Hétfő

Ritkán írok arról, aminek tényleg lenne értelme egy naplóban. Mert panasznak tűnne, mert nincs sok értelme, mert attól, hogy leírom -már amit lehet, meg amennyit elbír a nyomdafesték-, nem változik semmi. De. Talán nekem könnyebb (lenne).

Ma (is) intézményi önértékelést írtam. Sosem láttam még ilyet, intézményvezetői feladat, de mivel nálunk csak az anyaiskolában van ilyen, nekünk hármunknak kell ezt (is) megcsinálni. Csodás körmondatokban megfogalmazott kérdések, felét nem is értem. De kitalálom, másik minta alapján keresek segítséget. És természetesen mit írhatok? A valóságot? Francokat. Mint az átkosban: papíron legyen minden szép és jó, azzal, hogy mi a valóság, a kutya nem törődik.

Beszélgetek emberekkel. Sajnos nem megdöbbentő -mert ez a tapasztalatom-, hogy a tévénézőknek fogalmuk sincs a valóságról. Így arról sem, melyik pedagógus és hogyan dolgozhat. Természetes védettségem van a "vírus" ellen. December elején hívott a főnököm, hogy az üzemorvos erre adhat halasztást a (idézem az 599/2021-es rendeletből) "kötelezően igénybevehető" kísérleti szer témában. A védettségi kártyám május végéig szól, az üzemorvosi "engedély" márciusig. Ezt le is zongoráztam. Utána változtatták meg a rendeletet (amikor kiderült, hogy túl sok pedagógus nem kíván kísérleti nyúl lenni), hogy lehet "méltányossági kérelmet" benyújtani a bársonyszékesekhez. Nem írtam. És akkor sem írtam volna, ha nincs az üzemorvosi papírom. Mert ha senki nem írt volna, térdre lehetett volna kényszeríteni a rendeletet. De -mint több szektorban- a pedagógusok sem fogtak össze. (Bár szerintem mindenkinek, egységesen ki kellene mondania, hogy STOP!, no de nem álmodozom...) Azóta már kijött egy újabb rendelet, miszerint az ember a karantén lejárta utáni napon már oltható, ami elméletileg felülírja az üzemorvosi engedélyt, de sebaj. Ha valami változik, majd szólnak. És nem fogok sírni.

Szerettem tanítani. Talán ma is szeretnék, ha -tisztelet a kivételnek- nem a fegyelmezés lenne a fő tevékenységem órán, óra előtt, után, a szünetben. Ha jelzem haza, én vagyok a rossz, mert miért nem tudom megnevelni, ha rászólok, akkor mit képzelek, ne akarjam a gyereket nevelni. Nem egyszerű, hogy egy tökmag simán lefejel (!), mert ő mást AKAR, mint amire megkértem, hogy úgy beszél velem egy-kettő, mint más a kutyájával sem (a kérésre a "NEM, ba.zmeg" valahogy nekem nem válasz, és az sem tetszik, hogy a társukat néhányan simán buzizzák, sőt ma volt egy kedves "Te fasz" is... És ALSÓ tagozatról beszélek). Ha bármi következménye van egy esetnek (pl. amikor egy gyerek szó szerint leordítja egy tanító fejét, akkor rögtön jön az "elviszem másik iskolába". Mindennapos az esetmegbeszélés, folyamatos a kapcsolattartás a szülőkkel, szociális segítő is többször jön hozzánk, eredmény nem igazán van...

A másik: az elvárások "fentről". A mostani 2. osztálynak volt 1 év online óvodája (...), az elsősöknek 2. Mindez ebben a csodás, 2 éve tartó "pándémiás" társadalomban. Nem tudnak 1-2 percig egy dologra figyelni, nem megy a ceruzafogás, a kérés, a megköszönés, beszédkényszer van, mindenféle zavar, de nem is csodálom. Viszont a követelmény (a 2020-as NAT bevezetésével csak minimálisan változott) szinte ugyanaz, mint eddig volt. Ahelyett, hogy ott fent -ja, ha láttak volna valaha élő gyereket...- azt mondanák: kedves tanítók, megváltozott a világ, mit változtassunk? És lenne legalább 1 év szocializáció és alapkészségek fejlesztése, amivel képesek lehetnének ezek a minimanók arra, hogy nekiállhassanak a betűtanulásnak, az olvasásnak, írásnak, mateknak... De hát papíron minden rendben, van digi tábla meg tablet. Csakhogy igazából még az ezzel való munka sem köti le őket.

1-2. osztályban környezetismeret sincs már. Elméletileg (papíron) beleintegráltuk más tantárgyakba, gyakorlatilag meg... 

Még mindig vannak tesiből felmérések, pl. felülés, pedig ha megkérdezel egy gyógytornászt, sikítozni fog, mert az előírt felülés konkrétan károsító hatású...

A gyerekek 7 órát bent vannak a suliban (neonfényben, wifi-gőzben), ha van házi és ha meg is csinálják, még 1-2 órát otthon is tanulnak, többet dolgoznak mint sok felnőtt. 

Lehet, hogy a baj az én készülékemben van, amiért azt gondolom, mindez így nagyon nem jó. Bármi történik vagy rosszul sül el, mindig magamban keresem először a hibát: hogy lehetne másképp, jobban, egyszerűbben, gyerekközelibben, mit és hogyan tudnék változtatni. Talán túl öreg vagyok már és maradi. Nem tudom. De nekem ez az állami iskolarendszer nagyon nem fekszik. (Kb 2000 óta mondom ezt, és évről évre nehezebb.)

Vannak persze tünemény családok, tünemény gyerekek, olyanok, akik szeretnek suliba járni, mert érdeklődők, szeretnének többet/jobban tudni, akik szeretnek és tudnak társaikkal együtt létezni, akikkel élmény lehetne a dolog, ha nem állandóan a "gyengéket" kellene megvárni, őket felzárkóztatni. Az integráció papíron ragyogóan működik, a valóság ezzel szemben nem papíralapú...

Természetes védettséggel, Istentől kapott immunrendszerrel még jó vagyok márciusig, aztán ugyanezekkel a paraméterekkel utána már maga leszek a fertő... Remélem, sikerül munkát találnom. Dolgoztam már csapágy boltban, hordtam ki telefonkönyvet, voltam mosogató-konyhalány, szobalány, idősgondozó, dolgoztam kávézó(k)ban, nem félek a munkától. 

Itt szeretném megkérni minden kedves Olvasómat, hogy ha hall/lát/tud munkalehetőségről Mohácson vagy/és környékén, legyen kedves jelezni. Előre is hálásan köszönöm!

(Visszaolvastam, amit írtam. Na ezért sem jó ilyesmikről írnom, mert csak bele-belekapok egy-egy témába, de kifejteni már nincs se energiám, se tehetségem. Na jó, nem törlöm, ha már bepötyögtem. De most megyek, akad itthon dolog. :) )