Csak a mai nap, délutánig.
Reggel gyomorszájfájással ébredtem. Van ilyen. Kis idő múlva hányingerem lett és nem is múlt. Se enni, se inni nem tudtam, rázott a hideg. Nagy nehezen összeszedtem magam, késésben is voltam, siettem a parkolóba. Leérve a harmadikról már a bejárati ajtónál láttam, hogy lapos a bal hátsó. Tuti defekt. Az ajtóból visszafordultam, fel a harmadikra, M. kocsikulcsát fogtam, irány a parkoló, aztán munka.
Elmajszoltam két pirítóst, hogy valami legyen bennem, megmértem a lázamat: nincs. Oké, akkor majd jobb lesz.
Az első órán rossz feladatlapot vittem a nagyoknak és elhagytam (abban a pici teremben) a ceruzámat és hozzám került egy gyerkőcé.
Az első szünetben hívtam az autószerelőt, mit lehet tenni, mondta, csörögjek rá tíz körül, amint tud, megy, megnézi. Csörögtem.
Népismereten megégettem az ujjam a ragasztópisztollyal.
A negyedik órára indulva nem találtam a tolltartómat. A folyosón kérdezte egy prüntyő, mi a baj, mondtam. Erre ő rámutat a kezemben a halomban a tolltartóra. Azt tettem be könyvjelzőnek az egyik könyvbe...
Sietni kellett haza, mert időpontra mentem, előtte még be kellett ugrani a Mohács-Hőhöz. Ahol persze nem ment simán. Mentem -gyalog- az időpontra. Majd még posta, takarék, onnan vissza a Mohács-Hőhöz. Kaptam egy szatyor papírt, és nagyon kedves segítőkészséget. Ezeket még ma ki kellene tölteni.
Haza.
Telefon anyuval, a húgommal. Közben még 3 pirítós. Mindeközben a kinti hangok alapján sejtettem: megjöttek a kerék-ügyben. Jól sejtettem. Nemsokára hozták vissza.
Még főzni kellene 2 napra, mert az alapanyagok már megvéve, de fogalmam nincs, hogy lesz a gyomrom, lesz-e étvágyam, tudok-e enni.
A fogam még sajog, vagyis a helye. Nem a lyuk, hanem mellette, az ínyem. Vasárnapig nem bírtam ki fájdalomcsillapító nélkül, tegnap és ma olyan 10/3-as a fájdalom, az már nagyon jó. Csütörtökön megyek kontrollra.
Most fél öt. Legszívesebben bezuhannék az ágyba és aludnék.
 |
| kép |
