2025. február 19., szerda

Megfontolásra

 “Életem legnagyobb tévedése az volt, hogy sokáig azt gondoltam, hogy akkor vagyok igazán jó ember, ha mindenkit magam elé engedek. Ha minden vágy, óhaj, sóhaj prioritást élvez az enyémmel szemben. De az igazság az, hogy nagyon sokszor kell kiszorítani magad, kispadra ültetni és akárhányadiknak pozicionálni, hogy az ember rájöjjön, amit csinál, attól nem jó emberré válik, hanem egy idiótává. Ebből a tévedésből lett aztán a legnagyobb ajándék önmagam számára: az ígéret, hogy mostantól jó leszek magamhoz, jó ember leszek saját magam számára.”

(Lőrinczi Emese)
Lehet, hogy egy kép erről: virág
Az összes reak

Mai cuki


💗

(2. osztályos, SNI gyerkőc)

 

Szerda

10. folyamatos munkanap...

(Rajz órán.)


A cipekedést nagyjából megoldottam.


Minden nap üres hátizsákkal megyek le a garázshoz és 2 szatyorral, hazafelé a csomagtartóból felhozom, amennyit "kényelmesen elbírok" vagy/és ami éppen kell. Úgy, hogy munkából hazafelé a ház elé megállok, kirakom a lépcsőházba az aktuális felcipelendőt, elviszem a kocsit a garázsba, hazagyalogolok, felveszem a lépcsőházban a cuccost és felcipelem. (Ha nagy ritkán minden nélkül megyek valahova, nem tudok mit kezdeni magammal, "hiányzik" a csomag, a súly.)

.......

Keményen tolja elém az élet a leckéket. Kisebbeket is, nagyobbakat is. És csak tolja, tolja és tolja. Annyit elért, hogy az apróbbakat hamar megtanulom. A nagyobbaktól viszont félek, halogatom. Ötven elmúltam, ha változtatni szeretnék, már nem kellene sokáig húzni. A vicc az, hogy mindegyik csakis rajtam múlik.