2021. május 9., vasárnap

2021/18. heti összefoglaló

Vasárnap este van. Megcsináltam az antistressz gyakorlatsort. Nemrég főztem meg 4 napra és dobozoltam. Előtte megbuheráltam a wc-tartályt, mert reggel nem működött a lehúzó, csak ömlött le a víz a csészében, ahogy a vezetékből a tartályba folyt. Előbb nem volt rá lehetőségem, hogy megnézzem, csak elzártam a főcsapot, mert mentem anyuékhoz. (Szerencsére jól vannak, náluk minden a megszokott.) Egész nap görcsöl a hasam, délelőtt 2 koktél csúszott le, este is kell majd még, addig igyekszem szenvedéssel kihúzni. Bár még a lépcsőházat is ki kell takarítani, én vagyok a soros.

Szombaton is fájt már a hasam, nem is terveztem túl sok mindent, csak a szokásosat: bevásárolni anyunak, takarítás, mosogatás, vásárlás magamnak a vasárnapi főzéshez, bevenni a vitamin kapszulát, a port meginni, a cseppeket, a gyógygombát nem elfelejteni (együtt, egyszerre nem megy, próbáltam, hasmenés a vége, mindet időben eltolva bevéve semmi gond), szemetet levinni, mosás, teregetés, ha megszáradt (panelban gyorsan megy) vasalás, rendet rakni a konyhában, torna, antistressz, sulis papírok rendszerezése, legalább nekiállni a tanfolyami záródolgozatnak, kicsik háromnegyedéves értékelése (ha sok időm marad), ebéd után ledőlni kicsit, kocsiban rendet rakni, lemosni, este olvasni a Kepes könyvből legalább pár oldalt... Huh. Előre tudtam, hogy nem fér minden bele. Hasfájás nélkül talán menne, de ez most nem az a szitu. Rengeteg dolog elmaradt.

A sulihét húzós volt, mint mindig. 42 tanóra... És ezek csak a megtartott órák. Volt értekezletünk, volt, hogy ügy miatt tovább bent kellett maradni, a gyerekek viselkedése kezdi elérni a minősíthetetlen kategóriát, és ez csak pár dolog. (Annyi, de annyi ötletem van, hogyan lehetne élménnyé, változatossá tenni egy tanórát, de heti 42-re egyszerűen fizikai képtelenség érdemben felkészülni...) A jövő hétbe még belegondolni sem vagyok hajlandó, durva lesz nagyon.

Hétfőn és kedden fájdalommentes napom volt, szerdán is csak este kezdődött a fájás-szúrás, de az meg is maradt, sőt erősödött vasárnapig.

Még mindig nem tudom, hogyan lehetne értelmesen "megszervezni" a napjaimat, egy ilyen jövő-menő-fájós "játékkal" pedig igazándiból tervezhetetlen. Amit eldöntöttem: legyen meg a főzés, amikor aktuális, szedjem be a cuccosaimat, érjek oda a munkába, bírjam, aztán (gyorsan) érjek haza, a többi várhat.

Heti haladás: 27km. Idei eddigi: 507km.





2021/1. heti összefoglaló itt
2021/2. heti összefoglaló itt
2021/3. heti összefoglaló itt
2021/4. heti összefoglaló itt
2021/5. heti összefoglaló itt
2021/6. heti összefoglaló itt
2021/7. heti összefoglaló itt
2021/8. heti összefoglaló itt
2021/9. heti összefoglaló itt
2021/10. heti összefoglaló itt
2021/11. heti összefoglaló itt
2021/12. heti összefoglaló itt
2021/13. heti összefoglaló itt
2021/14. heti összefoglaló itt
2021/15. heti összefoglaló itt
2021/16. heti összefoglaló itt
2021/17. heti összefoglaló itt

...........

Bélflóra támogató étrend


- 1. dobozolás 4 napra itt
- 2. dobozolás 4/2 napra itt
- 3. dobozolás 4 napra itt
- Pótdobozolás itt
- 4. dobozolás 4 napra itt
- 5. dobozolás 4 napra itt
- 6. dobozolás 4 napra itt
- 7. dobozolás 4 napra itt
- 8. dobozolás itt
- Dobozolás 4 napra itt
- Dobozolás 2 napra itt
- Dobozolás 4 napra itt
- Dobozolás 4 napra itt
- Dobozolás 4 napra itt




Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Dobozolás 4 napra


R: tökmagkrémes pirítós 2x paradicsommal, 2x 1/2 banánnal
E: főtt édesburgonya, kakukkfüves lencseragu + saláta
V: brokkolis tonhal saláta

.............

Bélflóra támogató étrend

- 1. dobozolás 4 napra itt
- 2. dobozolás 4/2 napra itt
- 3. dobozolás 4 napra itt
- Pótdobozolás itt
- 4. dobozolás 4 napra itt
- 5. dobozolás 4 napra itt
- 6. dobozolás 4 napra itt
- 7. dobozolás 4 napra itt
- 8. dobozolás itt
- 9. dobozolás itt
- Dobozolás 4 napra itt
- Dobozolás 2 napra itt
- Dobozolás 4 napra itt
- Dobozolás 4 napra itt
- Dobozolás 4 napra itt
- Dobozolás 4 napra itt
- Dobozolás 4 napra itt


Facebook oldal: Boszorkánykonyha

11 hét bélflóra támogató étrend után

1. hét összegzés itt
2 hét bélflóra támogató étrend után itt
3 hét bélflóra támogató étrend után itt
4 hét bélflóra támogató étrend után itt
5 hét bélflóra támogató étrend után itt
6 hét bélflóra támogató étrend után itt
7 hét bélflóra támogató étrend után itt
8 hét bélflóra támogató étrend után itt
9 hét bélflóra támogató étrend után itt
10 hét bélflóra támogató étrend után itt


A múlt heti 7 fájdalommentes (boldogságos) nap után a héten újabb két teljes fájdalommentes nap következett hétfőn és kedden. Szerdán is minden rendben volt, egészen lefekvésig. Akkor kezdődött a "hasfájás", a görcs, a szurkálás. Kitartott csütörtökön és pénteken is. Szombaton reggel volt kisebb görcs, a fájdalom 2-es, ami napközben néha meg is szűnt.

Mensi idő egyébként. Minimális, barna, darabos. A szervezetem indítaná a ciklust, a hormontabletta blokkolja. Fura ezt kimondani: azt szeretném, ha a tabletta győzne.

47 éves leszek augusztusban. A ciklus természetes megszűnése bekövetkezhetne ma, két hónap múlva, de lehet, hogy még éveket kell várni. Ha hagyom a dolgok természetes folyását, akkor maradnak a mindennapos, minden perces, minden másodperces iszonyatos fájdalmak, görcsök, a nulla energiaszint, a szó szerinti vegetálás és fájdalomcsillapító-görcsoldó koktélon élés, amit a gyomrom már nem tolerál. És ha jön csak egyetlen roham, ami csak egy hajszállal durvább a legutóbbinál, azt nem hiszem, hogy túlélném. (Tévedés ne essék: nem a fájdalomküszöböm alacsony. Ez egy ilyen betegség, irtózatos fájdalmakkal jár.)

Tartom az étrendet, de azt hiszem, a hormonadagolás átveszi a vezetést. Egyre több mellékhatás jön elő. Zsírosodik -és hullik- a híresen szalma-száraz hajam; hasmenés és szorulás váltja egymást, egyre gyakoribb a szorulás; ijesztő mellfeszülés- és fájdalom hullámzóan; folyamatos pisilés; a vizeletem már az elejétől megváltozott: erős sárga, "szaga" van, én csak úgy hívom: öregek pisije (amikor ápoltam külföldön, az idős néniké volt ilyen); hízás; hullámzó depressziós tünetek... Szóval hat ez a tabletta, csak még nem tökéletesen. (Ezekről nem szoktam "mesélni" senkinek, mert attól, hogy mondom, nem lesz jobb. Anyuval szoktunk róla beszélni, ő is szed hormontablettát, és félelmetesen hasonló mellékhatásaink vannak.)

Ha 100%-ban elmaradna a ciklus, akkor még ott a bélérintettség. Tudok olyanról, aki hosszú évek óta tartja emiatt a cukor-, glutén-, tej-, alkohol-, koffeinmentes diétát, és jól van. Ha salátán kell éljek életem végéig, ha csak ezen múlna, hát legyen.


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha