Kórházi csomag

Mamikám még talán 80 éves sem volt, amikor úgy havonta egyszer megmutatta a bármilyen eshetőségre összerakott kórházi csomagját és egy másikat: az "ez legyen rajtam a temetésen" elnevezésűt.

Anyu még nem volt a "derékfájása" miatt orvosnál, amikor egyszer megkért, vegyem le onnan fentről azt a nagy, fekete táskát. Az volt a kórházi csomagja. (Levettem, az ablak alá került és ott is maradt vízkeresztig.) Amikor anyu elment és elkezdtem kipakolni a lakását, sor került a fekete táskára is. Nagy volt és elég nehéz, benne szó szerint minden, amire csak egy kórházi tartózkodás alatt szükség lehet. Mindez olyan gyönyörűen becsomagolva, ahogy csak anyu tudott pakolni. (Mert nagyon tudott.) 

Amikor most júniusban kórházba kerültem, semmi nem volt nálam, az otthoni alvós ruhában vitt a mentő a sürgősségire, majd egy másik mentő onnan a kórházba Pécsre. Másnap hozott be M. egy-két nagyon szükséges dolgot, például néhány hosszabb pólót, mert hálóingem nincs, mindig alsónemű-trikó kombóban alszom.

Augusztus 5-én írtak ki műtétre, akkor kaptam egy listát arról, miket kell majd vinnem. És akkor kezdtem el összeszedni a dolgokat. 23 napja. Ennyi ideje készítem, mert a fájdalom miatt roppant korlátozottak a lehetőségeim bármire is.

Augusztus 10-e körül egyszer nagy bátran begyógyszereztem magam, autóba ültem és elindultam hálóinget vásárolni. Kemény menet volt 10/7-8-cal, de ma már áldom az eszemet, mert azóta sajnos egyre több a fájdalom, ma már képtelen lennék egyedül kocsiba ülni és nem is mernék. Meglett a két hálóing. (Remélem, még jók rám, mert azóta 20 deka híján 70 kiló vagyok...)

Szóval fogtam egy sporttáskát (jóval kisebb, mint anyué volt) és nagyon lassan kerültek bele a dolgok a listáról.

Ma reggel 10/7-tel ébredtem, ami percek alatt felszökött 10/ durva 9-re, így jött a koktél és jó ideig az ágy. Szerencsére hatott a gyógyszer, 10/5-re levitte a kínokat, ilyen jól már régen voltam, mondtam is M-nak viccesen, hogy akár táncba is mehetnék. Ritkák az ilyen jó időszakok (és sosem tudom, meddig tart), amikor nem azt érzem, hogy menten elájulok, nem elviselhetetlenül szúr-görcsöl-nyom-feszít-hasogat, és mivel most ez az egyik legfontosabb, és amiért bízom benne, hogy egyszer csak csörög a telefon és azt mondják: előhozták a műtétemet, égetően meg kell lennie a kórházi csomagomnak, nem haboztam, villámgyorsan (értsd lassan, megfontoltan lépkedve, nem hajolgatva, óvatosan, közben vizet kortyolgatva) megkerestem és bepakoltam a még hiányzó ezt-azt, közben kihúztam a listáról, ami a táskába került. Fáslit kell még szereznem és egy cetlire felírtam a telót, töltőt, pénztárcát.

Jelentem: kész.

Nagy kő esett le a szívemről.

Kontroll, műtéti előjegyzés

M. vitt, kitett a Klinikánál, ment intézni a dolgát. Én felsétáltam (sajnos ismerem az épületet kívül-belül) az ambulanciára, rögtön mentem is mosdóba. Negyed órával az időpontom előtt ott voltam, egy órával az időpont után hívtak be. A várakozás alatt készült egy röntgen. M. is már odaért, akkor még kellett várakozni. Négy emberkét hoztak a sürgősségiről összesen, ugye őket előre veszik. Viszont én is így kerültem oda anno, én is azon az ágyon vártam kínok közepette, érthető, hogy az időpontosok előtt beviszik őket.

Az orvos most is rendes volt, mindent mutatott a képernyőn, meghallgatta a millió kérdésemet és válaszolt is rájuk.

Szóval. A kő ugyanott van és ugyanakkora, mint volt. Pattanhattak le belőle mini darabok, de érdemben ez nem jelent semmit, és ez nem változtat a tényen, hogy egyszer (júni 14.) okozott már ez az elakadt kő akkora nyomást, hogy szétrobbant a vesém, így nem maradhat bent. Mivel az ESWL-kezelés hatástalan volt (ez volt a zúzás, pedig megszenvedtem vele, bacca meg), kell sajnos a műtét. Nem vágnak, a húgycsövön mennek fel egy eszközzel, amivel belülről, közvetlenül összeporlasztják a követ. Kapok a műtét idejére egy olyan húgyúti katétert, ami felér a vesébe, de ezt elvileg a műtét után ki is veszik, a stent viszont marad. Előrehozhatónak jegyezték a műtétet, azaz, ha valaki kiesik bármi miatt, már mehetek is. Imádkozom ezért! (Augusztusra nem is lehet műtétet előjegyezni itt, annyira kevés az orvos és az aneszteziológus... A legkorábbi időpont volt a szept. 17.) Kell csináltatnom labort, EKG-t, mellkas röntgent, azzal kell mennem szept. 10-én az altatóorvoshoz. Szept. 16-án kell befeküdnöm, 17-én műtét, utána max 3-4 napot kell bent maradnom. Ha hazajöttem, 1 hét táppénz javasolt, utána, ha nincs komplikáció, mehetek dolgozni. Augusztusban kezdhetek dolgozni feltételekkel: semmi extra fizikai megerőltetés, folyamatos folyadékpótlás, nem tarthatom vissza a vizeletet, megfelelő pihenés. Úgyhogy a kellemes kis tanév vége és nyári szünet után kellemes évkezdés is lesz... Csak legyen meg, legyek túl rajta és remélem, hogy elfelejthetjük az egészet (és más sem jön).

Jó hír: tegnap (másfél-két év után először) úgy keltem fel reggel, hogy nem fájt semmim, sőt az addigiakhoz képest energikus voltam. Odakészítettem a reggelit, utána el is pakoltam, és millió apróságot tudtam a lakásban és teraszon ténykedni. Ma reggel ugyan vesesajgásra ébredtem, de nem volt szörnyű, az energiaszintem önmagamhoz képest megint rendben. Ma is készítettem reggelit, zöldséges-pestós rántottát.

Aztán elkezdtem a fürdőszoba szekrényemet szanálni. Kipakoltam az egészet.

Közben menni kellett a kontrollra.

Hazafelé beugrottunk enni egyet. Húslevest ettünk, én rántott gombár rizzsel-tartárral, uborkasalátával (imádom), M. Bakonyi szeletet nokedivel, csalamádéval.

Itthon kis szusszanás után leugrottam a boltba, aztán befejeztem a fürdőszobát.

VAn még egy jó hír: nem kell bödönbe pisilnem. Azt mondta a doktor, hogy kicsi az esélye, hogy kijöjjön a kő, de ha mégis spontán távozik, azt ők látni fogják szeptember 16-án és akkor "nem tesznek asztalra".

Huh.

Örülök, hogy megvolt a kontroll, hogy tudom, hogyan tovább. Tervezni még mindig nem merek nagyon előre. Viszont kismillió elintéznivaló akad (EKG, mellkas röntgen, labor az altatóorvosnak, hivatalos dolgok is, például meg kell újítanom a személyimet), úgyhogy bízom a legjobbakban.

Urológiai Klinika 5. nap, zárójelentés

Hárman voltunk a 12-es szobában az osztályon. Szerencsére hasonló gondolkodásúak. Sokat segítettek nekem a lányok. (Tegnap "osztálykiránduláson"voltunk, együtt sétáltunk az osztályon, ma pedig egyszerre engedtek haza minket.)

Szerencse volt a helyzetemben az is, hogy M. végig otthon volt, nem dolgozott, tudott szombaton mentőt hívni, ott lenni a sürgősségin, jönni a másik mentő után Pécsre, tudott behozni nekem dolgokat, jönni látogatni és ma hazahozni.

Itthon.

8-10 percenként pisilés. Nehezen megy, fáj, csíp, hólyaghurutos időkben volt ilyen, de a katéter miatt van biztosan, majd jobb lesz.

Fájdalomcsillapító nélkül még nem tudok lenni, de előre szóltak, hogy számítsak erre.

Ma délután tudtam elolvasni a leleteimet és a zárójelentést. 3 hét fizikai kíméletes létezés javasolt, antibiotikum egy hétig, szintén eddig bő folyadékfogyasztás, izomlazító szedés, fájdalomcsillapítás. Július 4-én kontroll, és ha minden adott lesz hozzá, vesekő zúzás (ESWL).

Elsősorban aludni szeretnék. A sok fájdalom sokat kivett belőlem, és a kórházban nagyon keveset sikerült aludnom. Remélem, itthon jobban fog menni.

Itt szeretném megköszönni mindenkinek a sok érdeklődést, üzenetet, telefonhívást, rám gondolást. 

Urológiai Klinika 5. nap

Éjjel nem sikerült megtalálni a jó alvási pozíciót. Olyannyira nem, hogy amikor már nyöszörögtem a fájdalomtól, a szobatársam nővért hívott. Kaptam egy jó kis vénás fájdalomcsillapítót, pár perc alatt hatni kezdett, és utána nem fájt sem a drót, sem a fejem, sem a vállam, sem a katéter, semmi. Megnyugtató volt, hogy a nővér azt mondta, hogy ez reggelig hatni fog. Betettem a füldugót és elaludtam. Hajnali 3-kor arra ébredtem: feszít a drót. Mocorogtam kicsit, jártam egyet, közben megbeszéltem magammal: a gyógyszer reggelig hat. Visszafeküdtem és visszaaludtam.

Reggel a szokásos itteni protokoll. Kaptam még fájdalomcsillapítót, egy vénás antibiotikumot, kivették a katétert, megkaptam a zárójelentést és a további instrukciókat, jön értem M.

Urológiai Klinika 4. nap

Elég kemény éjszaka volt. Órákig győzködtem magam, hogy de igen, fáj annyira, hogy csengessek. Elviselhetetlen volt már a katéter, a bal vesém is fájt. Az éjszakás nővér átnézte és megigazította a katétert, kaptam fájdalomcsillapítót, beraktam a füldugót és nagyon sokára elaludtam.

Reggel fél 6-tól itt nagyüzem van. Két kis vizit, takarítás, reggeli, vérnyomás mérés, nekem antibiotikum (óriás fecskendő, brrr), vérvétel a kontroll laborhoz, ágyazós nővérkék, pihenni képtelenség.

Ebéd után tudtam egy-másfél órányit bóbicálni.

Délután jött M.

A reggeli viziten szó volt róla, hogy talán ma kikerülhet a katéter, de sajnos maradt. A hét közepi hazamenetelről is beszélt két doki...

A "drótomat" napról napra egyre jobban érzem. A roppant zavaró és a fájdalmas határán van ma.

Mai étek (megjegyzések nélkül):

Esti vizit. Holnap kiveszik a katétert és mehetek haza. 

Tusolás. Branül a bal kézfejemben, sajog, az előző helye a bal könyökhajlatomban nagyon érzékeny, alul lóg a katéter, kellemes logisztika egy tisztálkodás.

Ennél még szuperebb lesz ma éjjel is egy olyan pozíciót találnom, hogy a fájdalmat, nyomást, szorítást, sajgást minimalizáljam. No de ez már csak egy. 

Urológiai Klinika 3. nap este

Az esti vizit után kiderült, hogy a reggeli röntgen rendben, ha minden jól megy, a hét közepén hazaengedhetnek. Üröm az örömben, hogy kb 6 hét múlva kiveszik a vesekövet.

Sztent

Hogy el tudjátok képzelni, mi az a sztent.

Az a drót a veséből a hugyhólyagba.

Urológiai Klinika 3. nap délután

Ebéd:

Szörnyen nyomott, fülledt levegő.

Befejeztem a Krétában a jegyek lezárását. (Ha azt mondom, hogy erőmön felül teljesítettem, nem túlzok.)

Jött M. látogatni, meghozta a kis esőt és a kellemesebb hőmérsékletet is.

Vacsora. Kivételesen nem szendvics, hanem tésztasaláta és banán.

Igen, csak így, az ágyon ülve...

Minden bajom elviselhető, kivéve egyet: a katéter és a sztent együttesét. Nem túlzás: falkaparós, szinte elviselhetetlen érzés egy embertelenül erős vizelési ingerrel, ez így kicsinál. (Tudom: türelem...) Lassan esti vizit, vérhigító, fájdalomcsillapító, egyéb nyalánkságok.

Igyekszem, de már egyre kevesebbet bírok inni. Még 2.5 deci kell a mai 2 literhez.

Istenem, remélem, ha kiveszik a katétert, jelentős mértékben megkönnyebbülök.

Urológiai Klinika 3. nap, délelőtt

A kórteremben irdatlan meleg van. A mi klímánk nem működik. Az éjjel semmit nem aludtam, hajnalban bóbiskoltam kb. másfél órát. Közben kértem fájdalomcsillapítót.

Hajnali fél 5-től hatalmas mászkálás. Vérnyomás mérés, folyadék bevitel és folyadék ürítés bediktálása, kanül kiszedés, gyógyszeres nővér (írtak ki nekem napi 3x fájdalomcsillapítót), új kanül szúrás, antibiotikum, kontroll röntgen, folyamatos katéter zacskó ürítés (magunk csináljuk). És vízivás, azt folyamatosan tolni kell.

Tegnap találtam egy raktár -társalgót, oda vonultam át a tegnap behozatott sulis laptopommal, mert le kell zárni a gyerekek év végi jegyeit.

Lassan, de haladok.

Hamarosan ebéd.

Délután

Nincs unalom. Délután megint begörcsöltem. Kaptam vénás fájdalomcsillapítót, segített. De nem múlt el teljesen a fájdalom. Aludtam egyet, utána jobb lett. Azt mondták, hogy ez bármikor előfordulhat, ezért is kell bent maradnom. És hogy ezt a stentet is meg kell szokni. Meg még kapom a vénás antibiotikumot is.

Derült égből életmentő műtét

Tegnap reggel felébredtem fél 6-kor. Kimentem a mosdóba, és amikor indultam vissza, hirtelen levert a víz, alig bírtam megtartani magam a lábamon, olyan fájdalmat éreztem, hogy ihaj. Mint később kiderült, vesegörcsöm lett. Hánytam, közben M. hívta a mentőket. Mozdulni nem tudtam a fájdalomtól, nem kaptam levegőt. Hordozó székben vittek le a mentőbe. A mohácsi sürgősségin mindenféle vizsgálat (labor, EKG, röntgen, feltöltéses CT, mivel nem tudtam kimenni a mosdóba, kaptam katétert). Nem ehettem, de nem is ihattam, pedig borzalmasan szomjas voltam. Ment az infúzió és a fájdalomcsillapító vénásan, de nem nagyon hatott, megmozdulni sem tudtam, csak nyöszörögtem, igyekeztem nem ordítani, mert jó pár beteg volt még a szobában. Kiderült, hogy van egy nagy vesekövem, ami a vesém kérgét megsértette és kipukkasztott egy úgynevezett kelyhet, így a veséből a vizelet nem a hugyhólyagba, hanem a hasüregbe ürült. Ezért mentőt hívtak, sürgősségi életmentő műtét Pécsen az Urológiai Klinikán. Éber műtét volt helyi érzéstelenítéssel, a hugycsövön keresztül endoszkóppal egy stentet keszítettek, ami a veséből a vizelet a hugyhólyagba tereli. Borzalmasan fájt, de amint kész lett, a fájdalmam 80 %-a elmúlt. A katéter maradt, egyelőre csodaszép színű véres vizelet távozik és ez így lesz még pár napig. A vesém csak kicsit fáj, egyelőre teljesen elviselhető. Lehet, hogy egy hétig itt kell maradnom. (M. szerencsére nem dolgozott tegnap, mindent intézett, nélküle ezt nem tudom, hogy csináltam volna.)

Ember tervez...

 

A sztori jön, ha kifújtam magam a műtét után.

A másik születésnapom: két éves lettem

 Két éve ezen a napon Koppán Professzor és Szántó doktornő megszabadított egy három évtizedes kíntól.

A műtét előtt mindent megszerveztem. Nehéz volt, mert az egy éve tartó folyamatos fájdalom miatt sokszor már nem tudtam magamat sem ellátni. M. és a család sokat segített.

Két éve ezen a napon fagyott reggel.

Ma 16 fok van.

Délután már szép, napos idő volt a Mecsekben. Álomszép a klinika.

Kora este pedig, amikor felébredtem a műtét után, a műtéti fájdalmakon kívül nem volt más, eltűnt az endós fájdalom!

És két éve -Istenem, még kimondani is annyira jó- nincsenek fájdalmak, görcsök, nincs mindennapos, marékszámra szedett fájdalomcsillapító és görcsoldó. Kimondhatatlanul felszabadító érzés! Sajnos ez is csak tüneti kezelés. Ha csak egyetlen endós sejt is a szervezetemben maradt, újra kiújulhat. Én már ez a két év alatt is nagyon szerencsésnek számítok, másokat már újra műtöttek, vagy kiújult és szenvednek tovább, vagy műtéti szövődmény keseríti az életüket. Nálam az a kellemetlenség, hogy sokszor nehezen, lassan megy a vizeletürítés, és nem szabad tartogatnom, mert olyankor befeszülnek a lenti izmok és hosszú percekig tart, amire sikerül ellazítanom őket és elintéznem a kis dolgomat.

A méheltávolítást az eltelt két évben egyetlen pillanatig sem bánom, egyetlen egyszer sem gondoltam rá veszteségként. Nem érzem magam emiatt kevesebbnek vagy kevésbé nőnek, nálam ez életmentő volt, és konkrétan egy új életet kaptam általa.

Boldog második endo-születésnapot nekem!

Lányok, asszonyok, a "menstruációs görcs" nem normális! Ne hagyjátok, hogy napokat, hónapokat, éveket elvegyen az életetekből! Kérdezzetek, menjetek utána egészen addig, amíg megoldást találtok!

Endo sztori

Két éve ezen a héten is speciálisan ettem. Kegyetlen fájdalmakkal és energiahiánnyal léteztem. A suliban a gyerekek már tudták, hogy műtétre megyek és sokat kérdeztek. Sok szervezéssel járt a műtétre készülés. Manapság is (főleg így, sulikezdés után) szörnyen fáradt tudok lenni, de akkor már abban elfáradtam, hogy felkeltem reggel az ágyból.

Egy hónap (és 3 nap) volt vissza a műtétig. Addig az operációig, ami nem jelent végleges megoldást, ha csak egyetlen nyálkahártya sejt is a testemben marad. Az endometriózis jelenleg nem gyógyítható, csak kezelhető. Százezrek szenvednek napi szinten, tíz emberből 8-9-nek méheltávolítás után is kiújul a betegség, és a mai napig olvasok sok olyan esetről, amikor a nőgyógyász kiosztja a beteget, hogy csak alacsony a fájdalomküszöbe, igyon egy páleszt, ha fáj, az segít, ne hisztizzen, legyen felnőtt, szüljön, aztán rendben lesz (...). 

Ha beteg vagy, ha szó szerint a túlélésért harcolsz, ne add fel. Menj, amíg olyan orvost találsz, aki tud segíteni. Vagy bárkit, aki segíteni tud a megoldásban. A fájdalmas menstruáció NEM normális! Ne hagyd, hogy a lányod, unokád, nőrokonod vagy akár te évtizedekig szenvedjen, mint én. 

Hat hónappal a műtét után

A műtét itt
A műtét másnapja itt
Egy héttel a műtét után itt
Két héttel a műtét után itt
Három héttel a műtét után itt
Négy héttel a műtét után itt
Öt héttel a műtét után itt
Hat héttel a műtét után itt
Három hónappal a műtét után itt
Négy hónappal a műtét után itt
Öt hónappal a műtét után itt

2021. október 15. a második születésnapom. Akkor volt a műtét. Koppán professzor és Szántó doktornő megszabadított egy három évtizedes gyötrelemtől.

A gyógyulás nem volt sima ügy, lassan ment, de 2022. április 15-én megvolt az első nagy mérföldkő: 6 hónapos műtött lettem.

Minden utasítást betartottam, a vágott sebeim gyönyörűen és gyorsan gyógyultak mindenféle kezelés-krémezés nélkül. Nem tudom, most milyenek, mert már régóta nem nézegetem. :) A belső varratok most, 6 hónap elteltével szívódtak fel teljesen. (Protokoll szerint.)

Még mindig azt tudom mondani, amit eddig: egyetlen gondolatban sem bántam meg. A felépülés fájdalmai, kellemetlenségei eltörpülnek a görcsök, a folyamatos fájdalom mellett.

Vannak még apróbb maradvány-tünetek, de az idő biztosan ezekre is gyógyír lesz majd. A legfőbb, amit megérzek belül: a stressz. A túl sok, a túl intenzív környezeti-társadalmi ártalom. Határozottan rosszat tesz. De ez sajnos általános, ahhoz, hogy ez megszűnjön, egy másik bolygóra kellene költöznöm...

 

Négy hónappal a műtét után

A műtét napja-még a műtét előtt, otthon itt
Műtét napja- már a kórházban itt
A műtét itt
A műtét másnapja itt
Egy héttel a műtét után itt
Két héttel a műtét után itt
Péntek- három héttel a műtét után itt
Péntek- négy héttel a műtét után itt
Három hónappal a műtét után itt

Röviden? Maga a boldogság. Minden egyes nap (!) hálát adok a műtétért. A testem legszebb ékszerei ezek az apró vágások. Amik szinte már nem is látszanak, de sosem felejtem el őket. Kb 120 napja fájdalommentesen? Ajándék. A legnagyobb kincsem.

Az, hogy nem kell semmilyen gyógyszert szednem, fantasztikus. A hormonkezelés teljesen taccsra vágott anno. Nélküle minden egyszerűbb és jobb. (A súlyom már majdnem visszaállt a normálisra, 3 kiló többletem van még.)

Vannak még apróságok, kis kellemetlenségek:

- A pisilés még mindig nem tökéletes. Lassan megy. 

- Ha tele a húgyhólyagom, az fájdalmas, nyomja a műtéti helye(ke)t.

- Fizikailag még mindig nem vagyok a topon, leginkább az izmaim nem nyerték még vissza az erejüket.

Ami roppant érdekes: ha fájdalmat érzek még, azt elsősorban a stressz váltja ki. (!)

Leginkább ennyi. Azaz: minden rendben van. 😇

Három hónappal a műtét után

Endometriózis. Nem szitokszó. Betegség. Nem halálos. Ha el tudod viselni a csillapíthatatlan, folyamatos fájdalmat, rosszulléteket, ájulásokat, agyrázkódást (...), ha a gyomrod bírja a brutális mennyiségű fájdalomcsillapítót és görcsoldót, ha egyáltalán eljutsz egy specialistához, aki felismeri, ha a tested megbirkózik a hormonkezeléssel és annak iszonyú mellékhatásaival (...), ha ki bírod várni a TB alapú műtétet, ami másfél-két év (ha addig még nem tolódik) vagy ha milliókat tudsz összeszedni a magán műtétre... Nem halálos, csak borítékolható a depresszió, a lelki ingoványba süllyedés még támogató család mellett is, a munkaképtelenség, a jövőkép totális elhomályosodása (...). A műtét után is bármikor kiújulhat. Hatalmas szerencse kell ahhoz, hogy egy operációval megúszd és tünetmentes maradj utána.

Visszagondolva csak ingatom a fejem. Nehéz elhinnem, hogy évtizedekig szenvedtem havonta 2-4 napot átgörcsölve, begyógyszerezve. És azt végképp nem értem, hogy bírtam létezni egy teljes évig minden áldott nap (kivétel volt 1-2 ajándékba kapott 24 óra) fájdalomtól szenvedve-fetrengve, kimondhatatlan mennyiségű gyógyszert magamba tömve (2020. októbertől 2021. októberig), az utolsó fél évben hormonkezeléssel megspékelve, totális energiahiánnyal, memória- és koncentrációzavarral, testileg-lelkileg a végletekig meggyötörve, eljutva az önellátási képtelenségig is, folyamatosan segítségre szorulva.

Három hónapja, október 15-én másztam fel a műtőasztalra. Nem kaptam előtte nyugtató bogyót, semmit. de a vérnyomásom és a pulzusom is rendben volt és akkor már annyira fáradt-fájó-elgyötört voltam, hogy még izgulni, idegeskedni se volt energiám. 2021. október 15-én 16 óra 3 perckor indították az altatást. Attól a perctől fogva a mai napig semmiféle endós fájdalmat nem éreztem. És nagyon szeretném, ha ez így is maradna.

A műtét utáni 6. hétig minden orvosi utasítást betartottam. Még nem voltam jól, akkor jött a k.ovid. Nem segített a gyógyulásban. December utolsó hetében lettem jobban, és szó szerint napról napra egyre jobban. Fizikailag ugyan még a béka hátsója alatt. Januárban kezdtem dolgozni. Az első hét iszonyatosan megviselt, már az első nap után szörnyen fáradt voltam, péntekre teljesen kimerültem. A második (ez az a hét) hét már könnyebben ment.

A külső sebeim gyönyörűek (képen nyíllal jelöltem) és a két szélső egyáltalán nem fáj. A köldökvágás még gyakran érzékeny (nadrág, nyújtózkodás).

A méheltávolítás helye egyre jobban bírja a fizikai terhelést, vannak órák, amikor semmi kellemetlenséget nem érzek. Amire viszont hevesen reagál: a köhögés, az idegeskedés (!), ha tele van a húgyhólyagom, ha nem ürítettem még ki a beleimet. 

Három hónapja nincs olyan óra, hogy ne adnék hálát az endós fájdalmak megszűnéséért. Három hónapja nincs óra, hogy ne gondolnék mérhetetlen hálával arra, mennyire szerencsés vagyok, hogy majdnem 100 napja így élhetek. Három hónapja egyetlen egyszer, még csak egy fél pillanatig sem gondoltam arra, hogy a hysterectomia hiányérzetet okozna, egyáltalán nem élem meg veszteségként, csakis pozitív hozadéka van a méhtelenedésnek, az élet hatalmas ajándéka, hogy megműtöttek, ennek a napja, október 15. a második születésnapom.

És csakis hatalmas hálával tudok gondolni mindazokra, akik segítettek az addig tartó nehéz úton, és akik utána lehetővé tették, hogy otthon maradhassak, és mindent biztosítottak a háttérben a felépülésem kezdeti, kritikus szakaszában, és támogatnak azóta is, ha a szükség úgy hozza.

Óriási köszönet azoknak is, akik ugyan virtuálisan, de kísértek (és kísérnek azóta is) az utamon, segítettek, bátorítottak, vigasztaltak, erőt adtak, mint ti is, kedves Olvasók.

Köszönöm.

Hétfő

Mozgásfejlődés műtét után. 😁

Azt hiszem, egyértelműen látszik, hogy valami történt (műtét). 

És az is, hogy az első hét nagyon nehéz volt.

És gyönyörűen látható, ahogy hétről hétre egyre többet tudok sétálni.

Sőt ma még a 6000 lépést is túlszárnyaltam.

Még mindig nincs erőltetés, annyit megyek, amennyi jólesik. Haskötővel. Ez a cucc tényleg áldás. Nélküle még a lakásban is nehezebb mindenféle mozgás. Ezer hála K-nak és K-nak, amiért ajánlották és M-nak, aki beszerezte!

Szombat

Havonta 3-4 napig görcsöltem 32 évig. A 46. életévemet napi szinten végiggörcsöltem. Ájultam el, vitt el mentő. Hánytatott a kolleganőm a tanáriban, M. jött értem, mert nem tudtam volna hazavezetni. Sok programot le kellett mondanom, az utolsó fél évben már a munkámat is alig tudtam ellátni, nem beszélve magamról.

Ahogy telt a fájdalmas idő, egyre jobban megtanultam, mi az, ami fontos. És nagy örömömre szolgált megtapasztalni, milyen odaadó, szerető családom van. M., anyu, a húgom időt és pénzt nem sajnálva állnak mellettem, K., J., és itt a kezdőbetűkhöz az abc összes betűjét begépelhetném, mert rengetegen vannak, támogatnak, érdeklődnek, vannak lélekben velem.

Az endometriózis nem halálos betegség, amennyiben az ember el bírja viselni a fájdalmat. Folytonosan, havonta, vagy mint én is, egy teljes évig folyamatosan. Nem ismerni a kiváltó okot és nincs konkrét gyógymódja. Nálam a hormonterápia nem vált be, viszont hatalmas lehetőséget kaptam a műtéttel. Ezzel van esélyem a tünetmentességre. 

A fájdalommal szeretetet, odafigyelést, gondoskodást is kaptam, a csillapíthatatlan fájdalommal még többet. Szerencsés vagyok, amiért ilyen ismerőseim, kollegáim, családom van, akik támogatnak, mellettem állnak. Mert hogy ez egy endo beteg környezetének is óriási kihívás. Hiszen nekem állandóan fájt, folyamatosan fáradt voltam, nem tudtam boltba menni, főzni, takarítani... Ilyenkor keményen kiderül, ki az, aki "bírja a gyűrődést". Mert ez nagyon nem egyszerű.

Augusztusban már nem mindig tudtam hinni magamban, abban, hogy ez a helyzet valaha is megváltozik. Ahogy csökkent a hitem önmagamban, úgy nőtt valami másban. Ez valamiféle tudat volt, egy meggyőződés, hogy elengedhetem az evezőt, nem kell keményen lapátolnom az árral szemben, mert valami nálam nagyobb itt van és fogja a kezem. Ez olyannyira megnyugtató érzés volt, hogy teljesen rá mertem bízni magam. Ezért nem izgultam a műtét előtt, még akkor sem, amikor felmásztam a műtőasztalra. 

Most, a műtét után nincsenek endós fájdalmaim. Ezért, ennek minden egyes percéért örökké hálás leszek. Van bennem viszont valamiféle ismeretlen bizonytalanság. Ezt még nem tudom megfogalmazni. Csak annyit érzek, hogy nem kell emiatt sem izgulnom, mert minden rendben lesz.

kép: mai séta

A műtét napja-még a műtét előtt, otthon

Köd van és fagy. Csodaszép idő. Igazi ősz.

Nagyon jól aludtam. És önmagamhoz képest sokáig. Nagy elánnal keltem fel és néztem rá a listámra, hogy mi az, ami még kell, ami apróságot még itthon meg kell csinálni. És kezdtem volna. Addig jutottam, hogy ráálltam a mérlegre. Mert az anesztesnek meg kell adni az aktuális testtömeget. Tegnap 1.6 kiló ment le a hashajtással. Ez rengeteg. Amint leszálltam a mérlegről, éreztem, hogy gyenge vagyok. Nem kicsit. Nem erőltetek semmit. Nem harcolok. Az endocskám ficereg: szúr, feszít, jajong mindkét petefészkem, az egész kismedencém fáj. Napok (és egy év...) óta ezt teszi, mintha érezné, hogy most már az órái is meg vannak számlálva. 

A legrosszabb az éhség. Ölni tudnék egy falat (vagy egy tál 😁) bármiért. A legjobban a műtét utáni első étkezést várom. 😆😇

A pulzusom 80 (önmagamhoz képest magas), és nagyon erőteljes a szívverésem. Pumpálja az életet ebbe a nagyon fáradt és meggyötört testbe. De jól vagyok. És nem izgulok. A dolog orvosi részéért főleg nem. Koppán prof kezei között maximális biztonságban érzem magam, teljesen megbízom benne, tudom, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy segítsen rajtam. Kis félelem az ismeretlen tényezők miatt van bennem. És hogy hogyan ébredek a műtét után. De nem rugózom túl, hiszen szépen sorban, órákon belül minden kiderül. És van rá esély, hogy holnap este már itthon vagyok, ha nem, akkor vasárnap biztosan. Onnan pedig már csak felfelé vezet az út.