2022. december 31., szombat

Zárszó 2022



2012: zárszó itt
2013: Zárszó itt
2014: összegzés -test itt
2014: összegzés -lélek itt
2015., utolsó nap, Magyarország 75. itt
Szilveszter 2013-2014-2015. itt
(2016) Szombat, szilveszter, Ausztria 14/9. itt
2017: zárszó itt
2018: zárszó itt
2019: zárszó itt
2020: zárszó itt
2021: zárszó itt
.................................................................

Nagyon-nagyon nehéz év volt 2022. 

Januárban a műtét utáni nagyjábóli felépülés után elkezdtem dolgozni. Kemény volt fizikailag. És lelkileg is: ott lebegett ama bizonyos kard a fejem felett, mivel nem volt oltásom, márciusig kaptam üzemorvosi engedélyt az oltástalanságra. (Még mindig egy szörnyen rossz scifinek érzem ezt az egész szitut.)

Az oktatási rendszer évről évre jobban recsegett-ropogott, és én évről évre rosszabbul érzem magam benne, idén sem volt másképp.

Még megosztottam a bejegyzéseket a főzésről-dobozolásról.


MINDIG fáradt voltam munka után, és ez egész évben nem változott.

Január közepén voltam 3 hónapos műtött. Még nem teljesen felgyógyulva, de már klasszisokkal jobb életminőséggel.

Január végére elköltöztem M-hoz.

Februárban bedurrant a fogam. Hónapokig tartó procedúra lett belőle, az egyiket el is vesztettem a végén.

Főztem, dobozoltam.


Volt kis túra is.


Az első a műtét után, már fájdalom nélkül. :)

Négy hónappal a műtét után már sok minden sokkal-sokkal jobb volt.


Február végén kezdődött mamikám kálváriája.

Kis kirucc Bakonybélbe.


Márciusban már az első napon mami sürgősségire került.

Még mindig ment a vita arról, meddig/hogyan dolgozhatok oltás nélkül...

Mami állapota nem javult, anyunak éjjel-nappal ápolnia kellett. Mentem hétvégenként, amikor csak tudtam, segíteni.

Szenvedtem folyamatosan a foga(i)mmal.

Séta a Dombay-tónál.


5 hónappal a műtét után is minden percben hálás voltam a fájdalommentességért (is).


De -főleg a munka miatt- folyamatosan fáradt voltam.


Mégis volt néha mini kis séta. Pl. a Mecsekben.


És amúgy az egész évem olyan volt (még tart pár órán át, most is olyan), mint ebben a bejegyzésben. Csak rohantam, rohantam, rohantam...


Április. Baráti találkozóval kezdődött Berkenyén.


Anyu februárban eladta a tamási ház árán vett pesti lakását és vett Mohácson helyette egyet. A terv az volt, hogy ha anyagilag nem bírják majd, mamival ide jönnek lakni. A pesti eladást (annak minden hivatalos velejárójával) a húgom intézte, a mohácsi vételt (annak minden hivatalos velejárójával) én. Mert anyu nem tudott mami mellől elmozdulni. Ekkor mami már nem tudott járni és egyre gyakrabban hallott hangokat, zenét. Az adásvételi hivatalos aláírásakor jött le Mohácsra a húgom is, egy nagyon sűrű napon legalább egy-két órára találkozhattunk.


Április közepén a nagy szerelem: Őrség.


Majd vissza a kegyetlen valóságba: munka és foghúzás...


Májusban megkaptam életem első pótfogát. Most mondom: több nem lesz. A pörgés pedig csak fokozódott.


13-án,  pénteken eldugult a WC-nk... 

Többször dolgoztam idén is hétvégén is.

És egyszerűbb dolgokat dobozoltam is.


Május legvégén fejeződött be a fogkezelésem...

A június sem volt más, mint az év eladdig. Nem volt jól mami, anyu kezdett belerokkanni az ápolásába, és keresztapám is egyre rosszabbul lett. Meghalt T. anyukája, totál hirtelen, és nem tudtam hova tenni ezt a dolgot (sem). Június 17-én voltam a temetésén... És a tanévet is lezártuk (közben munka itthon is, anyu mohácsi lakásában is, hétvégente Hőgyészen is...).


A június legvégét a traumatológián kezdtem... Éjjel belerúgtam egy szekrénybe... A dolgokat szeretem jól csinálni, de ez a rúgás tökéletesen sikerült, ugyanis a mai napig (dec. 31.) dagadt és piros a kislábujjam, sokszor a sima járásban is akadályoz...


Július elején M. jóvoltából derült égből Balatonfüred.


6-án eltemettük keresztapámat... Hosszan tartó, nehéz betegség után már nem szenved tovább... Mami már olyan állapotban volt, hogy nem vittük el a temetésre. Utána azért kivittük a sírhoz. Akkor nagyon sírt, de sose fogjuk megtudni, mennyit fogott fel az egészből... Egyre rosszabb állapotban volt, ezzel párhuzamosan anyu is. Már látni lehetett, hogy ők kettem (anyu+mami) nem jönnek Mohácsra lakni. Egyre gyakoribb téma volt, hogy segítség kell, mert anyu már nem bírja a hónapok óta tartó éjjel-nappali ápolást és bezártságot, mami is szenved, de anyu a végsőkig kitartott amellett, hogy ápolni fogja az anyukáját...

A hónap közepén mami megint kórházba került. Mert az éjszakai őrjöngése során kimászott a ágyból a rácson át és elesett, beütötte a fejét (is). Életem egyik legkegyetlenebb napja volta, amikor ott voltam anyunak segíteni, amikor mamit hazahozták a betegszállítók. Ekkor került a kórlapjára a "nem meghatározott demens" kifejezés, és ekkor hozta meg anyu a döntést, hogy igen: segítség kell, sürgősen. Isteni csoda folytán találtunk egy otthont maminak.


(Kép: mami 90. szülinapján, 2.5 éve, amikor még minden rendben volt.)

A hónapban még bűnelkövető is lettem, kaptam fekete pontokat...

Július utolsó napján szülinapi buliban E-nél.

Augusztus elején Kalocsa. Ugyanott, ahonnan anno elvitt a mentő egy -roppant durva- endós görcs miatt. (Augusztusban sem időm, sem energiám nem volt a műtét utáni ikszedik hónappal foglalkozni. Szerencsére maradtam tünetmentes. De továbbra is szívesen segítek bárkinek, akinek ezzel kapcsolatos gondja van. Mert az egészségügy ebben (is) borzalmasan csődöt mondó...) És Szelidi-tó. Majd Kaposvár, Virág fürdő.

11-én Da Vinci Magánklinika: húgom lányával...

Augusztus végé M. szervezésében Bled. Szerelem lett első látásra. még mai is visszamennék.


Augusztus végén M. szülinapi ajándéka: Hotel Botanica.


Szeptemberben megkezdődött a gyerekekkel a tanév.

Ja, közben 48 éves lettem. Utoljára volt hőgyészi ünneplés. Mert anyu már pakolt, szortírozott, szanált, készült a költözésre.


Ritkán, de dobozoltam.


A világ közben egyre inkább felfordult.

A húgom és L. több hétvégén lejött Mohácsra, segítettek anyu lakásán dolgozni. Jó volt együtt lenni.


A tanévek évről évre nehezebbek (mondjuk úgy látom, rengeteg más munkahelyen is ugyanez a helyzet...).

Mami folyamatosan merült el a saját világában. Még mindenkit megismer, de már nem mindenkit tud a mi valóságunkban a helyén beazonosítani. Nagyon jó helyen van szerencsére, sokat látogatjuk.


Anyu szeptemberben már gőzerővel pakolt a költözésre. Iszonyatos meló ez egyedül, amikor csak tudtam, mentem segíteni neki. Októberben is. Nem volt egyszerű fizikailag sem, lelkileg sem.


Az egész éves pörgésért, folyamatos menésért, nem pihenésért már várható volt, hogy benyújtódik a számla. Októberben fájdalmakat éreztem. Endósat. Kegyetlen volt, roppant ijesztő. Pár nap múlva vártam az éves kontrollra, de addig nehéz volt nem parázni.

A hulla fáradság egyáltalán nem változott. Szinte bárhol, bármikor el tudtam aludni napközben, éjjel annál kevésbé... Mini séta telt csak.


Október 15-én volt a 2. szülinapom. A műtét egy éves évfordulója.


Minden nap hálás vagyok érte, hogy eljutottam ide, hogy túl vagyok rajta és azóta is tünetmentesen élhetek.

Anyuhoz sok cuccot áthoztam Hőgyészről a kis kocsimmal, szinte minden hétvégén jöttem a "telekocsival". És felhordtam, elpakoltam. Hogy a költözéskor neki kevesebb dolga legyen.

20-án 1 éves endo kontroll. All clear. Nincs endo. :)


Ritka volt akár egy órácska nyugalom is. Október végén volt egy kis séta a szabari erdőbe(n).


November 5-én anyu Mohácsra költözött. M., a húgom és L. rengeteget segített.


Aztán baráti találkozó Sombereken.


Decemberben már haladt mami gyámügyi procedúrája.

Mami hol jobban van, hol rosszabbul, de egyre inkább elmerül a saját valóságában...



Öt órába telt megírni ezt a bejegyzést. Nincs benne minden. És évet értékelni sem fogok. Kemény volt. És még mi vár ránk jövőre....

De ahogy mindig, most is köszönöm minden Blogolvasónak a figyelmet, a hozzászólásokat, a kommunikációt, és mindannyiótoknak nyugodtabb, egészséges új évet kívánok.













































































December 30., péntek

 

Elvileg anno amolyan edzős-főzős-receptes blognak indult a Boszorkánykonyha. Mostanában nagyon eltávolodott ettől. Ha nem is teszem gyakran közzé a főzős dolgokat, azért szoktam főzni és enni is. 😁 Az év utolsó előtti napja (is) termékeny volt. Ébredés (és magamhoz térés) után már álltam is neki a főzésnek. Nem vicc: megálmodtam, hogy reggel felkelek és ezt fogom készíteni. Az sem vicc, hogy minden volt hozzá itthon (pedig az édesburit már régen vettem, nem is emlékeztem rá, hogy a hűtőben lapul).


Főtt édesburgonya és krumpli készült tonhal tócsnival, és egy -eszementen jól sikerült- salátát kreáltam hozzá.

Ezután jött a reggeli. Idén leggyakrabban ezt reggeliztem: saját készítésű tökmagkrém pirítóssal, paradicsommal, és most M. hozott a piacról csírát, így azzal megbolondítottam. Hozzá koffeinmentes hosszú kávé csöpp tejjel.


És íme az ebéd, ami reggel készült.