Múlt, jelen...

A múlt. Mami rokkája a padláson. 

A jelen, ami nemsokára múlt lesz. 

A következő képeket csak az érti, aki járt itt. Én 48 éve ismerem ezt a házat. Heten laktak itt, ma már hárman nem élnek, mami pedig az otthonban. Anyu pár hét múlva Mohácsra költözik. A ház változik, üresedik. 

Erről a falról hiányzik valami. Igen, rokonok, ismerősök, a kakukkos óra. Amióta élek, ott lógott. 

Opa (így hívtuk dédapámat) szobájának falán sincs ott az óra. 

És az "angyalkás szoba" sem a régi már, elrepültek az angyalkák... 

A jelen dobozolva, zsákokba zárva vár. 

Azt mondják, nem szabad ragaszkodni tárgyakhoz, helyekhez (...), nekem ez nem könnyű. Ez a ház és a benne lakók jelentették nekem a biztos pontot, a biztonságot, a családot. Én itt mindig otthon voltam. 

Hiányozni fog a hatalmas udvar. A meggyfa, aminek elődjénél lógott az imádott hinta. 

A mindig csodás virágoskert. 

Egyik kedvenc virágom, a szellőrózsa. 

A levendula, amit egy tihanyi kirándulásról hoztunk anyunak. 

A tér, a zöld, a levegő. 

A rózsa, amit még talán papi oltott. 

Hiányozni fog a rózsalugas is. Amikor kicsi voltam, ezen alul kertitörpék hintáztak. 

A kilátás a kert végébe... 

... a melléképület..., a góré, ami gyerekkoromban még kukoricával volt tele és ahol rengeteget játszottunk... 

... a garázs mögötti kis járat, ahol azóta is lóg egy létra a falon... 

... a műhely. Lassan kiürül... 

Itt nyulakat tartott anno Opa. 

Mögötte csodás kilátás a mucsi dombokra... 

Kutyusaink nyughelye... 

Mindez marad itt. Számomra nagyon lélekfacsaró. 

Voltunk mamikámnál. Fizikailag roppant jó állapotban van, értelmileg annál kevésbé. Hajmeresztő sztorikat ad elő. A fejében férjhez megyek, voltam jegyesoktatáson is. A házuk helyén repülőtér épül. A legnagyobb: a nővértől könyörög cigarettát, rá akar gyújtani. Az én mamim, aki sosem dohányzott, sőt minden bagósnak beolvasott, hogy szokjon le. ... 

Holnap is pakolás anyuval. Azért már kezd látszani a vége.