Tudom, hogy a világban zajló negatív történés és tragédiák mellett az én bajom eltörpül. Viszont a saját mindennapjaimat megkeseríti, beárnyékolja az endometriózis. Szinte minden nap harcolok az ép eszem megőrzéséért, a fájdalom leküzdéséért, azért, hogy el tudjam látni magam, hogy a legalapvetőbb dolgaimat intézni tudjam.
Óriási teher ez a családnak, a környezetemnek. Tudom. Igyekszem nem minden percben a betegséggel foglalkozni, néha viszont jó lenne kicsit beszélni róla. Nincsenek sokan, de ők napi szinten megkérdezik, hogy vagyok, "hányas" a "pocakom". Néha már én is unom magamat a az endo-témámmal, de ez a kis endo itt kacarászik a bal petefészkemben és vígan éli világát.
Tegnap (hétfőn) egész nap görcsöltem. Durván. Mint egy roham, csak most ájulás és hányás nélkül, de egész nap. A fájdalomcsillapító-görcsoldó koktél persze nem hatott, hát egy órán belül bevettem a következőt. Majd a következőt. Ez ilyenkor nem megy másképp. Aztán még hajnali 2-kor is arra ébredtem, hogy szétszakít a görcs. Újabb koktél.
A durván túladagolt koktélok, a hétfői egész napos görcs teljesen kiütött. A keddi ébredést viszont megint az endo prezentáltam, koktéllal indítottam hát ma is. aztán még 2 kellett.
Ha -nagyon-nagyon sokat- nyernék például a lottón, nem gondolkodnék a műtéten. Pedig nem biztos, hogy minden endo-szövetet sikerülne kioperálni, de legalább esélyt adnék neki. És nem mennék dolgozni, amíg fel nem épültem. Mert ilyen fájdalmakkal, szenvedéssel még az itthoni lét és a saját alapellátásom sem mindig kivitelezhető.
Vannak pillanatok, amikor azt gondolom: nem bírom tovább. Aztán valahogy mégis kutatok további lehetőségek után. Nem egyszerű, mert az endo nem fogja feladni. Nekem kell erősebbnek lennem.
