A múlt. Mami rokkája a padláson.
A jelen, ami nemsokára múlt lesz.
A következő képeket csak az érti, aki járt itt. Én 48 éve ismerem ezt a házat. Heten laktak itt, ma már hárman nem élnek, mami pedig az otthonban. Anyu pár hét múlva Mohácsra költözik. A ház változik, üresedik.
Erről a falról hiányzik valami. Igen, rokonok, ismerősök, a kakukkos óra. Amióta élek, ott lógott.
Opa (így hívtuk dédapámat) szobájának falán sincs ott az óra.
És az "angyalkás szoba" sem a régi már, elrepültek az angyalkák...
A jelen dobozolva, zsákokba zárva vár.
Azt mondják, nem szabad ragaszkodni tárgyakhoz, helyekhez (...), nekem ez nem könnyű. Ez a ház és a benne lakók jelentették nekem a biztos pontot, a biztonságot, a családot. Én itt mindig otthon voltam.
Hiányozni fog a hatalmas udvar. A meggyfa, aminek elődjénél lógott az imádott hinta.
A mindig csodás virágoskert.
Egyik kedvenc virágom, a szellőrózsa.
A levendula, amit egy tihanyi kirándulásról hoztunk anyunak.
A tér, a zöld, a levegő.
A rózsa, amit még talán papi oltott.
Hiányozni fog a rózsalugas is. Amikor kicsi voltam, ezen alul kertitörpék hintáztak.
A kilátás a kert végébe...
... a melléképület..., a góré, ami gyerekkoromban még kukoricával volt tele és ahol rengeteget játszottunk...
... a garázs mögötti kis járat, ahol azóta is lóg egy létra a falon...
... a műhely. Lassan kiürül...
Itt nyulakat tartott anno Opa.
Mögötte csodás kilátás a mucsi dombokra...
Kutyusaink nyughelye...
Mindez marad itt. Számomra nagyon lélekfacsaró.
Voltunk mamikámnál. Fizikailag roppant jó állapotban van, értelmileg annál kevésbé. Hajmeresztő sztorikat ad elő. A fejében férjhez megyek, voltam jegyesoktatáson is. A házuk helyén repülőtér épül. A legnagyobb: a nővértől könyörög cigarettát, rá akar gyújtani. Az én mamim, aki sosem dohányzott, sőt minden bagósnak beolvasott, hogy szokjon le. ...
Holnap is pakolás anyuval. Azért már kezd látszani a vége.
