: csak ennyire fáradt, vagy kell új szemüveg. (Most tudnék káromkodni, de finoman fogalmazok: kegyetlen, hogy (sok)mindenhez sok pénz kell(ene).) 

Tegnap náthás lettem. Csak tüsszögés, orrfolyás, de kellemetlen. És a fogaim is elkezdték a fájdogálást. Egy tippem van: tudat alatt baromira félek a műtéttől és ezért szépen jönnek a testi tünetek...

A lakásban, ahová csak nézek, munka vár. Mégis azt hiszem, holnap pihennem kell.



2021. augusztus 26., csütörtök

Csütörtök, szervezés, 47

Jesszus, leesek a székről, olyan fáradt vagyok...

Délelőtt munka, ma iskolatitkárt játszottam, nyomtatványokat gyártottam, kerestem, aktualizáltam, szerkesztettem, egyeztettem, és kicsit sikerült a saját (tanítói) dolgommal is foglalkoznom.

Munka után műtét körüli szervezés, ugyanis ma megkaptam a klinikától a műtét előtti teendőket, amik 3 hetet vesznek igénybe. Konkrét, pontokba szedett, határozott utasítások, én ezt szeretem, tudom, mikor, mit. A hogyannal akadtak gondok, de le is tisztázódott, amint -most a saját titkárnőmet játszva- folyamatosan telefonáltam, kérdeztem.

Közben rengeteg ismerős és netes ismerős jelentkezett tapasztalattal, ötletekkel, tanácsokkal. Szinte áramlik felém a segítő szándék, komolyan megható és nagyon hálás vagyok érte.

Belefért egy délutáni Frei kávé szülinapi meghívás is (mákom van, amiért Pécs itt van egy ugrásra).

Este Koncsek Kriszta, az én őrangyalom egészség-előadásán vettem részt online. Hát nagyon jó volt. És hasznos. És már ebből a 60 percből tanultam, magamról is, és leesett egy-két tantusz.

Mellesleg (?) ma lettem 47 éves. Sokan felköszöntöttek, amit itt is szívből köszönök.

És most még megiszom a lefekvés előtti gyomorporomat, aztán irány az ágy, holnap megint munka.

2021. augusztus 25., szerda

Szerda, szervezés

Egyszer régen, nagyon régen (és nem a zúgó erdő közepében) csináltam a Fly Lady nevű programot. Ott minden napnak (is) volt egy külön feladata, a szerda volt nálam az "antihalogató nap". Itt kellett mindent elintéznem/megcsinálnom, amit addig egy hét alatt halogattam. (Nem volt rossz dolog egyébként.)

Úgy alakult, hogy a mai nap "antihalogató szerda" lett.

Hétfőn este kértem, ma megkaptam délelőtt a műtéti ajánlást a Davinci klinikáról. (Már hétfőn intézni kezdtem a TB alapú lehetőséget is azért, ami azon kívül, hogy "ingyen" van, nem volt számomra teljesen megnyugtató.) A műtét ára annyi, amit össze tudok szedni, és 2-3 év alatt visszafizetni... Estére meg is lett a teljes összeg.

A műtétre október 15-re vettek előjegyzésbe. Nem most lesz, de nem is olyan távoli az időpont, és sok szervezni való van addig.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem 3 hónappal ezelőtt lett műtét, hiszen akkor most simán kezdhetném a tanévet.

A 3 hónappal ezelőtti kontrollon még teljesen más volt a helyzet. Akkor a bal petefészkemben volt egy csokoládé ciszta bélfali kettőződéssel. És ez a ciszta az előző kontrollhoz képest kisebb lett és "felpuhult", azaz esély volt rá, hogy felszívódik. Ezért javasolta a prof, hogy próbálkozzunk még egy 3 hónapos Tubanis hormonkúrával, hiszen lehet, hogy megoldódik a probléma. A nyarat viszont végiggörcsöltem, meglehetősen durván, júniusban nem, de júliusban és augusztusban a mensi is megjött (a hormon ellenére), jött új gyakori tünetnek a szurkálódás, egyszóval az életminőségemben nem állt be pozitív változás. Én sem gondoltam volna, hogy a hétfői kontrollon (most aug. 23.) ilyen lesújtó képet mutat az ultrahang. A bal petefészkemből valóban felszívódott a csoki ciszta, viszont a jobb petefészkem, a méhem katasztrófa lett, összenövések lettek, és a méhem mögött is durva kismedencei endo szóródást látni... A vizsgálat 2. percében elhangzott: "Timi, nem ússza meg a műtétet". Meg is beszéltük a műtéti javaslatot és a lehetőségeket.

A fizetésnél a recepción már alig tudtam visszatartani a könnyeimet. Aztán M. jött a kocsival a bejárathoz (Pécsett épp leszakadt az ég), hogy nehogy begöndörödjön a hajam az esőtől (hát azt hittem, megeszem), kérdezte, mi volt, azután, hogy elmondtam, hogy nem jó hírek, már el is tört a mécses... Nem sírtam sokat, mert már a hazaúton kezdődött az ügyintézés.

Már hétfőn jeleztem a főnökömnek, hogy műtétem lesz, ma pedig felhívtam a konkrét időponttal. Amire kell, lesz megoldás a helyettesítésemre. A kolleganőim pedig szuper rendesek, támogatnak, és felajánlották (ahogy tavaly is), hogy ha nem bírnám, ha nagyon elfáradnék, a napközit megcsinálják helyettem októberig. Igyekszem, hogy bírjam.


Kedd

Tegnaptól dolgozom. Ott folytattuk, ahol júni 30-án abbahagytuk. Iszonyatos a pörgés. Mivel se igazgatónk, se iskolatitkárunk, kapkodtuk a telefont, tanszercsomaghoz táblát nyomtattunk, emaileket olvastunk és válaszoltunk meg, nyomtatványokat töltöttünk ki, kérdező szülőt fogadtunk (...), jöttek kollegák másik suliból, jött a polgármester úr, mellette volt egy 1 órás munkavédelmi oktatás és egy 3 órás tréning, de B. pl. elkezdte a betonfigurákat festeni, még le kell festenünk a hintákat is, lesz tanszercsomag osztás (amit keményen dokumentálni kell, és fotózni az átvételt, jegyzőkönyvezni...), tankönyvosztás, évnyitó próba, a Kréta aktualizálása, értekezlet az anyaiskolában...

Én már fél 4-kor nem láttam, nem hallottam, teljesen kipurcantam. Negyed 5 körül értem haza. Az endo kemény 6-ossal volt a társam egész nap. És csak hogy érezzem a törődést, amikor fél 8-kor bedőltem az ágyba, megmutatta, ki az úr és tombolt egy 9-eset, de nem ültem fel neki, rendesen szenvedve, gyógyszerbevétel nélkül, sokára, de elaludtam.

Pozitívum, hogy a gyomrom javulgat, a gyomorszáj görcsök is ritkulnak és nem olyan hevesek.

2021. augusztus 23., hétfő

Hétfő, kontroll, műtét

Ma voltam endometriózis kontrollon. Mivel folyamatosan fájdalommal élek a hormontabletta szedése ellenére és mivel rosszabbodott a helyzet a női részen odabent, műteni kell. A méhemet és a jobb petefészkemet ki kell venni és a méh mögött minden tele van a gyulladást okozó endós szövetekkel, azt ki kell szedni/lefejteni az érintett szervekről. A napokban még utána kell járnom dolgoknak, aztán kérek időpontot a műtétre. Laparoszkópiával végzik majd, a felépülés 6-10 hét. Őszintén bevallom: régen voltam ennyire becarva...

2021. augusztus 22., vasárnap

Vasárnap


Fájdalom ide vagy oda, ha a húgom lejön Budapestről anyuékhoz, akkor azt nem hagyhatom ki. Délelőtt még felugrottunk a keresztszüleimhez is (2 perc autóval) egy kicsit. Tudtam, hogy nem lesz könnyű, tudtam, hogy hulla fáradt leszek, tudtam, hogy holnap munkakezdés, tudtam, hogy nem fogok gyógyszert bevenni, ha csak nem ájuldozom a fájdalomtól, hogy pl. tiszta fejjel lehessek ott ezen a pár órán. Húgom, L., anyu, mami, M. és én egy asztalnál. Számomra a leghatásosabb gyógyír mindenre. ♡



 

2021. augusztus 21., szombat

Szombat


Arra ébredtem, hogy fáj a gyomrom, görcsölnek a beleim és a gyomorszájam. Jól van -gondoltam- akkor kezdődjön egy új nap...

Délelőtt mosdót takarítottam, pihentem. Elmosogattam, pihentem. Vízkőtlenítettem a kávéfőzőt, pihentem. Készítettem tökmagkrémet, pihentem. Délután átjött M. Menjünk Frei kávézóba? Ne. Moziba? Ne. Sétálni? Az jó lesz. És ezzel a döntéssel bevonultunk a szobába és megnéztünk egy filmet...

Az endo egész nap kellemetlen-leszakadós-feszegetős 6-os volt. A gyomrom tompán fáj és szinte semmi étvágyam, most még csokit se ennék, lángost se, fánkot se... A saláta gondolatától is hányingerem van, így a mai napot megoldottam tökmagkrémes pirítóssal, paradicsommal és mikrozölddel. A gyomorszájam délelőtt szörnyű volt. Délután társult hozzá mindenféle szurkodás is. És így késő estére egy kicsit jobb lett.

Por 3 főétkezés előtt fél órával 1x, lefekvés előtt +1; tabletta 3 napig 2x1, aztán napi 1 étkezés előtt feél-1 órával, Tubanis este, de a por+tabletta és a T. szedése között teljen el legalább 2 óra... Képtelen vagyok fejben tartani (most is a dobozról néztem le). Felcímkéztem ugyan minden szem gyógyszert és minden adag port, de még így is a fél napot elveszi erre odafigyelni. No mindegy, igyekszem, csak segítsen.

Holnapután munka. Egyelőre el sem tudom képzelni, hogy fogom bírni. Na de még nem is elképzelnem, mert ma még ma van.

(Kép: csak mert tetszik.)

 

2021. augusztus 20., péntek

Péntek

Reggel átjött M. Az állapotom változatlan, ami jó, mert nem lett rosszabb. Olyasmi érzés ez a gyomorszáj-görcs, mint amikor valaki roppant éhes és úgy érzi, hogy kilyukad a gyomra az éhségtől. (Reggel eszembe jutott, hog nagyon remélem, hogy nem az endo terjedt át a gyomromra...)

Aztán jött J. És a 29 éve barátnők beszélgettek kora estig. ♡

Majd átugrott M.

Ma csak ültem és beszélgettem, de rendesen elfáradtam.

A képen az ebéd és a vacsora Buddha-tálam.



 

2021. augusztus 19., csütörtök

Sürgősségin

Napok óta nem jó a gyomrom és görcsöl a gyomorszájam. És egyre rosszabb. M. ma bevitt az ügyeletre. Nem írom le az egész sztorit, csak ennyit, összefoglalva: botrány az eü. "Nem tudok magának segíteni"- végszóval elbúcsúztunk. Onnan sürgősségi. Nem írom le az egész sztorit, csak röviden, összefoglalva: botrány az eü. Éppen 6-8 óra volt a várakozási idő. Nekem valami őrangyal segíthetett, mert negyed órán belül látott orvos. Itt (is) elnézést kértem, amiért zavarok. A doki tajtékzott, és nem írom le az egész sztorit, csak annyit: botrány az eü, de aztán ellátott. És a doki monológja révén beleláthattam kicsit az eü másik oldalába, és tényleg röviden: botrány. 

A lényeg: nagy valószínűséggel a sok fájdalomcsillapító miatt lehet a gondom, kaptam gyomorvédőt (amit eddig is fel kellett volna írnia az orvosomnak az Algoflex mellé, vagyis bocs: én vagyok a tájékozatlan, amiért nem tudtam, hogy kellene) és egy gyomor nyálkahártya helyreállító granulátumot, amiknek -ha nincs más a háttérben- idő kell, amire segítenek. Csinált volna  ultrahangot is, de nem használhatják a gépet. Viszont adhat időpontot UH-ra, kb novemberre. Avagy magán úton hamarabb menne... (Mondom, hogy botrány.)

Ha hányok/véres széklet lenne/belázasodom/rosszabbul leszek, azonnal menjek vissza a sürgősségire. 

Nem lesz gond. (Remélem, ezt az őrangyalom is tudja.)


Előtte-utána

 Olyan régen tettem közzé előtte-utána képet. Tessék! 😁




2021. augusztus 18., szerda

Szerda

A reggel dobozolt kajcim egy részét hűtőtáskába pakoltam, mert a főzés után utaztam anyuékhoz. Délelőtt átvittem anyut és mamit Tamásiba ügyintézni és a temetőbe (mami évek óta nem járt ott).


Tonhal helyett vittem fagyasztott hekket és azt ott frissen megsütöttem.


Amióta szedem a Tubanist, sok dolog változott. Pl az is, hogy legalább óránként mosdóba kell mennem. Hazafelé sem bírtam ki pisilés nélkül. Ha már megálltam, lefotóztam a lemenő napot. (És nem utolsósorban jólesett egy kis vezetés-pihenés. Hja, mint egy vén csataló. Szörnyen elfáradok az utazástól, vicces, hogy nem először esik jól a 92 km-en az út 2/3-ánál egy kis szusszanás...)


Ma viselkedett a hasam. Volt néhány fájdalomhullám, de ezt már nem is számítom fájdalomnak. Helyette jött új. Napok óta fáj a gyomrom. És tegnap este kezdte a gyomorszájam. Ma már egész nap sajgott: mintha valaki jó erősen csavarta volna, akár egy vizes rongyot. Hullámokban jött, olyan fél percenként. Egelőre nem pánikolok, figyelem magam, aztán majd ezt is megdiagnosztizálom, mint anno az endometriózist... Persze elsősorban bízom benne, hogy csak átmeneti és elmúlik.

 

Dobozolás 4 napra


Reggeli: 
zabkása, gyümölcs

Ebéd, vacsora:
2x: saláta, köles, lencse, tojás
2x: saláta, tonhal, rizs, csicseri, körte, mandula
2x: saláta, édesburi, brokkoli-karfiol-répa, tonhal
2x: narancsos-fetás céklasaláta.


2021. augusztus 17., kedd

Hétfő, kedd


Tudom, hogy a világban zajló negatív történés és tragédiák mellett az én bajom eltörpül. Viszont a saját mindennapjaimat megkeseríti, beárnyékolja az endometriózis. Szinte minden nap harcolok az ép eszem megőrzéséért, a fájdalom leküzdéséért, azért, hogy el tudjam látni magam, hogy a legalapvetőbb dolgaimat intézni tudjam.

Óriási teher ez a családnak, a környezetemnek. Tudom. Igyekszem nem minden percben a betegséggel foglalkozni, néha viszont jó lenne kicsit beszélni róla. Nincsenek sokan, de ők napi szinten megkérdezik, hogy vagyok, "hányas" a "pocakom". Néha már én is unom magamat a az endo-témámmal, de ez a kis endo itt kacarászik a bal petefészkemben és vígan éli világát.

Tegnap (hétfőn) egész nap görcsöltem. Durván. Mint egy roham, csak most ájulás és hányás nélkül, de egész nap. A fájdalomcsillapító-görcsoldó koktél persze nem hatott, hát egy órán belül bevettem a következőt. Majd a következőt. Ez ilyenkor nem megy másképp. Aztán még hajnali 2-kor is arra ébredtem, hogy szétszakít a görcs. Újabb koktél.

A durván túladagolt koktélok, a hétfői egész napos görcs teljesen kiütött. A keddi ébredést viszont megint az endo prezentáltam, koktéllal indítottam hát ma is. aztán még 2 kellett.

Ha -nagyon-nagyon sokat- nyernék például a lottón, nem gondolkodnék a műtéten. Pedig nem biztos, hogy minden endo-szövetet sikerülne kioperálni, de legalább esélyt adnék neki. És nem mennék dolgozni, amíg fel nem épültem. Mert ilyen fájdalmakkal, szenvedéssel  még az itthoni lét és a saját alapellátásom sem mindig kivitelezhető.

Vannak pillanatok, amikor azt gondolom: nem bírom tovább. Aztán valahogy mégis kutatok további lehetőségek után. Nem egyszerű, mert az endo nem fogja feladni. Nekem kell erősebbnek lennem.

 

2021. augusztus 15., vasárnap

2021/32. heti összefoglaló

Hétfőn Hőgyész.

Kedden új nadrág, 36-os után 42-es...

Szerdáról nncs bejegyzés, és nem is emlékszem, mi volt...

Csütörtök: görcs.

Péntek: pl. blog-születésnap.

Szombat: csodálatosságos repülős nap.

Vasárnap: irtózatosan elfáradtam a szombati napban. Hajnalban gyorsan dobozoltam, aztán egy röpke bolt volt és alvás. És görcs. Egész nap. Koktélozás... Irtózatos hőség. A lakás romokban. M. délután itt volt. És elmosogatott, amíg aludtam... Meg kellene tanulnom végre lelkiismeret-furdalás nélkül elfogadnom a segítséget, amikor szükség van rá.

A képen a mai vacsorám:


A heti kajatartás rendben, megvan a 3x 6000 lépés, antistresszeltem, torna nem volt.

Heti: 21km, idén eddig 831km.



2021/1. heti összefoglaló itt
2021/2. heti összefoglaló itt
2021/3. heti összefoglaló itt
2021/4. heti összefoglaló itt
2021/5. heti összefoglaló itt
2021/6. heti összefoglaló itt
2021/7. heti összefoglaló itt
2021/8. heti összefoglaló itt
2021/9. heti összefoglaló itt
2021/10. heti összefoglaló itt
2021/11. heti összefoglaló itt
2021/12. heti összefoglaló itt
2021/13. heti összefoglaló itt
2021/14. heti összefoglaló itt
2021/15. heti összefoglaló itt
2021/16. heti összefoglaló itt
2021/17. heti összefoglaló itt
2021/18. heti összefoglaló itt
2021/19. heti összefoglaló itt
2021/20. heti összefoglaló itt
2021/22. heti összefoglaló itt
2021/23. heti összefoglaló itt
2021/24. heti összefoglaló itt
2021/25. heti összefoglaló itt
2021/(26-)29. heti összefoglaló itt
2021/(30-) 31. heti összefoglaló itt

...........

Bélflóra támogató étrend


- 1. dobozolás 4 napra itt
- 2. dobozolás 4/2 napra itt
- 3. dobozolás 4 napra itt
- Pótdobozolás itt
- 4. dobozolás 4 napra itt
- 5. dobozolás 4 napra itt
- 6. dobozolás 4 napra itt
- 7. dobozolás 4 napra itt
- 8. dobozolás itt
- Dobozolás 4 napra itt
- Dobozolás 2 napra itt
- Dobozolás 4 napra itt
- Dobozolás 4 napra itt
- Dobozolás 4 napra itt


Facebook oldal: Boszorkánykonyha

💗



Aeropark Budapest. Nekem, aki imádom a repülést, a repülőket, ez egy testhezálló és fantasztikus ajándék. Könnyen megközelíthető, van saját, ingyenes parkoló, a belépőjegyet helyben lehet megvenni és azzal a zárásig ki-be lehet jönni-menni. Fantasztikusan kedves személyzet, kávét, üdítőt, szendvicset árulnak (az árak nem a lehúzásra mennek). Van ivóvíz. És egy fedett "kerthelyiség", ahova a tűző nap elől el lehet kicsit vonulni, vagy éppen enni, padok állnak asztallal, de vannak székes asztalok is. Modern mosdó, padok a kiállított repülők között is. A repülők nagy részére fel lehet menni, be lehet menni a pilótafülkébe, sőt egykori pilóták is várnak néhány gépen, lehet tőlük kérdezni, készségesen és türelmesen válaszolnak mindenre, és lelkesen, szeretettel mesélnek repülős élményeikről kicsiknek és nagyoknak is. 



Egy gépet kiállításnak rendeztek be, kicsi, de tartalmas és roppant érdekes. A gép hátsó részében kis videókat vetítenek.













Minden gépen van QR kód, érdemes is beolvasni, érdekes infókat kapunk.


Engem a szárnyak -is- lenyűgöztek, a képek egyáltalán nem adják vissza, mennyire hatalmasak.












És ez csak a program első része volt. :)

Eztán jött az AirBus szimulátor. :)

Én, Takács Tímea, életemben először pilóta lehettem.

Igazi, aktív pilóta segítségével áttekintettük a műszerfalat, hát nem olyan, mint az autómé. :D Nekem 2 dolog tűnt fel elsőre: nincs ablaktörlő, és nincs kormány!! Aztán kiderült, hogy a képen az állam alatt van egy piros gombos "dzsojsztik", azzal kell irányítani a gépet. Ráadásul bal kézzel.



A -roppant kedves és türelmes- pilóta segítségével megadtam a felszállási cseklisztet. És itt jöttem rá, hogy nemcsak a memóriagondjaim zavaróak, de egyszerűen nem látok... És tuti, hogy nem a gombok voltak túl kicsik és a betűk homályosak...


Aztán gázt adtam:


... és már emelkedtünk is. Budapest felett mentünk egy gyakorlókört.


A pilóta megkérdezte, leszálláshoz legyen-e robotpilóta. Határozott nemmel válaszoltam. Aztán rájöttem, hogy jó lett volna, mert hogy landolás előtt meg kell adni a leszállási adatokat is, be kell pötyögni a panelbe, és még közben a gépet is vezetni, na ez elsőre nagyon nehéz volt. De aztán mentünk is tovább:

Gibraltárra naplementében.


Majd Rióba. Itt már a felszálláskor megadtuk a leszállási adatokat, éppen elég letenni a gépet. A futóművet kiengedni és a fékszárnyakat (4 fokozaton) állítani volt a legkönnyebb.


A legnehezebb nekem a földön való haladás volt, ahol 2 pedállal kell irányítani a gépet.



M.-nak hálásan köszönöm ezt a napot. Habár irtózatosan meleg volt és fájt a hasam, örök emlék élmény marad.

Minden kedves Olvasónak jó szívvel ajánlom ezt a parkot, a szimulátor pedig egy külön extra élmény.