2020. február 13., csütörtök

Eredmény 8 hónap dobozolás után

246 napja dobozolok.

Fél év dobozolás környékén kezdtem el intenzíven mozogni. Ekkor megemeltem a bevihető mennyiséget 200 kcal-val próbaképpen. Sok volt. Egy hónap után levittem az emeltet 100 kcal-val, sok volt. A 7. hónap 2. hetétől visszaálltam az eredeti, kezdő bevitelre.

Tulajdonképpen nem a kcal-val van a gond, hanem azzal, hogy nem tudom előre megtervezni, a héten melyik nap lesz futás vagy nagy séta, esetleg plusz mozgás. Mert ha tudnám, azokon a napokon mehetne az emeltebb bevitel, amikor nincs mozgás, akkor a kezdő/alap, amivel indultam. Így nem agonizálok ezen, marad a kezdő érték, aztán majd megtárgyalom Diával, mit javasol.

Szörnyen ritkán mérem magam. Ha a naptáramban nem lenne felírva, mikor telik el egy újabb hónap a dobozolásból, lehet, hogy akkor sem mérlegelnék. A tükör és a ruhák tökéletesen megmondják a tutit.

Vékony korántsem vagyok, de farsangra el mertem menni az egyik futószerkómban (mert hogy futó voltam 😆😇). És a jobb oldali kép sokat elmond. Abban a nadrágban döntöttem el, hogy 2 nappal Dia programjának megérkezése után akkor én most nekivágok a dobozolós életmódnak. Azóta sem állítottam a madzagon. És ez az egyszerű madzag is csodásan mutatja a változást.


Pici még a pociból, pici combból, és számomra oké lesz a boké.

(A fejemet nem ér kritizálni, iszonyú fáradt voltam...)


A döntés itt
Eredmény 3 hónap dobozolás után itt
100 nap dobozolás itt
Eredmény 4 hónap dobozolás után itt
Eredmény 5 hónap dobozolás után itt
Eredmény 6 hónap dobozolás után itt

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha