A december, az adventi időszak általában az elcsendesedés ideje. A naptári év vége felé közeledvén számot vetünk a hátunk mögé kerülő 365 nappal, összegzünk, megvizsgáljuk, mi történt, összegyűjtjük a jó és a rossz dolgokat, a jóknak örülünk, a rosszakból tanulni próbálunk.
Az idei év mindent felforgatott. Úgy vélem: mindenki életében. És még koránt sincs vége. Nálam -istenem, idén rengeteg szónak változott meg a jelentése, "viccesen" hangzik:- hullámok voltak. Kisebbek, nagyobbak. Volt, amelyiket sikerült meglovagolni, volt, amelyik majdnem maga alá temetett.
A december más. Ez egy tomboló hurrikán. Az elmémben dühöng, vijjog, rohan körbe-körbe, mindent beszippantva és vágtatva járja ördögi táncát. A szó szerint mindennapi újabb és újabb -nem pozitív- történések egyre csak erősítik. Lassan már akkora zajt csap, hogy a fülem képtelen felfogni. Ez az a pont, amikor csend lesz. Amikor már nincs akarás, nincs elvárás, nincs harc, se ellenkezés. Csak csönd. Valamiféle békés belső nyugalom.
